Megszólalt Balog Zoltán a kegyelmi ügyről, titkos szavazáson döntöttek a sorsáról

2024. február 13. 20:28

A Református Egyház esperesei és egyházmegyei főgondnokainak 86 százaláka bizalmáról biztosította Balogot.

2024. február 13. 20:28
null

Megszólalt Balog Zoltán a kegyelmi ügy kapcsán, a nyilatkozatot a Magyarországi Református Egyház YouTube-csatornáján közölték.

Így döntöttek Balog Zoltán sorsáról

A Magyarországi Református Egyház legfőbb törvényhozó testülete, a zsinat lelkészi elnökeként, az Elnökségi Tanács nevében mára összehívtam egyházunk összes esperesét és egyházmegyei főgondnokát, hogy a személyemet és egyházunkat ért támadásokat megbeszéljük és azokra választ adjunk” – kezdte beszédét Balog, aki elmondta, hogy a tanácskozáson a tisztségviselők négyötöde vett részt. 

Az esemény egy véleménynyilvánító titkos szavazással ért véget, melyen a jelenlevők 86 százaléka bizalmáról biztosított”

– fogalmazott, majd hozzátette: ezt hálásan köszöni.

„Az egyházunknak ehhez az ügyhöz semmi köze nincs”

Az elnökségi tanács – négy püspök, négy főgondnok – határozottan arra kért, gondoljam át közéleti szerepvállalásaimat, hogy azok mennyiben egyeztethetők össze a zsinat lelkészi elnöki megbízatásommal. Ennek a kérésnek eleget fogok tenni. Ha szükséges, kész vagyok összehívni a zsinat legfőbb törvényhozó testületünk ülését” – szögezte le Balog. Azt is elmondta: tudatában van annak, hogy a támadások ezzel nem érnek véget, de egyházának kormányzóinak bizalma erőt ad neki ezek elviseléséhez. 

Elutasítunk minden olyan törekvést, amely egyházunkat egy olyan ügybe akarja belerángatni, melyhez semmi köze nincs. 

Kegyelmi kérvényekkel egyházunk egyetlen testülete sem foglalkozott és nem is foglalkozik” – húzta alá.

Ezt válaszolta Balog az interneten vele kapcsolatban felmerül vádakra

Én, mint a zsinat lelkészi elnöke, és egyben a köztársasági elnök tanácsadó testületének tagja, kötelességemnek tartom egyházunk nyilvánossága előtt válaszolni a vádakra. Természetesen mindenki által tudott, hogy elnök asszonnyal régi munka- és jó emberi kapcsolatban vagyok. Ő egyházunk egyik hűséges tagja. Erről az elmúlt években határon innen és túl sokan meggyőződhettek. Az is tudható, hogy 15 ismert közéleti, tudományos, egyházi és a kultúrát alakító személlyel együtt tagja vagyok a köztársasági elnök tanácsadó testületének. Ha az elnök kérésére bármilyen ügyben állást foglalok, az kizárólag rá tartozik. Akár tévedtem, akár nem. Ez a tanácsadói szerepkörben magától értetődő. Döntéseket ő hoz, szuverenitása megkérdőjelezhetetlen” – fogalmazott Balog.

A vádak

Balog Zoltán azt is kiemelte: az elnök asszony a nyilvánosság előtt elmondta, amit szükségesnek tartott, az általa hozott döntésért ő vállalta a felelősséget. „Tiszteletben tartom azt, ahogy ő ezt az ügyet lezárta” – jegyezte meg.

Balog hangsúlyozta: fontosnak tartja, hogy hangozzanak el a legfontosabb konkrétumok a vádakkal kapcsolatban. 

