Méltatlanul pusztul a Mikosd-kastély

2018. január 24. 21:39

A rendszerváltás óta nem volt gondos tulajdonosa a gyönyörű épületnek.

2018. január 24. 21:39

Nyolcadik éve számít építési területnek a mikosszéplaki kastély, mely a fennálló örökségvédelmi rendszer totális inkompetenciájára mutat rá – írja az Elherdált Örökségünk blog.

A szebb napokat is látott, romantikus stílusban épült kastély 1860 körül épült, egykor pedig még saját áramfejlesztő teleppel is rendelkezett a 63 szobás létesítmény. 

A Mikosd-kastély állapota a rendszerváltás után kezdett el leromlani. A szocialista években a SZOT tulajdonában állt, és gyermeküdülőként működött, így rendszeresen karbantartották. Ezt követően azonban az épületet privatizálták, az első, német tulajdonost kivéve pedig senki nem törődött a gyönyörű kastély sorsával.

1998-ban a kastélyt az IFC Rt. vásárolta meg, a cég vezetői (Varga Tamás és Lelkes Attila) ellen azonban áfacsalás miatt nyomozni kezdtek a hatóságok. Módszerük az volt, hogy látszatra belefogtak számos, több milliárd forint értékű beruházásba a kastélyban, majd valótlan számlákat állítottak ki a tételekről, melyek áfatartalmát visszaigényelték.

1999 és 2010 között sem volt gondos tulajdonosa az épületnek, 2010-ben pedig végül egy szigligeti születésű nő vásárolta meg a kastélyt. Érdemi felújítás ez idő alatt sem történt, habár születtek tervek az épület wellness-szállóvá való alakításáról.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Antigoné
2018. január 25. 09:21
Unokáink sem fogják látni?
cutcopy
2018. január 25. 09:14
"2010-ben pedig végül egy szigligeti születésű nő vásárolta meg a kastélyt" Csak nem valamelyik elvtárs szeretője volt..? Megbuktak, elfogyott a zseton, vége a lamúrnak, így nézne ki az ország is ha a szoclibsik kezében maradt volna a kormányrúd..
Phötön
2018. január 25. 01:18
Itt egy videó róla: https://www.youtube.com/watch?v=sMLcqyvchF8
Rony Tronco
2018. január 24. 22:23
Tulajdonosa volt és van a kastélynak és a hozzá tartozó birtoknak. Csak. A tulajdonos nem, hanem a bitorló, birtokló, tolvaj vagy orgazda rendelkezik felette. A tolvaj állam elrabolta a törvényt nem tartotta be. Minden államosítási törvénynek van egy kártérítési pontja, ami soha nem teljesült. Jogállamban az ilyen semmis. Hol van a jogállam?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!