Amerikai magyaroktól kapott levelet a kormányt kritizáló szenátor

2011. július 13. 18:32

Az Amerikai Magyar Szövetség levelet írt Benjamin Cardinnak, aki a múlt héten Magyarországon veszélyben van a demokrácia címmel tett közzé nyilatkozatot.

2011. július 13. 18:32

Az Amerikai Magyar Szövetség levélben fordult Benjamin Cardin demokrata párti amerikai szenátorhoz. A levél szerint az 1906-ban alakult szövetség aggodalommal és megrökönyödéssel fogadta a szenátor Magyarországon veszélyben van a demokrácia című nyilatkozatát. Szerintük ugyanis annak több megállapítása indokolatlan, s mert a nyilatkozat annak kapcsán született, hogy Budapesten felavatták Ronald Reagan néhai amerikai elnök szobrát és a Tom Lantos Intézetet. Az ifj. Koszorús Ferenc elnök által aláírt levél megállapítása szerint Benjamin Cardin felemás érzelmekkel viseltetik a tavalyi demokratikus választás eredménye, a Fidesz kiemelkedő többsége iránt.

Az Amerikai Magyar Szövetség szerint egy olyan országról, amelynek szabadságát évtizedekre elvették a tankok erejével, s az élet minden területén, így a sajtóban is jelen lévő titkosrendőrökkel, csak objektív, igazságos és kiegyensúlyozott ítéletet szabad mondani, olyat, amely a tényeken alapszik, nem pedig általánosításokon és találgatásokon. A szövetség szerint azonban Benjamin Cardin ahelyett, hogy konkrét példákat hozna fel  a média szabadságának megsérüléséről, csupán megjegyzi, hogy az új médiatörvényt „fel lehet használni a bíráló média és a nyilvános viták elhallgattatásához”.

A levél részletesen felsorolja, hogyan sértik meg Szlovákiában és Romániában a magyar kisebbség jogait annak kapcsán, hogy a szenátor nyilatkozatában szóvá tette „a térség más országaival szemben barátságtalan” magyar kormányzati politikát. Az Amerikai Magyar Szövetség azt kéri a szenátortól, hogy fogadja az amerikai magyar közösség képviselőit, hogy megvitassák a demokrácia állapotát a kelet-közép-európai térségben. A szervezet szükségesnek tartja azt is, hogy Romániát és Szlovákiát toleráns társadalom kialakítására ösztönözzék.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Etienne
2011. július 14. 18:27
Senkit nem érdekel odakint a magyar ügy. A szenátor a nyilatkozatát elmondta, az ottaniak levelükt megírták, talán a sajtó beszerkesztette, de maximum ennyi. Két perccel később senki sem emlékezett rá hogy valami is történt. Minket leszámítva.
Sarti/Orange
2011. július 14. 11:08
Benjamin... Benjamin... Tényleg van olyan pali ebben az országban aki egy zsidónak bármit elhisz... (Hahahahehehe....) Benjamin........... Benjamin........... Komoly pali lehet ez a fasz aki ugat, és eközben fogalma sincs a magyar világról vagy valóságról. Benjamin megmondja a tutit erről az országról a Kapitóliumban... Egy Mszp által feltüzelt ostoba senki zsidó ugat, és ezt evidenciának veszik az ATV-s bunkók. Szánalom. Benjamin... Anyádat te büdös zsidó. Bár ez nem túl PC. és nem túl korrekt, de akkor is. Mikor meghallottam, hogy egy pali felszólalt a kongresszusban, hogy félve van a demokrácia a Magyar honban, akkor rögtön azt vágtam, hogy baszki megint egy szarházi zsidó... És megint igazam is volt. Csak és kizárólag a zsidó honfitársaim valamiféle véleményére vagyok kíváncsi. Egyébként... :-)) Ti tetves zsidók tényleg csak akkor szóljatok ha van valami észérvetek, hogy miért is gyűlölitek a gazda testet. A gazda test meg a Magyar hon. A zsidóknál, és a velük szoros szövetséget alkotó "szocialistáknál" nagyobb kártevők ebben az országban soha nem léteztek. U.I.: Ki köt belém?
kérdező
2011. július 14. 10:03
A szerver 40 éves szemkilövő nyugdíjas rendőr havi 250-ért, a f@sznak fog 2 vodka között kapkodni.
tevevanegypupu
2011. július 14. 10:03
Nem csak magyarorszagi magyarok tudositjak a szenatort, eppen eleg fanatikus es elvakult magyar el Amerikaban is,akik mindenre kepesek es a gyulolettol elvakultan hazudnak, vezetnek felre barkit. Nekik meg mindigHorn Gyula- Gyurcsany a merce es Kuncze Gabor a jo belugyminiszter.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!