Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Merkely: Nagyjából százezer fertőzött lehet Magyarországon

2020. szeptember 06. 21:54

A professzor kötelezővé tenné a maszk használatát.

2020. szeptember 06. 21:54
null

Élőben beszélgetett Sváby Andrással az aktuális vírushelyzetről az ATV Heti Napló című műsorában a SOTE rektora. Merkely Béla elmondta, hogy nagyjából hússzor annyi lehet a valódi betegszám, mint ahány igazolt fertőzöttet számon tartunk itthon.  Ezek alapján körülbelül százezer beteg lehet Magyarországon.

A professzor úgy fogalmazott, hogy egyetlen intézkedéssel lehetetlen legyőzni ezt a vírust, de ő például kötelezővé tenné a maszk használatát. Ugyanis minél többen viselik a maszkot, annál nagyobb az esélye, hogy visszaszorítjuk a reprodukciós rátát. A múlt héten ez a szám a kettőt is meghaladta, ami azt jelenti, hogy legalább ennyi embernek adta tovább a vírust egy fertőzött.

„A koronavírus önmagában a határok bezárásával nem állítható meg, Merkely viszont már korábban becsukta volna a kaput, a magyarok azonban ezt láthatóan nem akarták. Horvátországtól tartottak, ez a félelem pedig be is igazolódott” – tudósít a a csatorna honlapja.

A teljes beszélgetést megnézheti itt.

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
egyvilág
2020. szeptember 07. 14:28
A járványhelyzetről, röviden: https://www.egyvilag.hu/index.shtml#jarvany Annyi, hogy azóta egyre nyilvánvalóbb, hogy eljátszottuk a tavaszi erőfeszítésünk minden eredményét...
szürkemókus
2020. szeptember 07. 09:59
Egyre inkább az az érzésem, hogy az retteg, aki másokat ezzel vádol és gúnyol. Nyilvánvaló, hogy aki védekezik, annak kevesebb a rettegnivalója. A végtelenül buta, aki nem fogja fel ésszel, hogy hogyan kell védekezni, na annak van miért rettegnie. Számára a világ egy érthetetlen valami, amibe csak úgy él bele, de odáig nem terjed az agya, hogy a három dolgot - udvarias távolságtartás, maszk viselése, kézmosás - felfogja. Szánalom! Ennyire hülye legyen valaki! Jó rettegést, mi védekezünk, és remélem, hogy benneteket hamarosan büntetni fognak, ha csak abból értetek, ostoba tahók.
vtznmnksr
2020. szeptember 07. 08:03
A professzor úr minden szava igaz.
hunnia
2020. szeptember 07. 07:53
Az a baj, hogy a kormány úgy viselkedik, mint egy pap, prédikál, hogy mit kell tenni, ahelyet, hogy a törvények betartását végrehajtaná. Teljesen egyetértek Merkellyel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!