Stumpf András bement az MSZP-közeli tv-be és megszakértette a Vidnyánszky-ügyet

2023. november 18. 18:17

Az újságíró szerint nem volt indokolt Vidnyánszky felajánlása, hogy lemond az igazgatói pozícióról.

2023. november 18. 18:17

Szombat délután érkezett a Klikk TV YouTube-oldalára a Szabadsajtó Klub első adása. Az asztalnál Lampé Ágnes, Stumpf András, Tompos Ádám és Tóta W. Árpád beszélgettek Gulyás Balázs műsorvezetésével.

Szóba került a Nemzeti Színházban történt sajnálatos eset, melynek következtében két színész is súlyosan megsérült. A november 10-én bekövetkezett balesetet követően november 13-án Vidnyánszky Attila bejelentette lemondását. Az intézményvezető döntését többek között Demeter Szilárd, Alföldi Róbert, de még Magyar György is kommentálta. A kulturális tárcát vezető Csák János nem fogadta el Vidnyánszky lemondását.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyilván nem ajánlotta fel a lemondását, ez egy ócska bohózat, amit megterveztek”

– fogalmazott a műsorban sarkosan Stumpf András újságíró. Hozzátette: két nap telt el, míg az igazgató bejelentette a lemondását, majd elkezdődött a „nyalakodás”. „Mindenki mondta, hogy Attila, nélküled nincs színház, nélküled nincs Magyarország” – mondta gúnyosan Stumpf. Aláhúzta:

„Tök nyilvánvaló, hogy ez az egész egy megrendezett történet volt.”

Hozzátette, egy színház-igazgatónak nem feltétlenül kell lemondania azért, mert az intézményében történik egy baleset. „Szerintem nem volt indokolt Vidnyánszky felajánlása” – hangsúlyozta az újságíró.

A beszélgetés vonatkozó részét itt nézheti vissza:

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: YouTube

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2023. november 25. 09:03
Stumpf egy Kár Akter
catalina11
2023. november 21. 15:39
T. Pétercatalina11 2023. november 20. 18:27 Azt szólom hozzá, hogy felőlem nyugodtan tehetik a kettőt közös cellába." T. Péter ez nagyon gyenge válasz, hová lett a tudálékossága, a pontos-fontoskodása?
khomeini
2023. november 20. 21:29
nagyon messze került a mandinertől ez a Stumpf gyerek
catalina11
2023. november 20. 07:23
T. Pétercatalina11 2023. november 19. 22:19 Lemaradtál róla annak idején? Tessék, ott van a kis videó, végtelenítve, lehet gyönyörködni a fasziban: https://magyarnarancs.hu/narancsblog/mi-a-baj-azzal-hogy-habony-arpad-rango-arccal-vereti-az-ibizai-drogos-buliban-97499 ...." nocsak T. Péter, megint blöfföl? Az idézett cikk igazi libsifordulattal hozta be a hiányzó kokaint: "Vagy ha úgy esik jól neki, akkor elengedi magát egy buliban, amit az egyik vendég így írt le a 444-nek: „A csapból is kokain folyik, a falról meg kurvák potyognak.” mondja egy vendég. Ezt mondta egy névtelen VENDÉG. Ilyen "vendég" mindig van a libernyákok tarsolyában, ha szükség van rá, ahogy t.péterük is van.. Szóval viccel T. Péter, ez lenne Habony KOKAINOZÁSA? De mit szólt ahhoz, hogy fehér poros orrú Lackner elvtársat nem akarták felismerni a videón az elvtársai. Világosítsa már fel őket T. Péter elvtárs. Máskor okosabban, mert látom ugyanolyan silány, mint eddig, terel, hasbarázik, blöfföl!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!