A Fidesz sikerének titka

2024. január 08. 14:06

Négy kétharmadot nem a szél fúj össze.

2024. január 08. 14:06
null
Lentulai Krisztián
Lentulai Krisztián
Mozgástér blog

Szakmaiság, önreflexió, ön- és mások hibáiból való tanulási képesség, hazaszeretet, közösségépítés, választók feltérképezése, bátorság, országjárás. Megannyi eszmei, elvi, erkölcsi alapvetés, és azokból származtatott készség és jártasság, melyek minduntalan visszaköszönnek a nagyobbik kormányzópárt sikerének analizálásakor. Azonban van valami, ami egészen ritkán, szinte soha nem kerül megvizsgálásra: a barátság.

Ha megnézzük a ’90-es parlamentbe bejutott hat pártot, és kivonjuk belőlük a történelmi pártokat (KNDP, Kisgazdák) és az utódpártot (MSZP), akkor az újszülöttek/kiskorúak közül háromnak, az MDF-nek, az SZDSZ-nek és a Fidesznek volt meg a történelmi esélye arra, hogy tagságukat szűken véve egyetlen generációt képviselve valami nagyot gurítson úgy, hogy véd- és dacszövetséget tartva éppen egy nagyon is emberi és érzelmi alapzatra építse fel megálmodott politikai krédóját.

Barátságra építeni politikai közösséget annak megszületésekor nem feltétlenül lottóötös, hanem inkább egy praktikus körülmény. Annak ereje jóval később mutatja meg magát, ha megmutatja egyáltalán valaha. De ha ez megtörténik, akkor visszafejtve a szálakat, sokkal nagyobb százalékot hasít ki a sikerrecept képzeletbeli tortájából. Hogy a mai Fideszben minden ősfideszes barátságot ápol-e egymással, ezt nem tudom. De abban egészen bizonyos vagyok, hogy erős szövetségesek, és kötelékük alapjai a közös emlékek, élmények és a bajtársiasság.”

Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid

 

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gebsi1
2024. január 12. 19:19
"Négy kétharmadot nem a szél fúj össze." Nem bizony! Azt az abnormális, beteges és hazug választási rendszer hozta össze. Hiszen mi máshogy lehetne bőven 50% alatti szavazataránnyal 2/3-ot bitorolni a parlamentben?
Ninini
2024. január 09. 19:01
andiner-2 2024. január 09. 06:23 "Nem a szél fújta össze az érdekemberek szövetségét, ami a szavazók egy részére is vonatkozik? Hol volt a barátság, amikor Szájert ejtették, mert lebukott? Hol volt a barátság, amikor titkolták, amíg le nem bukott, de ment a homofóbia? Nem barátság van, hanem szimpla képmutatás, megvezetés. X éve." Mit titkoltak? Mi közük volt hozzá? Bárkinek mi köze volt hozzá? Milyen homofóbia? Mutass már rá valamit.
andiner-2
2024. január 09. 06:23
Nem a szél fújta össze az érdekemberek szövetségét, ami a szavazók egy részére is vonatkozik? Hol volt a barátság, amikor Szájert ejtették, mert lebukott? Hol volt a barátság, amikor titkolták, amíg le nem bukott, de ment a homofóbia? Nem barátság van, hanem szimpla képmutatás, megvezetés. X éve.
JohnnyFirpo77
2024. január 08. 20:22 Szerkesztve
"Szakmaiság, önreflexió" :DDDDD Mennyi is volt az infláció? Ki is volt a felelős érte? Gyurcsány - Soros - Brüsszel? :D "hazaszeretet" :DDDDDD Értsd: hatalomszeretet. "Megannyi eszmei, elvi, erkölcsi alapvetés" :'DDDDDDD Na ez a legjobb... hát igen, a fidesz bejárta a balszéltől a jobbszélig a teljes palettát. Egy párszor át kellett írni a fejekben azokat az "eszméket". A lopás, csalás, hazudás kimaradt a nagy felsorolásból, pedig ezek nélkül - köszönhetően a kádár népe erkölcsösségének - nem lehet hatalmat gyakorolni. A folyamatos néphülyítés, hízelgés és agymosás is kimaradt. Nagy mesemondó ez a Lentulai Krisztián.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!