Csak együtt lehetünk képesek arra, hogy átformáljuk magunk körül a világot

2023. december 24. 13:03

Én ezért hoztam létre ezt az oldalt és ezért írok Nektek oly lelkesen. Ma is.

2023. december 24. 13:03
null
Perintfalvi Rita
Perintfalvi Rita
Facebook

„Az ünnep tele van apró titokkal, a várakozás izgalmával, a levegő mézeskalács illatú vibrálásának csodaváró hangulatával. Várunk valamire. Vagy várunk valakire. Legfőképpen a szabadulásra. Ez volt az az alapélmény akkor is, amikor a Mester megszületett erre a fájdalmasan megtört világra. A földek szomjazták az igazságot, az egek a békét, az emberek pedig legfőképpen a szeretetet. 

A karácsony titka szerintem legfőképpen az, hogy minden változás KÜZTÜNK születik, s nem csupán bennünk. Hiszen nem létezik szeretet akkor, ha csupán magunk vagyunk, ahogy nem létezik igazság és béke sem. Minden, ami igazán lényeges, az KÜZTÜNK történik. A szabadulás élménye is olyasmi, aminek megéléséhez egy közösség kell. Te és én, Ti és mi. Együtt. Csak együtt lehetünk képesek arra, hogy átformáljuk magunk körül a világot, azzal kezdve, amit egymás között már ITT és MOST megélünk. Én ezért hoztam létre ezt az oldalt és ezért írok Nektek oly lelkesen. Ma is. Mert miközben készülődőm az ünnepre, eszembe juttok Ti is. Hogy gondolok Rátok és arra, hogy Mindannyiótoknak legyen BÉKÉS, BOLDOG KARÁCSONYA! 

S hogy mindazt a varázst, amit elhoz ez az ünnep – még akkor is, ha éppen magányosan kell megélnetek vagy olyan helyen, ahol nagyon nem szeretnétek lenni – vegyétek észre! Mert a csodák velünk vannak, nap mint nap, csak nem mindenki veszi őket észre. A gyermekek talán jobban. Az ő szívük még nem zárult be a valóság előtt. A karácsony pedig egy kapu, ami minden ember előtt megnyílik egy kicsit, s a kapu mögött ott van a csoda. De csak azoknak mutatja meg magát, akik megnyitják a szívüket a szeretetre. Mindenkinek ölelés.”

Nyitókép: Facebook

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2023. december 26. 22:02
Te álkeresztény, hát ezt tanította Jézus? Na ülj le fiam, egyes!
zavulon
2023. december 26. 13:01
"Csak együtt lehetünk képesek arra, hogy..." Ezért aki kérdez, ne adj Isten ellenvéleményt fogalmaz meg, azt letiltod a g@cibe!
Palmimi85
2023. december 26. 12:39
Nagyon örülök ennek a .... (mivel Karácsony van, nem írom ide a jelzőmet), de azt hiszem nélkülözni tudom az ölelését ugyan úgy, mint Fletóét, vagy akár szép Budapestünket pöc(.)ök-kel teleszóró Karigenyóét. De azért nekik is további kellemes télapó ünnepet kívánok...
Chardonnay99
2023. december 26. 12:20
Függetlenül, attól, hogy ki mit akar, ebből is látszik, mekkora demokrata Rita néne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!