Havas: Homofób vagyok, de küzdök ellene

2020. október 04. 18:37

A melegekhez fűződő viszonyáról vallott Havas Henrik.

2020. október 04. 18:37
null

A Nemzeti TV Havas megmondja című műsorában ezúttal a nemrég megjelent és nagy port kavart LMBTQ-mesekönyv volt a téma. „A nácik daráltak, könyvet égettek,aztán nem lett annak semmi jó vége” – reagált a műsor névadója arra, hogy a Mi Hazánk politikusa, Dúró Dóra ledarálta a gyerekmeséket sajátosan átdolgozó könyvet. Havas szerint azzal a könyvvel, ami nem szimpatikus, „azt kell csinálni mint a televízióval: lekapcsolni, nem olvasni”.

Ugyanakkor Havas azzal sem ért egyet, hogy ilyen mesekönyveket adnak a gyerekek kezébe. „Egyébként meg én azt hittem, hogy ez olyan vicces, amikor azt szoktam mondani, hogy alapjában homofób vagyok, de küzdök ellene. De én ezt komolyan gondolom” – folytatta az egykori riporter.

„Azt hiszem, hogy a heteroszexuális fiúk alapvetően a szocializáció miatt is nem igazán szimpatizálnak a homoszexualitással, de aztán ahogy megjön az eszük, úgy ismerik fel, hogy nem lehet különbséget tenni emberek között csak attól függően, hogy milyen a szexuális orientációjuk” – tette hozzá.

Az adás további részéből az is kiderült, hogy Havas miért nem írt könyvet a melegekről.

 

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Esvány
2020. október 09. 13:28
"nem lehet különbséget tenni emberek között csak attól függően, hogy milyen a szexuális orientációjuk" Jól is néznénk ki, ha nem lehetne különbséget tenni!!!! :-)))))))))))) Te, barom Havas, HÁTRÁNYOSAN megkülönböztetni nem szabad - ezt jelenti a diszkrimináció tilalma - hogy JOGHÁTRÁNY ne érje őket az "orientációjuk" miatt.
rókabácsi
2020. október 06. 16:53
szerintem megint tévedsz! vén fasz vagy!
nyugalom
2020. október 06. 13:31
havas, csupor, ascher, gothar, maté - kik ezek?
pepu
2020. október 06. 08:40
Leszarlak, és nem küzdök ellene.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!