Török barátaimhoz!

2012. október 17. 08:17

Lehet, hogy a történelem során sok harc dúlt közöttünk, egymás vérét ontottuk, lehet, hogy más néven imádjuk az Egy Istent, de ettől még testvérek vagyunk: Turán fiai.

2012. október 17. 08:17
Vona Gábor
Facebook

„A mai mérkőzésen nagy megtiszteltetés ért, mert a szurkolók az én egyik mondatommal köszöntötték a török válogatottat Budapesten. A labdarúgás a világ legnépszerűbb sportja, nagy érzelmeket kavar, ami alól én sem vagyok kivétel. De vannak más érzéseim is, amelyek ennél jóval fontosabbak. Ilyen a rokon, turáni népek iránt érzett tisztelet, szeretet és barátság érzése. Ezért tartom nagy dolognak, hogy a mérkőzés hatalmas tétje ellenére a magyar szurkolók ilyen barátságos gesztussal álltak elő. Ez a mai ellenséges, versengő világban különösen nagy dolog. Köszönet érte.

Remélem, hogy ez az üzenet eljut minél több török emberhez. Eljut hozzájuk a hír, hogy itt, Magyarországon van egy erő, az ország második-harmadik legnagyobb politikai pártja, amely szövetségesként tekint minden nemzetre, aki Atilla unokájának vallja magát. Így a törökökre is. Lehet, hogy a történelem során sok harc dúlt közöttünk, egymás vérét ontottuk, lehet, hogy más néven imádjuk az Egy Istent, de ettől még testvérek vagyunk: Turán fiai. Remélem, hogy a felnövekvő török ifjúság, amelynek majd egy egyre erősebb nagyhatalmat kell vezetnie, meghallja a hangunk, a vágyunk, hogy Atilla kései unokái, a nagy lovasok mai utódai újra megfogják egymás kezét.

Mindannyian Atilla unokái vagyunk!
Adjon az Isten szebb jövőt!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 319 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
HSL
2012. október 17. 22:37
javaslom, írjuk át az egri csillagokat is úgy, hogy jumurdzsák legyen a jófej haver, szulejmán meg a vendégségbe érkező após
ottapont
2012. október 17. 21:48
"kiráz a gondolata is annak, hogy esetleg a nyakunkba lőcsöljenek egy rakás muzulmánt, a nagy testvériesség jegyében." Nem kell őket beengedni, kereskedni velük éppen elég.
magnamater
2012. október 17. 14:36
Jöttek már egyszer a kedves rokonok keresztelőre - Buda elfoglalása lett belőle!
Feketeleves
2012. október 17. 13:54
Vona figyelmébe ajánlom: gróf Zrínyi Miklós - Az török áfium ellen való orvosság. (Amúgy meg testvérei a halálnak, de nem nekem.Elég csak megnézni németországot, hogyha kiváncsi vagy a sok török áldásos tevékenységére.Nagyon sokat járok ki és enyhén szólva nem zártam őket a szívembe..)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!