Varga jelentős áfacsökkentésre készül

2016. április 13. 13:16

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az alapvető élelmiszerek, az internethasználat, valamint az éttermi szolgáltatások áfáját is mérsékelné a 2017-es költségvetésben. A politikus szerint a fedezetet a várhatóan magas növekedés, valamint a gazdaság kifehéredése miatt várható bevételek jelentik.

2016. április 13. 13:16

Az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezte a jövő évi büdzsét a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az MTI-nek szerdán elmondta, hogy a sertéshús mellett a tej, a tojás és a baromfi áfája csökkenhet jövőre 5 százalékra, de mérséklődik az internethasználat és az éttermi szolgáltatások forgalmi adója is. Az állam működési büdzséje nullszaldós lesz.

 „A jövő évi költségvetés biztosítja, hogy mindenki léphessen egyet előre, a büdzsé nagyobb biztonságot nyújt a magyar állampolgárok számára” – hangsúlyozta a miniszter. A tervezetet szerdán juttatja el a tárca a Költségvetési Tanácsnak, amelynek 10 nap alatt kell véleményeznie a dokumentumot.

Az adócsökkentés miatt kieső bevételekre, illetve az otthonteremtési támogatások növelése miatt emelkedő kiadásokra fedezetet jelentenek a gyorsuló gazdasági növekedés és a fehéredő gazdaságnak köszönhető pluszbevételek: az idei 2,5 százalék után jövőre 3,1 százalékkal bővülhet a gazdaság – mondta a miniszter. A büdzsében 2,4 százalékos GDP-arányos hiány mellett az államadósság is tovább csökken - tette hozzá.

Az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése mellett a kormány arra készül, hogy az éttermi szolgáltatások áfáját 27 százalékról 18 százalékra mérsékelje, amely 2018-ban tovább csökkenhet 5 százalékra – ismertette.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pemete jakab
2016. április 13. 17:18
"Varga jelentős áfacsökkentésre készül" Jelentős nem lesz. Ha lesz, akkor máshol lesz emelés, vagy új adók lesznek. Persze ez utóbbiakat a fideszeseknek nem kell észrevenniük, sőt, tilos.
Szúnyog
2016. április 13. 14:40
Az internet ÁFA-ját nem kell csökkenteni. Teljesen felesleges. Ez ismét csak a konzumidiotizmus szolgálata.
gudmen
2016. április 13. 14:30
nominálisan 5 ezer milliárddal nött az adosság...ha az europai jegybank az eximbankos trükközést megvétozza...gdp arányosan is elbuktuk az adosság elleni szabadságharcot.. unalomig ismételt 3000 milliárdos manyup vagyont még bele se számoltuk... ami lényeges szempont lenne..a polgárok egzisztanciális és szociális helyzete sem javult... fidmaszp kuka! hajrá lmp hajrá jobbik!
Akitlosz
2016. április 13. 14:21
"A büdzsében 2,4 százalékos GDP-arányos hiány mellett az államadósság is tovább csökken" Hazudik, az államadósság folyamatosan tovább növekedik, éppen az állandó költségvetési hiány miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!