A kommunisták ötször tették tönkre az országot

2013. május 04. 13:40

Ettől a hazafiatlan, internacionalista godolkodásuktól nem tudnak megszabadulni.

2013. május 04. 13:40
Széles Gábor
Facebook

Kommunisták már legalább ötször megpróbálták tönkre tenni az országunkat:

1. 18-as kommün alatt amikor Linder Béla/hadügyminiszter/ feloszlatta a magyar hadsereget és románok még Budapestre is bevonulhattak valamint a feloszlatott hadseregünk miatt még a Trianonni tárgyalásokon semmiféle erő poziciót sem tudtunk felmutatni./Még annak is „örülhettünk”, hogy az Antant utasította a románokat , hogy hagyják el Budapestet.

2. 1948- ban amikor az ÁVÓ segítségével szétverték a jobb oldalt és az értelmiség egyrészét vidékre száműzték./Mármint birkahodályokba/

3. 1989-re mikorra teljesen eladósították az országot, amit még Németh Miklósnak/ akkori miniszterelnöknek/ kellett nyilvánosan a parlamentben beismernie.

4. 2008-ra amikor az IMF-hez kellett fordulni a Gyurcsány kormánynak mert olyan mértékű lett az eladósodás, hogy már külföldről nem finanszírozták volna tovább az országot és pár napon belül csődöt kellett volna jelenteniük.

5. Most próbálják megint tönkre tenni az országot az EU segítségével. Hogy ettől a hazafiatlan, internacionalista godolkodásuktól nem tudnak megszabadulni!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 219 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Obulus
2013. május 05. 19:21
De hiteltelen ez, Széles elvtárs szájából.
GeoCracker
2013. május 05. 18:15
Széles meg anno definiálta, hogy egységes a jobboldal. Fasisztáktól fideszig http://endresy.blogspot.com/2013/05/atlatszatlan-demokraciank.html
Fici7
2013. május 05. 16:05
Ilyen a nagy magyar vállalkozó?
Fici7
2013. május 05. 16:03
Széles miért nem Ikarus buszokat gyárt és üzemeltet, Mercedesek helyett. Tolja a pénzt külföldre. A BKV meg fizesse a számlát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!