Brutális gyilkosság Ercsiben

2010. május 23. 16:51

Egy férfi vegyi anyaggal támadt egy rosszhírű családdal, melynek nőtagja bottal agyonverte őt.

2010. május 23. 16:51

Egy 39 éves helyi férfi gázálarcban, a hátán egy permetezővel ment egy ercsi házhoz, majd a bentlévőket egy eddig ismeretlen összetételű vegyi anyaggal fújta le. Először a házból kilépő tulajdonost, majd a család többi tagját is.

Verekedés tört ki közöttük, ekkor került elő a bot, amellyel a család egyik nő tagja ütni kezdte a támadót. A férfi ebbe halt bele. Egy 54 éves férfi kórházba került, neki komolyabb bőrfelmaródásos sérülései lettek. Rajta kívül még a bottal védekező nőnek esett baja, kisebb maró sérülések keletkeztek a bőrén. A 34 éves nőt a rendőrök elállították, ellene halált okozó testi sértés miatt indult eljárás. Vasárnap este őrizetbe is vették a nőt.

A most megölt férfi már többször kapta falopáson a családot. Néhány esetben értesítette a polgárőröket, illetve a rendőrséget is. Egyik alkalommal aztán megfenyegették, hogy megölik, ha még egyszer találkoznak. Néhány nappal ezelőtt eltűnt a férfi fűkaszája: úgy tudni, azért ment hozzájuk, mert őket gyanúsította a lopással. Szabó Tamás, Ercsi polgármestere az esettel kapcsolatban korábban elmondta: a szóban forgó család már régóta mételyezi a város hangulatát. A településnek már több millió forintos károkat okoztak.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Darth Péter
2010. május 25. 11:05
Köszi szépen, hogy töröltetek. Valaki árulja már el, hogy miért is... De most újra itt vagyok. Csúnyákat írtam volna a cigányokról? Tehát róluk nem szabad. Egyszer törlitek a hozzászólások egy részét, most meg mind olvasható újra. Hogy is van ez?
Karpo
2010. május 25. 08:06
Hú, ez meredek...
sky.net
2010. május 24. 16:39
hol van ez a nyomorék agyú galamusos vakegér? mit javasol ? pl azt hogy listázzák ki a zűrös családokat és egy országos hatáskörű atomzsernyák kommandó szépen menjen el családlátogatásra , némiképp nyomatékosítva az illetékes cigókban , hogy jó lesz ezután visszafogják magukat , mert másodjára már nem a szavaké lesz a főszerep ... hanem oszlatás lesz ...
==T==
2010. május 24. 11:12
Ezt a permetezős sztorit a bűnöző cigóktól tudjuk. Meg azt is tudjuk, hogy nem csak leütötték, hanem el is vágták a torkát, és hogy tőlük nem messze lakott az áldozat. Még az is benne van, hogy először megöltés, és utólag adták rá a a permetező cuccot. Az állítólagosan őt leütő nőt pár napja fogadta be a "család" szóval erősen vélelmezhető, hogy magára vállalta a balhét. Persze a sündőröknek egyszerűbb lesz bevenni a történetet és így lezárni azt, mint kinyomozni mi is történt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!