Elérhetetlenné tenné az ügyészség a Kuruc.info „Holokamu” nevű aloldalát

2015. május 27. 17:32

Holokauszttagadás miatt végleg elérhetetlenné tenné a Kuruc.info „Holokamu” nevű aloldalát a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség. A Főügyészség szerint szélsőjobboldali hírportálon tavaly január óta gyűjtik a holokauszt tényét tagadó cikkeket ilyen formában.

2015. május 27. 17:32

Indítványozta a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a kuruc.info oldalon elérhető „Holokamu” elnevezésű aloldal végleges hozzáférhetetlenné tételét a nemzeti szocialista rendszerek bűnei nyilvános tagadásának bűntette miatt – erősítette meg a Fővárosi Főügyészség szóvivője szerdán az atv.hu portál értesülését az MTI-nek.

Bagoly Bettina felidézte: a hírportál főoldaláról tavaly január óta érhető el az aloldal, amelyen olyan cikkeket, írásokat gyűjtöttek össze, amelyek a holokauszt megtörténtét tagadják, kétségbe vonják, jelentéktelen színben tüntetik fel, illetőleg ezt az állítást igazolni próbálják. Hozzátette: ebben az ügyben bírói végzés a kerületi ügyészségre még nem érkezett.

Tájékoztatott ugyanakkor, hogy a II. és III. kerületi ügyészség korábban már kezdeményezte a kuruc.info honlap egy 2013 júliusában közzétett, a holokausztot tagadó megállapításokat tartalmazó cikkének végleges hozzáférhetetlenné tételét. Ebben az ügyben az eljárásra illetékes Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság a cikk és az ahhoz fűzött hozzászólások végleges hozzáférhetetlenné tételét rendelte el. A végzés március elején emelkedett jogerőre.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2015. július 12. 22:08
És a szólásszabadság? Betiltani egy internetes oldalt olyan, mint a könyvégetés. Vitatkozni kell az elfogadhatatlannak tartott nézetekkel, nem betiltani. Ennyire nem bíznak az igazukban?
3M..
2015. június 16. 20:30
Magyarország egy demokratikus ország, demokratikusan megválasztott parlamenttel, berendezkedéssel. Ha az Usában a demokrácia fellegvárában engedik működni ezt az oldalt, akkor nekünk Magyaroknak is el kell fogadnunk a másként gondolkodók nézeteit is. Még ha olykor nem is tudunk azonosulni vele. Történelmileg úgy alakult, hogy a nyugathoz tartozunk, ott a véleményszabadság szent, és sérthetetlen. Ezt vezetőink oly sokszor hangoztatták, és követendő példaként tekintenek a szabad világra. A legfelvilágosultabb vezetőink állítása szerint, ezt az Usa képviseli. Szebb Jövőt!
Szúnyog
2015. június 05. 03:18
1. Kurvára unalmas, hogy már minden nap a holóról szól. 2. Az ügyészség el tudja mondani a holodogmát, amit vallanunk kell? Éppen melyik előkerült túlélő meséje az irányadó? 3. Tiltsatok csak, ezzel is egyre röhejesebbé válik az egész erőlködés, s végül pukkan a lufi.
cutcopy
2015. június 02. 13:01
"Kurvára unalmas, hogy már minden nap a holóról szól" Legfőképp a kurucinfó holokamu rovatában..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!