Jobbik: Antikommunista paragrafusokat az alaptörvénybe!

2013. február 12. 12:04

A Jobbik ismételten azt kezdeményezi, hogy kerüljön bele az alaptörvénybe az ügynöklisták feltárása, a kommunista vezetők közéletből való kitiltása és a kommunista luxusnyugdíjak megvonása – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt alelnöke.

2013. február 12. 12:04

Novák Előd azt mondta, a Jobbiknak „fájó”, hogy az Alkotmánybíróság döntése következtében kikerül az alaptörvényből az „a kocsmai, közhelyszerű alapigazság”, hogy az MSZMP jogutódja az MSZP és a Fidesz-kormány „ennyivel elintézi” az antikommunizmust és a rendszerváltást. Azt is kifogásolta, hogy még mindig nem állt fel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, amelyet egyébként a Jobbik „sóhivatalnak” tart.

Novák Előd hangsúlyozta: a fenti három kérdés alaptörvénybe foglalásával nem lehetne elodázni ezeket az ügyeket és kötelezően kiderülne végre, hogy ki milyen szerepet játszott az előző rendszerben. Ez kellene ahhoz, hogy megtörténjen a valódi rendszerváltás – érvelt a Jobbik alelnöke, aki felidézte: pártja többször is kezdeményezte már ezeknek a kérdéseknek a rendezését, de a kormánypártok eddig minden alakalommal elutasították a javaslataikat. A Jobbik az alaptörvény újabb módosításánál ismét megpróbálja beemelni követeléseit az alkotmányba.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kidon
2013. február 12. 12:27
Ebbe az alaptörvénybe? Nyugodtan! Mittudomén, simán bepikkelyezhetnék, hogy: "Mi, akiket Orbán Viktor kijelölt arra, hogy még a hurkát is kilophassuk a forró zsírból, és akik ezért imádjuk őt, utáljuk a kommancsokat, a zsidókat, meg a gázkazánszerelőket, kivéve Béla Bácsit, mert ő rokon."
libatolvaj
2013. február 12. 12:26
A FIDESZ is tele van komcsikkal. Hulyék lennének az efftàrsak àrtani maguknak.
tarackos
2013. február 12. 12:24
"Ez kellene ahhoz, hogy megtörténjen a valódi rendszerváltás – érvelt a Jobbik alelnöke" Nektek nem mindegy? Úgy is a Millát meg a HaHa-t csaholjátok szerencsétlen pancserek...
tarackos
2013. február 12. 12:22
Követelem, hogy írjuk bele a Süsü a sárkányt! Meg a túró rudit! Eszem péróm megáll. Viszont beleírhatják, a nácikra hallgat viktor...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!