Nem mindennapi leletek kerültek elő a József főhercegi palota újjáépítése során

2022. október 14. 13:27

A leletanyag legfontosabb elemeit a Budapesti Történeti Múzeumban is kiállítják.

2022. október 14. 13:27
null

A budavári Szent György téren újjászülető József főhercegi palota építésekor a régészeti feltárás több különlegességet hozott felszínre: egy majdnem egészben megmaradt törökkori rézkancsót, Mátyás király ezüstdénárját, valamint értékes kerámia- és üveganyagokat találták a szakemberek – olvasható a Várkapitányság által kiadott közleményben.

Mint ismert, a Nemzeti Hauszmann Program keretében 2021-ben kezdődött az egykori József főhercegi palota visszaépítése. A historizáló stílusú építmény a Budavári Palotanegyed épületeihez hasonlóan megsérült a második világháborúban, de felújítás helyett ideológiai okokból 1968-ban felrobbantották és romjait a földdel tették egyenlővé. 

Az újjáépítés megkezdése előtt az ilyenkor szokásos eljárásnak megfelelően régészeti feltárással indultak a munkálatok. Az egykori főhercegi palota középkori telkek helyén épült, és bár felmenő falai nem maradtak meg, a pinceszint egyik fala alatt lejárót találtak a szakemberek. A természetes sziklabarlangból kialakított pincébe vezető lejáratot feltehetően a középkorban használták, majd a török korban megszüntették és betöltötték törmelékekkel, feleslegessé vált használati tárgyakkal. Ebből a helyiségből került felszínre egy igen gazdag és különleges leletanyag.

A ritkaságok közé tartozik egy majdnem egészben megmaradt, csapott oldalú török kori rézkancsó, amelyből egykor kávét fogyasztottak, illetve egy hasonló darabhoz tartozó rézfedő.

Nagy mennyiségben találtak a szakemberek a csőrében gyűrűt tartó hollóval díszített érmeket, ezek Mátyás király pénzreformjából származó ezüstdénárok.

Az érem másik oldalán Szűz Mária és a gyermek Jézus látható, körülötte „Patrona Hungariae” felirattal. Az úgynevezett Madonnás éremkép egészen 1939-ig meghatározó volt a magyar éremkibocsátásban – ismertették.

A leletanyag legfontosabb elemeit a Budapesti Történeti Múzeumban állítják ki

A gazdag kerámiaanyagból – talpastálak, egész kiöntőcsöves korsók, fajansz és porcelán csészék – említésre méltó egy szintén egyben fellelt, kívül-belül mázas kerámiakorsó, amelyből feltehetően vizezett bort ittak. Zöld színe a korban használt ólommázra utal, ez biztosította, hogy a folyadék ne szivárogjon át a cserépedény falán. Egy török kori üvegkarperec töredékét is megtalálták a régészek, ami az üveg sérülékenysége miatt szintén kiemelten jelentős felfedezésnek számít, hiszen ritka az ilyen nagy darabban fellelt ékszer. A leletanyagban azonosítottak egy táblajátékhoz tartozó, állati csontból készített kelléket is, amelyet kifúrtak és ólommal öntöttek ki – ezt feltehetően dobókockaként vagy figuraként használták.

A Várkapitányság megbízásából a feltárást a Budapesti Történeti Múzeum régészei végezték. A leletanyag legfontosabb elemeit az érdeklődők élőben is megcsodálhatják a Középpontban a középkor című kiállításon, amely december elején nyílik meg a Budavári Palotában lévő Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeumban – olvasható a közleményben.

Nyitókép: Keppel Ákos/BTM 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2022. október 14. 16:34
"Az érem másik oldalán Szűz Mária és a gyermek Jézus látható, körülötte „Patrona Hungariae” felirattal. Az úgynevezett Madonnás éremkép egészen 1939-ig meghatározó volt a magyar éremkibocsátásban – ismertették." Aztán jött a máig tartó (poszt)bolsevizmus és az értéktelen forint világa. Egyetlen másodpercig sem ért a forint közel sem annyit, mint a békebeli pengő. A középkorban minimális volt az infláció. A cikkben hivatkozott pénzreform az az, hogy Mátyás király megszabta 100 dénár ér 1 forintot, tilos a forintot többért számolni. Ez így már engedett némileg az inflációnak. Addig ugyanis hivatalosan 1 forint 96 dénár volt, de a gyakorlatban nem, ezért volt szükség Mátyás király reformjára. Sokkal jobb pénzrendszer volt a mainál. a mai pénz totálisan értéktelen Mátyás király pénzéhez képest. 1 Mátyás forint = 79 824,5 mai forint, tehát 1 dénár = 798,245 mai forint. 1 fabatka hivatalosan = 443,47 mai forint 1 fabatka feketén = 332,60 mai forint
Ferer
2022. október 14. 15:57
Minden egyes napra van egy régészeti leletek cikk ezen a mandineren. Ez érdekel valakit egyáltalán??? Mert engem maximálisan hidegen hagy.
minekkellregisztralni
2022. október 14. 14:16
Nahát, ez is régebbi, mint Szláváukránija!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!