DK: A kormány rögzítse az alapvető élelmiszerek árát!

2020. március 19. 12:06

Vannak olyan „élelmes” kereskedők, akik „minden szégyenérzet nélkül” a többszörösére emelték az áraikat – hívta fel a figyelmet a párt szóvivője.

2020. március 19. 12:06

A Demokratikus Koalíció (DK) arra kéri a kormányt, hogy a koronavírus-járvány miatt vezessen be hatósági árat az alapvető élelmiszerekre. Az ellenzéki párt szóvivője csütörtöki online sajtótájékoztatóján az mondta, sajtóértesülések szerint vannak olyan „élelmes” kereskedők, akik „minden szégyenérzet nélkül” a többszörösére emelték az áraikat. Jó példa erre az az interneten keringő fénykép, ami azt mutatja, hogy egy kiló csirkemellért 2800 forintot, az eredeti árnak csaknem a dupláját kérték – hívta fel a figyelmet Barkóczi Balázs.

A politikus arra kérte a kormányt, hogy „vasszigorral” sújtson le ezekre a kereskedőkre. Ezt úgy lehet a legkönnyebben megtenni, ha a kabinet hatósági árat vezet be az alapvető élelmiszerekre. A kormánynak ehhez a lépéshez a veszélyhelyzet kihirdetésével megvan a joga – mondta a szóvivő.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2020. március 19. 20:12
Ha a gazdasági hiénák ellen fel tudnak lépni https://ripost.hu/politik/insider/lecsapott-a-hatosag-a-nyereszkedo-hentesekre-nem-adhatjak-sokszoros-aron-a-csirkehust-2335556/ akkor a politikai hiénákkal szemben miért nem?
Tiszafa
2020. március 19. 19:11
Kenyér: 3,60.
dick52
2020. március 19. 15:45
Neked kuss van, te hibbant kakadu! Alkoholista bunkó.
holder
2020. március 19. 14:50
Éppen a DK átgondolatlan politizálása miatt fog folytatódni az emberek kihasználása,, a szabad rablás, hiszen - bár a javaslat jó, de mivel a DK kezdeményezése - a kormány nem tehet mást, el kell, hogy vesse !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!