Jönnek az új 1000 forintosok!

2017. augusztus 23. 14:57

2018. március 1-jétől Ön is fizethet az új ezresekkel – jelentette be a Magyar Nemzeti Bank. Kinézetre hasonlók, biztonságtechnikailag fejlettebbek lesznek.

2017. augusztus 23. 14:57

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújítja az 1000 forintos bankjegyeket, a lakosság 2018. március 1-jétől fizethet azokkal, a régi ezreseket 2018. október 31-ig lehet használni fizetésre, de a hitelintézetek és a posta még három évig, a jegybank pedig húsz évig díjmentesen váltja át azokat az új 1000 forintosokra.

Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón elmondta hogy a jegybank az ezerforintosokkal folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki. Hozzátette, a legtöbb ország húszévenként megújítja bankjegysorozatát, amit többek között a technika, például a bankjegykiadó és -elfogadó automaták fejlődése, a korszerűbb bankjegy-felismerés, illetve az új hamisítási módszerek elleni védekezés indokol. Ismertetése szerint a bankjegycsere költségei mintegy 4-5 milliárd forintot tesznek ki.

Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikai igazgatóságának vezetője elmondta: augusztus 24-től az új 1000 forintosok törvényes fizetőeszközzé válnak, (az MNB már csak az új bankjegyeket bocsátja ki, a forgalomban azonban csak márciustól jelennek meg), a jegybank féléves felkészülési időt biztosít a készpénzellátás szereplőinek, így a bankjegyelfogadó és feldolgozó automaták üzemeltetőinek az új bankjegyek kezelésére.

Pataki Tibor ismertette: az új ezresek megőrzik a régi ezerforintosok kék színét és nem változtatták meg az illusztrációkat sem, így Mátyás király és a visegrádi Hercules-kút szerepelnek az új bankjegyeken is. Változást jelent, hogy színváltó festékkel a bankjegyen megjelenik a Corvin-jelkép, a holló (a madár az UV-A és UV-C fényben eltérő színben is látható lesz), az is újdonság a pénzen, hogy a hologram-csík a bankjegy szélén található. Kifejtette: a forgalomban lévő bankjegyek kétharmada már új papírpénz, a 2000 és 5000 forintos bankjegyek bevonása sikeresen lezajlott, az 5000 forintosokból 20 százalék, a 2000 forintosokból 14 százalék az az arány, amely a régi, már a kereskedelmi forgalomban nem használható bankjegyekből még nem érkezett vissza a jegybankba.

Idén december 31-ig még lehet fizetni a régi 20 ezer forintosokkal, a forgalomban lévő új 20 ezresek aránya mintegy 95 százalékot ér el. Pataki Tibor kiemelte: a régi 10 ezer forintosok bevonásáról még nem döntöttek a jegybankban, ezeket a bankjegyeket 2019 előtt várhatóan nem vonják be. Kérdésre az MNB szakemberei elmondták: mintegy 460 millió darab bankjegy van forgalomban, ezek döntő részét a nagy címletek adják, a 10 ezresek az összes forgalomban lévő bankjegy 35 százalékát teszik ki. Ezerforintosból hozzávetőleg 68 millió darab van forgalomban, ez nagyjából 15 százalékos arány – tette hozzá.

A bankjegyek cseréje során utoljára az 500 forintosokat cserélik le, várhatóan jövőre – mondta. Pataki Tibor kifejtette: évente 50-70 tonna elhasznált bankjegyet semmisít meg a jegybank, ezek pótlása, illetve a készpénz-szükséglet emelkedése adja a megújításra szoruló bankjegyek mennyiségét. Egy kérdésre elmondta: évente 2000 darabot sem ér el a hamisított bankjegyek száma, idén 1500 körül lehet a hamisított papírpénzek száma, csak régi bankjegyet hamisítanak, jellemzően a 10 ezer és 20 ezer forintosokat.

(MTI)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
békalepcse
2017. augusztus 24. 09:07
Egy kérdés megközelítése kizárólag egy nézőpontból, minden mást mellőzve a privitivizmus magasiskolája... Világunk csak látszatra biztonságos, egy komikus lőtér kellős közepén élünk! Nem kell túl nagy dolgokra gondolni, elég egy telitalálatos nakitörés, hogy az emberiséget a XV. századba lője vissza. Tájékozódni! Nem álmodozni, amikor ébren van az ember.
Akitlosz
2017. augusztus 23. 18:05
"Kérdésre az MNB szakemberei elmondták: mintegy 460 millió darab bankjegy van forgalomban, ezek döntő részét a nagy címletek adják, a 10 ezresek az összes forgalomban lévő bankjegy 35 százalékát teszik ki." Tehát nyilvánvaló, hogy már régen nagyobb címlet(ek)re lenne szükség. Azzal szoktak érvelni azok, akik a bankokból élnek a készpénz ellen, az elektronikus pénz mellett, hogy a készpénz drága. Drágának drága csak ez ugyan nem szempont egyik nemzeti banknál sem, tehát az érv hamis. A készpénzforgalom akkor lenne ugyanis a legolcsóbb, ha azt a lehető legkevesebb darabszámú bankjeggyel oldanák meg. Ahhoz viszont nagy címletű bankjegyek is kelle(né)nek. A dollárbankjegyek 80%-a !!! 100 dolláros, az euróbankjegyek 30%-a 500 eurós, mint olvasható a forintbankjegyek 35%-a 10 000-es, a 20 000-esek arányáról nyilatkozni sem mer. Kínában a 100 jüanosok aránya szintén igen extrém mérétkben magas. Azaz nyilvánvaló, hogy nem a készpénzforgalom költsége a fő szempont a nemzeti bankoknál. Ha az lenne, akkor már régen lenne forgalomban 200, 500, 1000 sőt 2000 dolláros címlet is, lenne 1000 eurós, 50 000 és 100 000 forintos, a jüant meg fel sem sorolom, hogy abból mennyi sok új, nagyobb címlet is kellene. Egyszerűen nem akarják, hogy nagy címletű, értékes bankjegyek is forgalomban legyenek, nehogy abban tárolják az emberek a pénzüket a bankok helyett, s nehogy azokkal fizessenek banki átutalás helyett, mert ezekből a bankoknak nem lenne hasznuk. Ezért támadják a kereskedelmi bankok emberei a készpénzt, az sem zavarja őket, hogy hamis érvvel. Mi, hogy drága a készpénzhasználat? Akkor miért nincsen forgalomban 1 darab 50 000 forintos bankjegy 5 darab 10 000 forintos bankjegy helyett? Mert akkor és csak akkor lenne alacsonyabb a készpénzforgalom költsége.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!