Ökotárs: Nem támogattuk az LMP-t

2014. április 10. 17:45

Közhasznú szervezetként nem támogatta az alapítványt semmilyen párt vagy pártközeli szervezet, és az alapítvány sem támogatta őket - közölte az Ökotárs Alapítvány.

2014. április 10. 17:45

Az Ökotárs Alapítvány semmilyen formában nem támogatta az LMP-t, és más párttal sem volt pénzügyi kapcsolata – közölte az alapítvány csütörtökön. „Az Ökotárs Alapítvány, soha, semmilyen formában nem támogatta sem az LMP-t, sem más pártot vagy pártközeli szervezetet. És fordítva: nem kapott pénzt sem ilyenektől - közhasznú szervezetként ezt nem tehetjük, de nem is akarjuk” - áll az alapítvány közleményben.

Közleményükben leírták: küldetésük a magyarországi civil, elsősorban környezetvédő szervezetek támogatása „egy környezettudatos, a nyilvánosság részvételén alapuló demokratikus intézményrendszer és társadalom kialakulása érdekében”. E cél szolgálatában írnak ki pályázatokat és adnak támogatásokat már több, mint húsz éve. Elmondták: eddig valamennyi adományuk listája megtalálható a honlapjukon, és ennek alapján bárki ellenőrizheti, hogy az általuk kezelt források hova jutnak, jutottak. „Az, hogy az Ökotárs Alapítvány munkájában résztvevő magánszemélyek bármilyen formában közösséget vállalnak-e bármely politikai irányzattal, éppúgy magánügy, mint az, hogy vasárnap ki hova ikszelt a szavazófülkében” – fogalmaztak.

Az újságokban idézett „politikai” szerepvállalások, kapcsolatok mindegyike jó néhány évvel ezelőtti – szögezték le. Még azt megelőzően, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap (NCTA) lebonyolítása elkezdődött volna, „minden közreműködő megszakított minden olyan kapcsolatot, amely bármi módon pártpolitikaiként lenne értelmezhető”. A közleményben kitértek arra is, hogy az NCTA-t működtető konzorciumot a támogatók egy nyílt, kétfordulós pályázat keretében választották ki 2012-ben, miután ugyanez a konzorcium sikerrel működtette az első NCTA-t, 2008 és 2011 között. A folyamatban a magyar kormányzati félnek is konzultációs joga volt. Továbbá joga van arra is, hogy megfigyelőket küldjön a bíráló bizottságok üléseire, „s így első kézből tájékozódjon a támogatások odaítéléséről” – olvasható az alapítvány közleményében.

Az Ökotárs Alapítvány azután került a figyelem középpontjába, hogy a Magyar Nemzet Online kedden közölte: Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár levélben fordul a norvég kormány fejlesztésekért felelős tagjához, amiért a Norvég Civil Támogatási Alap pénzeit „egy magyar párthoz szorosan kötődő” szervezet vezetésével osztják szét Magyarországon. A cikk szerint az alap milliárdokkal támogatja a magyarországi társadalmi élet kibontakozását, saját bevallása szerint azzal a céllal, hogy „segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételét a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában”. Az alap milliárdos keretösszegéből 1,5 és 21 millió forint közötti pénzekkel különböző civil pályázatokat támogat, ezeket a támogatásokat pedig az Ökotárs Alapítvány által vezetett civil konzorcium osztja szét a pályázók között. A problémát az jelenti, hogy ez a szervezet ezer szállal kötődik az LMP-hez.

Az LMP csütörtökön közölte: a pártnak nincs köze az Ökotárs Alapítványhoz, és Lázár János vádjaival ellentétben a Lehet Más a Politika és az Ökotárs Alapítvány között nincs és nem is volt sem intézményes, sem pénzügyi kapcsolat, az LMP nem szólt, nem szólhatott bele az Alapítvány működésébe, és ez fordítva is így van.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lmp-s
2014. április 11. 08:35
És az megvan, hogy Bödecs Barna volt jobbikos képviselő is az ökotársnál dolgozik?
Ouroboros
2014. április 10. 20:05
Nem kell magyarázkodni. János dúvadsága önmagáért beszél minden érintett félnek. Elég egy sajnálkozó mosoly.
noviktornoparty
2014. április 10. 20:04
személy szerint nagyon várom a norvég kormány válaszlevelét, ahogyan finoman és diplomatikusan elküldik melegebb éghajlatra lézerjanit :)
adam
2014. április 10. 18:04
Ökomutyi. :p
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!