Több mint 336 ezer adós ellen folyik végrehajtás

2013. január 30. 10:52

Minden eddiginél több, 336 700 adóvégrehajtás folyik az adósok ellen, amiből 873,3 milliárd forint beszedését célozta meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a tizenegy állami nyilvántartás adatait feldolgozó feketelista.hu honlap.

2013. január 30. 10:52

A végrehajtások száma 2,5 százalékkal, az érintett adótartozás pedig 14,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban volt. A NAV adatbázisában 1 673 012 olyan cég, illetve magánszemély neve szerepel, amelyek összesen 1962 milliárd forint adó befizetésével tartoznak. Ez az összeg ugyan 253,4 milliárd forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban volt, az adósok listája viszont azóta 124 616 névvel bővült. Összességében tehát kisebb összeggel, de többen tartoznak az államnak.

A megközelítően kétezer milliárd forint teljes adótartozás hiánytalan beszedésére csekély az esély, annak ellenére, hogy az adóhatóság meglehetősen változatos eszközöket alkalmaz a behajtásra. A központi költségvetés ebben az évben a tavalyit 3,5 százalékkal meghaladó, 10 901 milliárd forint adóbevétellel számol. Leggyakrabban és legeredményesebben az inkasszót alkalmazzák az adóhatóságnál, ha ez nem vezet eredményre, az ingó- és az ingatlan-végrehajtás következik.

Az elmúlt évben 340,717 milliárd forintot sikerült végrehajtással beszedni, 2,8 százalékkal többet, mint a megelőző esztendőben. Ennek az összegnek, több mint a felét – 178,731 milliárd forintot – inkasszóval szedték be. A végrehajtás hatására teljesített befizetés összege 149,150 milliárd forint volt.

Mintegy 20 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a követelésfoglalás összege (3,444 milliárd forint) és 12,5 százalékkal a jövedelem letiltásé (6,975 milliárd forint). Az ingó- és ingatlanárverések értéke 2012-ben nem érte el a megelőző évi összeget; 1,860 milliárd forintot tett ki az ingó- és 558 millió forintot az ingatlan árverésből származó adóbehajtás.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tiberius Claudius Caesar Augustus German
2013. január 30. 14:30
hogyan tudnak tanyasi munkanélküliek, aik még életükben nem adtak le adóbevallást, felhalmozni milliárdos adótartozésokat? miért nem számolják fel a "cégeit" abban a pillanatban, hogy egyetlen forintnyi köztartozásuk jelentkezik? korrupt szarháziakkal van tele a NAV, amikor kell akkor félrenéznek
pimepime
2013. január 30. 12:37
Arra azért kiváncsi volnék, hogy ezen személyek közül kik az olyan szándékos köztartozást felhalmozók, mint a Josip Toth és Kaya Ibrahim féle sosemvolt alakok. Azt is biztosra veszem, hogy beszedni a köztartozást,csak a szerencsétlen becsődölt magánszemélyektől és vállakozóktól lehet, akik vannak olyan gerincesek, hogy nem Josiptotkayaibrahimoznak.
Viktus
2013. január 30. 11:47
A töredéke sem fog bejönni ...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!