2016-ban miniszterségem alatt a bicskei gyermekotthon – főváros által korábban Bárczy István-díjjal jutalmazott – igazgatója a szakterület felterjesztésére kapott kitüntetést az akkori köztársasági elnök által aláírva. Amikor gyanú merült fel az igazgató ellen, azonnal felfüggesztettem, vizsgálatot rendeltem el, s a büntetőeljárás végén börtönbe került. Vele én személyesen soha nem találkoztam, kegyelmi kérvényt nem nyújtott be. Az igazgatóhelyettes, K. Endre érdekében, akit nem pedofilként ítéltek el, mások fordultak a köztársasági elnökhöz kegyelmi kérvénnyel. Tehát a kérvényt nem én nyújtottam be és nem is terjesztettem fel. Másokkal egyetemben az én véleményemet is kikérték. Az előzetes vélemények és a rá és életére vonatkozó információk alapján egyetértettem azzal, hogy kegyelmet kapjon. 

„Tévedtem és hibáztam” – mondta Balog Zoltán.

Majd így folytatta: „Akitől ezért bocsánatot kell kérnem, attól bocsánatot kértem és kérek. Döntést nem hoztam, a pedofília bűnének egyértelmű elutasítása számomra soha nem képezte vita tárgyát és nem is fogja. A református egyházban ebben is egyek vagyunk. Nem azért kell bocsánatot kérnem, mert egy kegyelmet kérő ember mellé álltam, ilyet Mádl Ferenc elnöksége óta hivatalból és lelkipásztorként többször megtettem, hanem azért, mert ez az ügy a református egyháznak kárt okozott. Ezt mélységesen sajnálom, és az enyéimtől, minden reformátustól bocsánatot kérek, bocsássanak meg!” – hangsúlyozta.

Hozzátette:

arról, hogy ennek milyen következménye legyen a református Egyházban, nem a média, nem az ellenzék, nem a kormány dönt, 

hanem kizárólag választott egyházi tisztségviselők, „ezért is köszönöm támogatásukat”. 

Kérjük egyházunk minden tagját és a jóakaratú embereket, hogy ne engedjék a gyűlöletkeltést eluralkodni sem a világban, sem az egyházban, hanem azért imádkozzunk, hogy a békesség és a szeretet uralkodjon közöttünk. Mi abban a kegyelemben bízunk, amit Krisztus készített el minden embernek” – zárta sorait.

Balog Zoltán nyilatkozatát itt nézheti meg:

Nyitókép: Református Egyházmegye / YouTube

 

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
evass816
2024. február 14. 14:41
Nagyon-nagyon remélem, hogy amit Balog bizalomnak gondol az egyháztól, az nem egyéb, mint kegyelem attól a szégyentől, hogy püspökként kirúgott, érdemtelenként kelljen eloldalognia, mégha ezerszer is járnak az neki. Szeretném hinni, hogy arra számítanak, megértette a gesztus üzenetét, és a leghamarabb önként távozik székéből, és távoltartja magát az igehirdetéstől.
macskusz-4
2024. február 14. 13:36
Se szürke, se önfejű, se életidegen nem kell. Pragmatikus és alázatos kell. Szamuráj .
macskusz-4
2024. február 14. 13:34
OV válassza ki a színfalak mögött. Nehogy búvalbaszott legyen, vagy önjáró. Vitalitás, és hűség.
Zokni
2024. február 14. 13:17
“Ez ugyanolyan barom, mint L. Simon…” - írja kobi40. Speciel L. Simon tudtommal nem kérhette a személyit, mert a kiállításra vonatkozóan nem volt ilyen tiltás, amire hivatkozhattak volna. Magyarán, ha elkérik a szig-t azért, hogy kiskorú/nyugdíjas-e az illető, akkor legrosszabb esetben a drágább jegyet fizettethetik meg vele. Jogszerűen nem zárhattak volna ki gyereket. Pláne, hogy az egészet egy perverz némber hozta csak fel, ócska politikai hátsószándékból. Hivatkozva egy perverz jogszabályra, mely szintén ócska politikai szándékból íródott. És ezért jogos a jóérzésű emberek felháborodása, hogy képesek Orbánék egy nem létező jelenség (óvodások nem-átalakító műtét!?) betiltásáról szóló jogszabályt betenni a szavazófülkébe, hogy bizonyítsák, milyen beteges buzimelengető az egész ellenzék… Oszt’ most meg még a börtönből is kihozzák, ha az ő kutyájuk kölke. Keresztyéni segédlettel…
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!