Korábban hergelt a tűzijáték ellen a baloldal, úgy látszik, idén már csak a legelszántabbak folytatják ezt a gyakorlatot

2023. augusztus 19. 14:16

Évente ismétlődő tendenciává vált, hogy a baloldal igen élesen kritizálja az augusztus 20-án tartott programokat és a tűzijátékot, úgy tűnik azonban, hogy idén csak a Párbeszédnek és az MSZP-nek van problémája az ünneppel.

2023. augusztus 19. 14:16
null

Ahogy minden éveben, ismét elérkezett augusztus 20-a, amely nap különösen fontos a magyar történelem, államiság és társadalomfejlődés szempontjából. Minden évben változatos, érdekes programokkal emlékezünk meg Szent István király azon tettére, hogy szilárd alapokra helyezve megalapította államunkat. A programokat pedig Európa legnagyobb tűzijátékával szoktuk megkoronázni, amely idén is várja az érdeklődőket Budapest rakpartjain. A tűzijáték mellett látványos drónshow, az Országház, a Nemzeti Galéria és a Gellért-hegy ünnepi fényfestése, illetve egyéb vizuális és hangeffektek várják a látogatókat.

Ezt is ajánljuk a témában

Vannak akik nem örülnek az ünneplésnek 

Évente ismétlődő tendenciává vált, hogy a baloldal igen élesen kritizálja az augusztus 20-án tartott programokat és a tűzijátékot, úgy tűnik azonban, hogy idén nem zúdult olyan össztűz a nemzeti ünnepünkre, mint korábban szokott. Az MSZP mellett még a Párbeszédnek van problémája az ünneppel.

Az MSZP szerint le kellene mondania az augusztus 20-i tűzijátékot, az árából pedig tüzelőt biztosítana télire rászorulóknak. „Bár most még kánikula van, de egy felelős kormány már a nyár folyamán gondoskodik az elesettekről, ezért kellene tűzijáték helyett tüzelőre költenie a kormányzatnak – fogalmazott Korózs Lajos, az MSZP alelnöke.

Jávor Benedek, a Párbeszéd részéről tette világossá a párt álláspontját, amikor az ünnep csúcspontjának számító eseményről úgy vélekedett, hogy a tűzijáték világszerte „egyre inkább megy ki a divatból”, mert 

szerinte hatalmasak a költségei, miközben súlyosan egészségkárosító hatású. 

 

Karácsony Gergely pedig egy Facebook-bejegyzésben fakadt ki, mivel az ünnepi előkészületek miatt lezárták a Lánchíd járdáit. A főpolgármester elárulta, hogy emiatt beavatkozásra kérte a budapesti rendőr-főkapitányt. Karácsony a tűzijáték miatt sem túl boldog, ezzel kapcsolatban is kifejtette véleményét a Facebookon.

Nem akarok ünneprontó lenni. Nem is vagyok az. Persze a propagandasajtó majd ezzel vádol” 

– kezdte a posztját Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint amikor Magyarország születésnapjára készülünk, „büszkén ünnepelve hazánk múltját, talán el kellene gondolkodnunk azon, hogy a dicső múlt milyen kötelezettséget ró ránk a jövőre nézve.” Karácsony aggodalmát fejezte ki a vasárnapi tűzijáték miatt is. „Óriási stresszt okoz a városban élő állatok – a kutyák és macskák mellett a városban élő madarak – számára, és ipari mennyiségű port valamint egészségre veszélyes, adott esetben konkrétan bizonyítottan rákkeltő anyagokat juttat a levegőbe" – olvasható a bejegyzésben. Úgy tűnik, a baloldal többi szereplője idén úgy gondolta, hogy a nemzeti ünnep ellen üzeneteket megfogalmazni nem kifizetődő politikailag.

Emlékezetes, hogy egy évvel ezelőtt sokkal erőteljesebben agitáltak az ünnepi tűzijáték ellen a baloldalon. Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője még egy napirend előtti felszólalásában is nehezményezte a tűzijáték megtartását. Rajta kívül Komjáthi Imre, az MSZP képviselője is azt hangoztatta 2022-ben, hogy egy sokkal szerényebb tűzijátékkal is tisztességgel meg lehetne ünnepelni az államalapítást. 

Karácsony Gergely pedig kijelentette, hogy ha rajta múlna, akkor nem lenne tűzijáték a fővárosban.

A főpolgármester már 2020 júniusában is kiakadt a tűzijáték miatt, annak költségeit nehezményezte már akkor, amikor még nem lehetett tudni, hogy a Covid miatt megtartják-e egyáltalán az államalapítás ünnepének csúcspontját. Szabó Tímea is aktívan kivette a részét a tűzijáték elleni kampányolásból három éve, miután egy bejegyzésében pusztán „rongyrázásnak” nevezte a Szent István-napi tűzijátékot. 

Nem várt helyről érkező támogatás 

Donáth Anna a Facebookon állt ki az államalapítás ünnepe és a tűzijáték fontossága mellett. „A tűzijáték nem felesleges, augusztus 20-a méltó megünneplést érdemel. Vannak, akik szerint nincs szükség tűzijátékra augusztus 20-án, mert mostani formájában drága és felesleges. Az első érvvel egyetértek. De a leghatározottabban vitatkoznék a másodikkal” – fogalmazott a Momentum EP-képviselője.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Donáth Anna

Facebook

Idézőjel

Augusztus 20-a nem a kormány ünnepe.

 

****

Nyitókép: Arpad Kurucz / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

 

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tapir32
2023. augusztus 22. 11:28
Demagógok! Horn Gyula szobrára miért nem sajnáltátok a pénzt? Éhezők szájától vontátok meg a falatot a véreskezű, aljas, szemét szobráért!
tapir32
2023. augusztus 22. 11:28
Demagógok! Horn Gyula szobrára miért nem sajnáltátok a pénzt? Éhezők szájától vontátok meg a falatot a véreskezű, aljas, szemét szobráért!
enes
2023. augusztus 20. 11:04
Európai kormányok nem vállalják fel a tiltást. Pl. Dec 31 is. Brüsszel vállalja fel! Ott van Jávor Sz Benedek. Járja ki a100% tiltást. Legfelhebb néhány kinai gyártó bezár.
kunfia1
2023. augusztus 19. 21:58
A tűzijáték- ügyi lopás ellen hergelnek! A hatvanpusztai lopás ellen hergelnek! A Lölő féle lopás(Lölőjelenség) ellen hergelnek! Jó, kormányozni nem tud, az egészségügyhöz, a libákhoz, az oktatáshoz, a közszolgáltatásokhoz, az inflációhoz, a gazdasághoz nem ért, stb. De legalább lopni és hazudni tud, mi az ,hogy, nagyon is!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!