Hatszázmillió a Hungaroringnak, 1,4 milliárd a Karmelita udvar átalakítására

2014. július 31. 21:54

Összesen 1,4 milliárd forintot szán a kormány a budai Várban található karmelita kolostor átalakítására; a Nemzeti Táncszínház 150 milliót kap, hogy el tudjon költözni onnan; a Hungaroring pedig 600 millió forintot kap – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.

2014. július 31. 21:54
Összesen 1,4 milliárd forintot szán a kormány a budai Várban található karmelita kolostor átalakításával kapcsolatos közbeszerzésre és tervezésre; a tervek szerint két éven belül oda költözik át a Miniszterelnökség Központi Hivatala – derül ki a csütörtöki Magyar Közlönyből.
 
A kormány felkéri Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Fürjes Balázs, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos bevonásával gondoskodjon arról, hogy a 2015-ös és a 2016-os központi költségvetésében összesen 704,3 millió forint összegű forrás álljon rendelkezésre a kolostor átépítésével összefüggő beruházástervezési, mérnök-lebonyolító és mérnök-tanácsadó, valamint műszaki ellenőri feladatokra. Ebből a beruházás céljaira 2015-ben 585,4 millió forintot, 2016-ban pedig 118,9 millió forintot használnának fel - olvasható a kormányhatározatban. Legkésőbb 2016. március 15-ig ugyanis a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala.
    
Ugyancsak kiderül a Közlönyből, hogy a Nemzeti Táncszínház 293 millió forintot kap a kormánytól a következő évad „zavartalan lefolytatására”, emellett 150 millió forintot fordítanak a teátrum új játszóhelye kialakításának előkészítésére; a teátrum ugyanis a Kármelita kolostor épületegyüttesében működik. A kormányhatározat szerint a Nemzeti Táncszínház új játszóhelyét a Millenáris Teátrum épületében kell kialakítani.
 
A Hungaroring Sport Zrt. pedig hatszázmillió forint támogatást kap a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból – olvasható a Magyar Közlönyben. A kormány határozata szerint a Hungaroring idei rendezvényeinek megvalósítására csoportosítják át a pénzt elszámolási, a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel. Hétfőn a kormány 527,2 millió forint egyszeri, azonnali átcsoportosítását rendelte el a költségvetésből a Forma-1-es televíziós közvetítés 2014-es jogdíjának biztosítására. Az összeget a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból csoportosítják át a Hungaroring Sport Zrt. támogatása jogcímcsoport javára.
 

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2014. augusztus 01. 08:27
Nek, de mindegy.
Qui prodest
2014. augusztus 01. 00:17
És EZER Ft a magyar orvosoknak, munkásoknak Akiknek nem tetszik, el lehet menni, mondta gyurcsányi és üzeni - kimondatlanul - Orbánc
pacal
2014. augusztus 01. 00:04
ringnak? ez csak az én fülemet bántsa?
Burmin
2014. július 31. 22:39
De jó megint valami szép épül az adófizetők pénzén,remélem lesznek nyitott napok és akkor belül is meg lehet nézni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!