Kínos előléptetés: Lázár szavai miatt távozhat Tasnádi

2016. december 01. 16:30

Lázár János nyilvánosan nevezte kínosnak és kellemetlennek még október végén Tasnádi László október 23-a alkalmából előléptetését, a rendészeti államtitkár viszont emiatt, és mert a fideszes politikusok se álltak ki mellette nyilvánosan, néhány hete jelezte lemondási szándékát a belügyminiszternek – írja az Index.

2016. december 01. 16:30

Több mint furcsa, kínos és kellemetlen Tasnádi László előléptetése” – válaszolta az október 27-ei kormányinfón Lázár János az Indexnek, amikor a portál a korábban a BRFK III/II-es operatív tisztjeként is tevékenykedő, jelenlegi rendészeti államtitkár Tasnádi László október 23-a alkalmából történt előléptetéséről kérdezte.

Lázár azt is mondta: „Beszéltem erről miniszterelnök úrral is. Ő is kifejezetten kellemetlennek gondolja, vagy többnek annál.” A miniszter leszögezte, ha rajta múlna, nem lehetnének a rendőrség állományában az egykori III-as csoportfőnökség tagjai.

Az Index most arról ír: Tasnádinak rosszul estek Lázár szavai, valamint az is, hogy a Fidesz rendészettel foglalkozó politikusai nem álltak ki mellette nyilvánosan, ezért már hetekkel ezelőtt jelezte Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy távozna az államtitkári posztról. Hogy született-e döntés a elmondás elfogadásáról, azt azonban nem tudni. Az Index megjegyzi: a szolgálati korhatár elérése miatt most adódott egy olyan formális ok, amire hivatkozva méltósággal tudna távozni Tasnádi. 

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
UvegSam
2016. december 04. 12:37
Lézer Jankó beleszart a ventilátorba... Ritka gátlástalan egy alak, ilyen ellenszenvet utoljára a szadeszes, gyalázatos féreguralom idején éreztem...
Harangláb
2016. december 01. 20:44
Ez elvi kérdés. Ha a Tasnádi konkrétan nem is csinált semmi rosszat, akkor se legyen ilyen pozícióban.
*ufó*
2016. december 01. 20:29
Copy & Rikki, imádom a bájos humorotokat. Egyébként ki a lófax kormányoz, szerintetek ? Ki adja át a kitüntetést ?
becike4
2016. december 01. 19:24
Sanyi bácsi meg fog haragudni.Csaxólok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!