Már nem nagyon zene – átalakul a Petőfi Rádió

2016. május 28. 17:47

Az eddigi tíz közül csak két műsorvezető marad hétfőtől a Petőfi Rádió adásában – értesült a Mandiner. Műsorok is megszűnnek. A rádió főszerkesztője azonban igyekszik megnyugtatni lapunkat: a Petőfi megőrzi coolságát és továbbra is a magyar zene nagyszínpada lesz. A korábbi főszerkesztő, Horváth Gergely viszont szombaton közölte: a széttartó elképzelések miatt távozik a közmédiától.

2016. május 28. 17:47
Stumpf András

„Lehetséges, hogy pár eddigi műsorvezető nem a mikrofon mögött kap majd szerepet a közeljövőben, de az egy szerkesztőség életében teljesen természetes dolog, hogy néha rotálódnak az emberek” – közölte a Petőfi Rádió főszerkesztője a Mandinerrel. Pető Zoltánt azért kerestük meg, mert a héten elterjedt, hogy tömeges kirúgások és teljes irányváltás várható a rádiónál. Pető elmondta: a pénteki napon felülvizsgálták a külsős szerződéseket, és a többségüket megszüntették, mert ahhoz képest, amennyibe kerültek, annyit nem tettek hozzá a Petőfihez. Ezek a szerződések többségében nem kapcsolódtak a műsorgyártáshoz.

A Mandiner ugyanakkor úgy értesült: nem csupán marginális kis cserékről van szó.

Információink szerint 10 műsorvezetőből mindössze ketten maradnak adásban: Péczeli Dóra és Sipos Dávid Günther. További 6 műsorvezető biztosan nem kerül adásba jövő héttől, és tisztázatlan, hogy mi történik pontosan Buda Márton esetében. Hogy nem csupán ráncfelvarrásra, hanem határozott irányváltásra lehet számítani az adónál, arra utal, hogy  Horváth Gergely, az adó korábbi főszerkesztője szombaton bejelentette: elköszön a Petőfitől és a közmédiától. Horváth mindezt azzal indokolta: a jelenlegi vezetés és ő nagyon mást gondolnak arról, mi a közszolgálat és mi a Petőfi feladata, szerepe. (A reggeli műsorban állandó hangként szereplő Hauschel Tamás már előzőleg felmondott, ahogy az adó hangzásáért felelős Kiss Gábor is korábban elköszönt, két további szerkesztő néhány hete lejárt szerződését pedig eleve nem hosszabbították meg.)

Értesüléseink szerint több szubkulturális esti zenei műsor is megszűnik. Ilyen például a Horváth Gáspár és Kovács Jeromos által vitt In Medias Bass, és az Andro nevén lévő Bodyrock.

Pető szerint mindenesetre a Petőfi Rádió továbbra is a magyar zene bölcsőjeként sugározza a jövőben a feltörekvő együttesek zenéit, erre külön platform is indul a Petőfi Live-on, „Saját zenéd” címmel: a cél az, hogy aki csak akarja, beküldhesse a zenéjét a rádióba. „Szeretnék megnyugtatni mindenkit: a Petőfi marad a magyar zene nagyszínpada. Biztosítok mindenkit, a Petőfi megőrzi coolságát, sokszínű arculatát, de kiszámíthatóbb adásfolyammal jelentkezik a jövőben.” – mondta Pető a Mandinernek.

A rádió szlogenje is változik hétfőtől. A „Nagyon zene” helyett ez után „Az életed ritmusa”-mondat hangzik majd el sokszor. 

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
na még ez is
2016. szeptember 21. 16:39
Rengeteg magyar zenét játszott a Petőfi. Viszont kérdéses, hogy a legrosszabb Danubius Rádiós hagyományokat folytató Music fm-től érkező pető Zoltán vezetésével ez Meddig marad így...
atila68
2016. június 09. 09:38
Mi az, hogy Európa majmoló? Ez így értelmetlen, mi (is) vagyunk Európa.
kortárs
2016. június 09. 09:37
Ha 99%-ban csak a budapesti zsidók világára vagy kíváncsi...
atila68
2016. június 09. 09:37
Nem én mondtam. Amit én mondtam azt iróniának hívják.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!