Kulisszatitkok: így építik újjá Füzér várát

2015. november 23. 16:31

Több mint egymilliárd forintból újul meg a füzéri vár, amelynek nagyjából a kétharmadát építik teljesen újjá. Hogyan zajlanak a munkálatok, milyen nehézségekbe ütköznek a mesterek?

2015. november 23. 16:31

A füzéri vár egy középkori, tatárjárás előtti vár Füzér település központjában, 170 m magasan a falu felett, a Zempléni-hegység legkeletibb részén a Zempléni Tájvédelmi Körzetben. Építésének pontos ideje ismeretlen, de valószínűleg az itt birtokos Aba nemzetség egyik tagja, a Füzéry család őse, Zaránd építtette. Számos tulajdonosváltás után, a vár hadászati jelentőségét elvesztette, 1676-ban a császári katonaság lakhatatlanná tette és elhagyta. Ezután a környék lakossága kőbányának használta a romokat. Az 1686 óta birtokos Károlyi család 1934-1936 között állagvédelmi munkákat végeztetett a váron.

1977-től felderítik a várat, 1992-től folyamatosan dolgoznak rajta. 2014–2015-ben 1 milliárd 544 millió forint európai uniós támogatással részleges rekonstrukciót végeznek, melynek során részlegesen helyreállítják a felső-várat, valamint megújul a palotaszárny, a várkápolna és az alsó bástya. A korhű építészeti megoldásokkal történő helyreállítás során a belső berendezést is pótolják a fennmaradt leírások alapján. A várban a vár védőinek és lakóinak mindennapjait mutatják majd be, és interaktív középkori kiállításokat nyitnak. 

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2015. november 24. 10:43
szép
Szúnyog
2015. november 24. 10:12
Jó sok proli hozzászólt.
buckafej
2015. november 24. 09:22
És épül Regéc vára is, szintén kb. 1 milliárdból. Nagyon helyes! Ez a vidék sajnos iparilag fejletlen, gazdaságilag elmaradott. Viszont a turizmusra nagyon jó adottságai vannak. Boldogkő vára, Regéc, Füzér, szinte látótávolságra egymástól. És annak is örülök, hogy változik a szemlélet és bátran hozzá mer fogni (alapos történészi-régészi munka alapján) az újjáépítéshez, rekonstrukcióhoz. Hiszen a régi időkben is újjáépítették a várakat egy ostrom, vagy tűzvész után. Így lesznek szépek a várak, így lehet gazdaságilag is kiaknázni őket, nem úgy ha történészek mutogatnak turistáknak egy nagy halom követ. Arra senki sem kíváncsi. Így viszont életet lehet vinni a falak közé, várjátékokkal, koncertekkel, rendezvényekkel, konferenciákkal, szállodával, egyéb turisztikai attrakciókkal. Nagyon örülök, nagyon helyes épüljenek csak újjá, ne legyünk a romos várak országa!
mákgubó3
2015. november 24. 08:40
Füzér várának újjáépítése? Alap híveim. A magyar nép üvöltve követelte ötven éve a a vár restaurálását,és lám a jófidesz meghallotta a jómagyarok szavát. Tehát kuss. Ne kelljen már az a pénz másra, hiszen jut mindenre bőségesen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!