Tóth Gabi: „Kárpátok Madonnája, NER-énekesnő: olyan alacsony szint ez, nem érek rá ezzel foglalkozni”

2023. április 13. 20:03

„Miért vettem fel sajtóst? Hogy minél kevesebb cikk jelenjen meg rólam” – mondta félig viccesen Tóth Gabi, aki csütörtökön este Budapesten, a Zoltán utcai Scruton Közösségi Tér vendége volt.

2023. április 13. 20:03
null
Sal Endre
Sal Endre

Sokan eljöttek a Scrutonba. Rajongók és újságírók egyaránt. Mert Tóth Gabi mindig érdekes. A beszélgetés elején Genda Noémi, az est moderátora a zenei karrierjéről kérdezte az énekesnőt, majd a vele szemben megfogalmazott kritikai hangok is szóba kerültek. A kérdésre, hogy mióta érzi a kiemelt figyelmet, Tóth Gabi elmondta, minden akkor kezdődött, amikor elvállalta, hogy felénekli a Pozsonyi csata című ismeretterjesztő film főcímdalát:

– emlékezett arra az időszakra, majd hozzá tette: „Nem félek a rossz kérdésektől. Mi bajom lehet? Találkoztam a halállal, azzal, milyen a nehéz sorsú emberek élete, tudom, milyen, amikor az ember a beteg gyereke mellet virraszt” – utalt arra, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is az ember életében, mint az, hogy mit írnak róla.

Tóth Gabi: Ha egyszer azt látnám, a Hírkeresőben, hogy nulla találat van a nevem mellett, pezsgőt bontanék. Fotó: Mandiner/Mátrai Dávid

Mint elhangzott, a negatív kritikákat mostanában már nem olvassa. Meg is indokolta, hogy miért: „Nem tudom máshogy megvédeni a lelkemet. Legfőképp a gyermekem miatt kell, aki számít rám, nem lehetek idegroncs, hogy megint mit írtak rólam.” Majd hozzátette, amikor korábban mint énekest bántották, az mélyen érintette, de már a jelzőkkel sem foglalkozik: „Kárpátok Madonnája, NER-énekesnő. Olyan alacsony szint, nem érek rá ezzel foglalkozni. (…) Miért vettem fel sajtóst? Hogy minél kevesebb cikk jelenjen meg rólam. Ha egyszer azt látnám, a Hírkeresőben, hogy nulla találat van a nevem mellett, pezsgőt bontanék” – összegzett Tóth Gabi. A beszélgetés során a hitről is szót ejtett. És nem meglepő, itt is visszakanyarodott a róla megjelent kritikákra:

Az, hogy tetovált vagy, vagy húsz évesen milyen ruhában ugráltál a színpadon, miért zárja ki, hogy van hited?” A háborúval kapcsolatban is véleményt formált: „Emberek halnak meg tőlünk nem messze, anyák veszítik el a fiaikat, édesapjukat a kisgyerekek. Nagy problémák vannak a világban.”

Nyitókép: Mandiner/Mátrai Dávid

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2023. április 14. 12:48
Nem fél a kérdésektől! Mi lenne, ha félne! Kistérségi...
istvanpeter
2023. április 14. 11:39
Juj, de sok defektes lelki sérült sötét struktúra van itten! Tóth Gabi pedig egy kedves szimpatikus éneklő édesanya. A Jóisten áldja meg!
18.0 fok
2023. április 14. 11:29
tehát a ner-énekesnő egy ner-kávézóban egy ner-propagandistának egy fideszes sajtóst alkalmazva bizonygatja, hogy ő és a ner? ugyanmárkérem? nagyon mókás. gondoljuk el, mi lenne ha a ner kitartottja lenne?
files32
2023. április 14. 11:14
Tóth Gabi nem fél a kérdésektől, csak a sajtósa vetődik a riporterek elé, ha mikrofont lát
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!