„Hullazsákokba” bújtak a tiltakozók a Kossuth téren

2022. november 22. 18:43

Az Országgyűlés kedden elfogadta a szociális gondoskodásban részt vevőkre vonatkozó rendelkezések megváltoztatását, a szavazás eredményével egyet nem értő demonstrálók fekete zsákokba bújtak.

2022. november 22. 18:43
null

Kedden tárgyalta az Országgyűlés a szociális törvény módosítását, melyet végül 134 igen szavazattal, 54 ellenvoks mellett fogadtak el. A szavazás eredmény nem mindenkinek tetszett.

A polgári törvénykönyv határoz

Mindenki felelős önmagáért – tartalmazza a szociális törvény módosítása, amely kiemeli az egyéni és hozzátartozói felelősséget az egyén szociális biztonságáért, képességeiket és lehetőségeiket figyelembe véve.

A módosítás a polgári törvénykönyv alapján határozza meg a hozzátartozói kört.

A gondoskodási sorban a következő szinten a települési önkormányzatok állnak, azzal a kikötéssel, hogy kizárólag a jogszabályban meghatározott feltételek szerint áll fenn gondoskodási kötelezettségük. Az önkormányzatot követi az állam gondoskodási felelőssége. Az állam és az önkormányzat együttműködik az egyházi és civil szervezetekkel a szociális gondoskodási feladatok ellátása során. A szociális intézmények és intézkedések rendszerének kialakítása és működésének biztosítása az állam és az önkormányzatok feladata.

A módosításban szerepel az is, hogy nő a nevelőszülők juttatása. A jövőben a szociális ellátások és támogatások vetítési alapja nem az öregségi nyugdíj lesz, hanem a szociális vetítési alap. A tartásdíjat megelőlegezi az állam, ha a fizetésre kötelezett szülő nem teljesíti kötelezettségét, a bírósági végrehajtás eredménytelen, és az adós fél legalább háromhavi díjjal tartozik.

„Hullazsákokba” bújtak a tiltakozók

A szavazást követően a parlament előtt pár tucat ember demonstrált, akik performanszuk során hullazsákoknak álcázott szemeteszsákba bújtak be, hogy így fejezzék ki nemtetszésüket. 

Miközben a Fidesz elfogadta a szociális törvény brutális módosítását, amely az állam szerepét leértékelné a bajbajutottak támogatásában, 30 szociális szakmai szervezet képviselői mutatták meg, mi a törvény következménye – számolt be a demonstrációról Jámbor András, a Párbeszéd-frakció országgyűlési képviselője. 

(MTI)

Nyitókép: Jámbor András Facebook-oldala

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kristály
2022. november 23. 12:35
Mi következik ????? Hullazsák benne a test hullaégetés a dolog lerendezve.
Vallasz Vilmos
2022. november 23. 09:07
Egy pillanatra azt hittem a fotó láttán, hogy végre itt is kiállnak és protestálnak a fízer vakkina halottjaiért ill. a covid scam gazdasági áldozataiért. Sajnos nem, pedig minden politikus, aki a fízer vakkinát erőltette a lakosságra nyugodtan felehetne nemzetközi bíróság előtt. Remélem ezt sem felejtik el a szvazók. Az áldozatok és a hozzátartózók biztosan nem. Főlég az árnyékszék kormány hívői nyomták, hogy fízer kell és nem kínai vacak.
Héthykati
2022. november 23. 08:55
Ott is maradnak?
lazio154
2022. november 23. 08:34
Nagy örömmel olvasom, hogy az ide írogatók zöme azt híszi, vele és családjával az életben már nem történhet semmi rossz! Baleset se érheti, öröklött betegsége sincs, a háza is villámálló, a forint se bukhat meg, hogy megtakarítása nullázódjon...stb. Mindenki nagyon jó viszonyban van a testvéreivel, azok gyermekeivel, ha valami előre nem látható még is bekövetkezik gondoskodjanak ellátásáról! Teheti majd ezt a rokonság a minimálbéres fizetéséből!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!