Törökül elmélkedett Vona Gábor

2020. július 19. 21:45

Törökül posztolt a Jobbik volt elnöke Facebook-oldalára.

2020. július 19. 21:45
null

Török nyelvű posztot helyezett ki Facebook-oldalára a Jobbik ex-elnöke. Vona Gábor a turanizmussal kapcsolatos gondolatait osztotta meg nem csak a magyar, hanem a török követőivel is. A még politikai pályafutása során sokszor a török érdekek képviseletével megvádolt egykori radikális politikus a metakulturalizmus és a szellemi nomádság gondolatait hangsúlyozta a turanizmussal kapcsolatban. „A turanizmus nagyrészt múltidézés, hagyományőrzés, a közös gyökerekre való emlékezés volt, de számomra ennél jóval többről van szó. A 21. század eddig a multikulturalizmus és a törzsi gondolkodás meddő párharcáról szól. De csak ebből a kettőből lehet választani? Vagy van esetleg más alternatíva is? Szerintem igen. A metakulturalizmus és a szellemi nomádság” – fogalmaz Vona Gábor.

A turanizmus vagy turáni mozgalom központi elképzelése a turáni népek, országok kulturális, gazdasági és politikai együttműködése. A mozgalom magyarországi megalapítója Paikert Alajos volt az 1900-as évek elején. Később több neves magyar politikus és gondolkodó is vallotta a turáni elképzelést, köztük gr. Teleki Pál, Szemere György és Lechner Jenő is. A turanizmus fénykorát az 1930-as években élte, amikor felerősödött a kapcsolat több turáni országgal is, így pl. Törökországgal és Japánnal is. Az itthoni turáni mozgalomnak a német megszállás vetett véget, amikor jelentősen lecsökkent népszerűsége. Az eszme a szocializmus alatt „fasisztának” lett minősítve, ezzel végleg kitörölve a rendszerváltásig azt a közgondolkodásból.

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Letiltott
2020. július 20. 19:30
Fel akar erre a vonatra is csimpszkodni, csak nem fog tudni....
Letiltott
2020. július 20. 19:29
pedig hogy tagadta azt a szürke farksok -kpcsolat dolgot...
Welszibard
2020. július 20. 15:05
A turanizmus eszmeköre azért virágzott a 30-as években, mert akkor jóban voltunk: a nyugat felé nyitó Kemal Atatürk felrúgta a török törzsi rendszert, európai modernizációt vezetett be, korlátozta az iszlám szerepét az államhatalomban. Ő csinált a Hagia Sophiából is múzeumot, amit most Erdogan vissza akar csinálni egy fundamentalista fordulattal. Akkor magyarokat hívtak Törökországba lexikont szerkeszteni. A mostani Erdogan mindenben az ellentéte annak akivel jóban voltunk, egy erőteljes iszlám vissza fordulatot nyom, Vona tehát a lehető legrosszabbul időzít. Ráadásul a turanizmus gondolata Törökországban egészen mást jelent (kemény török sovinizmust) mint nálunk, mert nem fér bele nekik a többi türk nép, akikhez nekünk sokkal több közünk volt a honfoglalás előtt. A mai töröknek semmi köze a régebbi türk népekhez, tehát a nyelvi szóátvételeink sem a bennünket gyarmatosító oszmán törökkel kapcsolatosak, hanem a sokkal régebbi népcsoportokkal. Semmi sem indokolja a nagy török-magyar barátságot, legfeljebb a gazdasági együttműködés, ha egyáltalán van nekünk ebből előnyünk.
Crusader
2020. július 20. 13:56
Az emlékmű története: https://www.szigetvar.hu/hu/hely/magyar-torok-baratsag-park Fodor Gabriella gondolom szdsz-es volt még akkor. Én nem engedélyeztem volna egy ekkora emlékművet egy hódítónak. Viszont megépítették, méltó emlékhelyet akartak a török történelem egy nagy alakjának, az ő szemszögükből /és keresztény szemmel is/ érthető, továbbá Zrínyinek is szobrot emeltek, szintén maguk a törökök kezdeményezték azt is. /nem fodorék/ Ez számukra egy zarándokhely, ezt tiszteletben tartom és ennyi. Ugyanúgy, ahogy Konstantinápoly is mindig egy zarándokhely lesz a keresztényeknek, ezt többé kevésbé eddig tiszteletben tartották a törökök... ezidáig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!