Chuck Norris 80

2020. március 10. 20:18

A pörgőrúgás királya újabb mérföldkőhöz érkezett. Pontosabban a mérföldkő érkezett hozzá.

2020. március 10. 20:18

Bár mi is tudjuk, hogy Chuck Norrisnak minden nap születésnapja van, és azt is, hogy őt nem anya szülte (hiszen ki lenne olyan bátor, hogy kikezdjen Chuck Norris anyjával?), mégis meg kell emlékezzünk róla, hiszen a legendás színész, a pörgőrúgások atyja, az ember, aki gyémánttal rágózik 80 éves lett.

Carlos Ray Norris a hivatalos adatok szerint  1940. március 10-én látta meg a napvilágot az Egyesült Államok Oklahoma államában található Ryanben. Az ír és cserokí felmenőkkel rendelkező Carlost és két öccsét anyjuk egyedül nevelte és gyerekkorában sok támadás érte indián származása miatt. A katonaság fordulópontot jelentett az életében: itt ragadt rá a Chuck becenév és itt ismerkedett meg a küzdősportokkal.

Norris rendőr szeretett volna lenni, ezért kezdett el karatézni. Dél-Koreában állomásozva ismerte meg a koreai harcművészetet, a tangszudót, amelyben később fekete övet szerzett, csakúgy mint  taekwondóban és Shito-Ryu karatéban, valamint brazil dzsúdzsucuban. Megalapította az Egyesült Harcművészetek Szövetségét (UFAF) és létrehozta saját harcművészeti stílusát a Chun Kuk Dót (Egyetemes út).  Sorozatban hatszor lett profi karatebajnok 1969-ben elnyerte a Karate Hármas Koronáját a legtöbb versenygyőzelmével az adott évben, valamint a Fekete Öv (Black Belt) magazin díját, az Év Karatésa címet. 

Filmes karrierjét is nagyrészt a küzdősportnak köszönheti. Karateiskolát nyitott, ahol tanítványa volt a legendás színész, Steve McQueen is, ő javasolta Norrisnak, hogy próbálkozzon a színészettel. Egy harcművészeti bemutatón találkozott Bruce Lee-vel, aki későbbmeghívta, hogy szerepeljen A Sárkány útja című filmjében. 

1977-ben megkapta első főszerepét az Országúti bunyós című filmben, majd jött a Karatés védőangyal (1980), a Te nem lehetsz gyilkos! (1981) és a Magányos farkas, amelyeknek köszönhetően visszavonhatatlanul B-kategóriás akciósztárrá vált. Legismertebb és legnépszerűbb karaktere, a Walker a Texasi kopó című tv-sorozat címszereplője volt, de szerepelt Sylvester Stallone Feláldozhatók-trilógiájában is.

Chuck Norris Magyarországon olyannyira népszerű lett, hogy majdnem róla nevezték el a Megyeri hidat. A színész-harcművész népszerűségét csak fokozta, hogy az internet térhódításával ő maga is mémmé vált. Egyre több vicces poszt jelent meg róla, melyek lényege a filmszerepeire jellemző karakter szatirikus ábrázolása, férfiasságának, képességeinek szélsőségesen túlzó megjelenítésével.

Születésnapja alkalmából összegyűjtöttünk néhányat ezek közül:

Chuck Norris kétszer volt Budán kutyavásáron.

Chuck Norris találta fel a fekete színt. Sőt, az egész látható színtartományt ő találta fel. Kivéve a rózsaszínt. A rózsaszínt Tom Cruise találta fel.

Chuck Norrisnak nincs áll a szakálla mögött. Ott csupán egy másik ököl van.

Chuck Norris egyszer olyan gyorsan kelt fel, hogy látta magát aludni.

Chuck Norris végigjátszotta a Super Mariót. Balra.

Chuck Norris vércsoportja AK 47-es.

Amikor Chuck Norris vért ad, nem kér tűt, csupán egy pisztolyt és egy vödröt.

Nincs evolúció, csupán azon élőlények léteznek, akiket Chuck Norris élni hagyott.

Táguló világegyetemben élünk. Minden Chuck Norris elől menekül. De hiába.

A Kínai Nagy Falat eredetileg Chuck Norris távoltartására építették, de kudarcot vallottak vele.

Mikor Bell feltalálta a telefont, már volt két nem fogadott hívása Chuck Norristól.

Chuck Norris sosem udvarol. Egyszerűen azt mondja: Most.

Lehetetlen nem létezik, csak olyan, amihez Chuck Norrisnak nincs kedve.

Hány fekvőtámaszt tud megcsinálni Chuck Norris? Az összeset.

Chuck Norris nem fekvőtámaszozik. Ő eltolja magától a Földet.

Chuck Norris tele tárral is játszott már orosz rulettet. És nyert.

Chuck Norrisnak nincs órája. Ő dönti el hány óra van.

Chuck Norris ismeri a jövőt. Nem azért, mert a jövőbe lát, hanem azért, mert a jövő úgy alakul, ahogy ő akarja.

 

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kozmosz
2020. március 11. 23:14
Hosszú boldog életet kívánok!
Silcon
2020. március 11. 21:12
38:0 - eddig még senki sem merte leszavazni :)
fran
2020. március 11. 10:05
De hogy én is leírjam a kedvenc Chuck Norris viccemet. "Amikor Chauck Norris először látta a Dragonballt, azt hitte, hogy egy szimpla edzővideó."
kistermelo
2020. március 11. 10:00
Amikor Magyarországon járt, felszívta a Csík zenekart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!