„Alakítsd te a történelmet!” – középiskolás csapatok jelentkezését várják az OKPV-re

2016. január 07. 17:00

Történelmi személyiségeknek adhatnak tanácsot azok a középiskolás diákok, akik jelentkeznek Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre. A háromfordulós megmérettetésen egy-egy sorsfordító döntést kell körüljárnia a csapatoknak.

2016. január 07. 17:00

Már jelentkezhetnek a diákok a történelmi ismeretekre alapozó, stratégiai szemléletű Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre. A tanulmányi versenyt harmadik alkalommal rendezi meg a Mathias Corvinus Collegium és a Case Solvers csapata.

A 2016. első negyedévében megrendezendő Országos Középiskolai Problémamegoldó Verseny (OKPV) során, a 11-13. évfolyamos középiskolás diákok háromfős csapatokban egy történelmi döntési helyzetet dolgoznak fel. Egy adott történelmi döntéshozó tanácsadóiként mérlegelik a lehetséges kimeneteket, majd konkrét javaslatokat fogalmaznak meg, amelyekben elemzik döntésük következményeit, annak előnyeit és kockázatait. Az tavalyi döntő során a diákok Tisza Istvánnak, a Magyar Királyság miniszterelnökének lehettek tanácsadói a szarajevói merényletet követő hetekben, ahol a külpolitikán túl a korszak komoly belpolitikai kérdéseire – általános választójog kiterjesztése, nemzetiségek jogállása – is választ kellett adniuk.

Stratégia, logika és érveléstechnika

„Tavaly rendkívül nagy érdeklődés övezte a versenyt, közel 300 diák jelentkezett, amit idén ismét szeretnénk túlszárnyalni. Korábban jellemzően fővárosi gimnáziumok csapatai voltak túlsúlyban, de most ezen az arányon szeretnénk változtatni, ezért is hoztuk be idén a regionális fordulókat” – nyilatkozta Arnóczki Nándor, az OKPV szervező csapatának vezetője.

A versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, akit érdekel a stratégia és a problémamegoldás világa, valamint fejleszteni szeretné logikai, érveléstechnikai és prezentációs képességeit.

Az OKPV célja, hogy a fiatalokkal már középiskolás korban megismertessék az üzleti életben használt problémamegoldó eszközöket, másrészt, hogy megmutassák, a történelem a lexikális ismereteken túl történelmi döntéshozók tudatos döntéseiről is szól. Innen ered a verseny mottója is: „Alakítsd te a történelmet!”.

Három forduló

A versenyen a diákok három fordulóban mérhetik össze tudásukat. A megmérettetés egy online selejtezővel kezdődik január 19-23. között, majd február 6-án következnek a regionális döntők az ország öt városában (Budapest, Pécs, Veszprém, Miskolc, Szolnok). A legjobb 15 csapat jut a döntőbe, amelyet március 5-én Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium épületében rendeznek meg. A diákok valamennyi forduló esetén neves történészekből, akadémikusokból, üzleti tanácsadókból és vállalati vezetőkből álló szakmai zsűri előtt adhatnak számot tudásukról.

A résztvevőknek a felkészülésben segítséget nyújt a Webuni közreműködésével, az online selejtezőhöz készült nyolcrészes tréningvideó-sorozat, amelyben bemutatják az üzleti életben előszeretettel használt elemzési eszközöket.

A versenyre jelentkezni az OKPV oldalán található online jelentkezési lap kitöltésével lehet.

Romániában, Szlovéniában és Ukrajnában is

Az OKPV korábbi években tapasztalt sikerességének köszönhetően, az MCC és a Case Solvers csapata partnerkapcsolatain keresztül ez év tavaszán első alkalommal Romániában, Szlovéniában és Ukrajnában is megszervezi a versenyt, ahol előreláthatólag hasonlóan nagy érdeklődés várható a diákok körében, mint hazánkban.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bihari Hunor
2016. január 27. 15:02
Fontosak ezek a vetélkedők a kommunista TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS és a történelemellenes mentalitás leküzdéséhez is.
Akitlosz
2016. január 11. 15:09
Hát figyeljél már ide Hitler! Ne kössél bele legalább addig a Szovjetunióba, ameddig Angliát le nem győzted!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!