Török cég veszi meg a déli Klotild-palotát

2014. augusztus 19. 12:10

Az Özyer Grouphoz tartozó Melis Investment Kft. vásárolhatja meg a déli Klotild-palota önkormányzati tulajdonban lévő részét, a cég 2 milliárd 150 milliós vételárra nyújtott be ajánlatot. A vevőnek azt is vállalnia kellett, hogy öt éven belül felújítja az épületet.

2014. augusztus 19. 12:10

A török Özyer Grouphoz tartozó Melis Investment Kft. vásárolhatja meg a déli Klotild-palota önkormányzati tulajdonban lévő részét, a cég 2 milliárd 150 milliós vételárra nyújtott be ajánlatot. A Klotild-palota sürgős renoválásra szorul, a műemléki felújítás becsült költsége pedig meghaladja a kétmilliárd forintot, ezért keresett az önkormányzat tőkeerős befektetőt – tudatta közleményben Belváros-Lipótváros önkormányzata. A vevőnek a vételár megfizetése mellett vállalnia kellett, hogy öt éven belül teljesen felújítja az épületet.

Az önkormányzat nemzetközi, nyílt, többfordulós pályázatot írt ki a 2009 óta üres Klotild-palota önkormányzati tulajdonban lévő részére, és a mostani, harmadik pályázat lett eredményes - írták a közleményben. 

Az eladásról a képviselő-testület egyhangúlag döntött, a jelen lévő ellenzéki képviselők is támogatták a szerződés elfogadását.

Az önkormányzat közölte: az Özyer Group 1948-as alapítása óta családi kézben lévő, dinamikusan fejlődő vállalatcsoport, amely hét szálloda tulajdonosa, és tevékenysége kiegészült ékszer-kereskedelmi, ingatlanfejlesztési, média-, valamint energetikai üzletággal is.

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Secnir
2014. augusztus 19. 14:15
...még szerencse, hogy a kormány gőzerőval azon dolgozik, hogy ne privatizálják szanaszét az ország vagyonát. a fidesz-frakció vezetőjének meg kellene kérdeznie az V. kerülte polgármesterétől, hogy hogyan is van ez? :D ja, hogy mindkettő a rogán? én kérek elnézést...
sasadi
2014. augusztus 19. 13:51
Én eddig úgy tudtam, hogy a déli oldali palotát Matild palotának hívják. Valamelyik Habsburg hercegnőről nevezték el azt is, mint az északit.
poppy flower
2014. augusztus 19. 13:50
Ha akkora a jólét, mint ahogy a kormány hazudja,miért árusítja ki a maradék vagyonát is?
Pofa Benő
2014. augusztus 19. 13:47
Ha dübörög a gazdaság akkor az államnak, önkorm.-nak miért kell felélnie a vagyonát?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!