Biszku-film: bemutatva

2010. június 16. 19:12

Elképesztő önvédelmi mechanizmusokat fejlesztett ki ötven év alatt. A szocializmus végtelen cinizmusa, csontig hatoló nihilizmusa szól belőle.

2010. június 16. 19:12

„Lengyelországban jártam néhány napja, és éppen a bemutatandó Biszku-film járt a fejemben, amikor lengyel házigazdámhoz fordultam: mi újság Jaruzelskivel, él még az öreg? Él bizony, közölte Radoslaw, egy pillanat múlva pedig hozzátette, X utca és Y házszám alatt lehet megtalálni. Azért tudja ilyen pontosan, magyarázta, mert vannak, akik minden évben tüntetést tartanak a lakása előtt. Egy szót sem szólnak, némán állnak az utcán, szemben Jaruzelski ablakával. Aztán hazamennek, de jövőre megint ott állnak egy kis ideig. (...)

Biszku elmondja, nem érzi magát felelősnek a megtorlások miatt. Többször is. Ő soha, senkinek semmit utasításba nem adott. Egy szignózott dokumentumot tesznek elé, ami azt bizonyítja, mégis így volt. Ki írta ezt? Ki csinálta ezt? - kérdezi. Elképesztő önvédelmi mechanizmusokat fejlesztett ki ötven év alatt. A szocializmus végtelen cinizmusa, csontig hatoló nihilizmusa szól belőle. Nagy tragédia volt, mondja '56-ról, tulajdonképpen elismétli Kádár álláspontját, amelyet Gyurkó László Kádár-apoteózisában előszeretettel úgy emleget, mint a diktátor, és így a rendszer érzékenységének, lelkiismeretességének a példáját. Holott nem több ez, mint az áldozatok semmibe vétele, az események zárójelbe tétele, a kommunizmus érzéketlenségének bizonyítéka, a tisztes temetés és a jogos gyász eltagadása, amely ma Biszku Bélával él továbbra is velünk együtt.

Nem tudom, melyik utcában lakik Biszku Béla, a házszámot is csak véletlenül láttam az egyik képkockán. Nem kell, hogy minden évben az ablaka alá vonuljunk, de a szavaira mindig emlékeznünk kell, azokra a szavakra, amelyek a kommunizmus nyers, pőre valóságát mutatják meg azoknak, akiknek abban a szerencsében volt részük, hogy egy jobb időben születhettek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sky.net
2010. június 17. 18:39
szerintem ez nem önvédelem, nihil stb hanem lelki eredetű defektus ... erre szelektálódtak... jól látszik gyurcsányon lendvain, veresen meg a többin hogy a hatalmi szelekcióban ezek a mocskos pofátlan kegyetlen pénzéhes gátlástalan undorító ajjas szemét baromarcú extrovertált debil szarok ...ezek vannak előnyben...
zsoszta
2010. június 17. 07:46
És persze a Fidesz és az SZDSZ által kirobbantott, a Horváth István és körei által a kommunista titkosszolgálatok átmentésére kitervelt Duna Gate néven elhresült ügy is megérdemelne egy részletes feltárást! Ideje lenne megtudnunk, hogy mennyire volt tudatában az akkori "ellenzék" annak, hogy tulajdonképpen kinek is az eszköze és kinek a hatalomátmentését szolgálja! Azt hiszem, hogy aki átfogóan nézi az elmúlt 30 év történéseit, a vágányra tett életpályákat, a rakétaszerűen semmiből felívelő karriereket, aki átlát a titkosszolgálati eszközökkel és a nyaloncsajtó által megteremtett LEGENDÁKON, az nagyjából tudja a választ!
zsoszta
2010. június 17. 07:24
1956ról és utóéletéről már nagyjából mindent tudunk, az úgynevezett Rebdszerváltást megelőző időszakot viszont sötét homály fedi! Szivesen megnéznék egy dokumentum filmet Horváth Istvánról, az utolsó kommunista belügyminiszterről, Stumpf István apósáról és a Fidesz mentoráról! Biztos sok mindent tudna, a titkosszolgálatok irányította rendszerváltoztatásról, a pártok titkosszolgálatok éltali létrehozásáról és arról, hogy milyen hatást gyakorolnak még ma is az országra! Sőt, Horváth István az általa a 70es évek végén megerősített zöldhatárra érvényes tűzparancsa miatt még egy bírósági tárgyalást is megérdemelne, mivel ezen tűzparancs miatt lőttek le több mint 150 embert a nyugati határszélen! Az utolsó halálos áldozat, alig 20 éve a 89es határnyitás éjszakáján lett megölve ezen tűzparancs értelmében! Horváth István ma kiemelt nyugdíjat kap és a háttérben ma is aktív résztvevője a politikai játszmáknak! És még egy pikáns dolog! Horváth István volt kommunista belügyminisztert Orbán Viktor 1999 augusztus 20.a alkalmából állami-kormánykitüntetésben kívánta részesíteni, amit csak az ÉS oldalain Kenedy Jánosék által kirobbantott botrány akadályozott meg és a kitüntetésre való felterjesztést az utolsó pillanatban vonta vissza Stumpf István, a veje!
Autofocus
2010. június 16. 23:28
A másik, jelenleg sokkal elszomorítóbb, hogy a jogi-politikai felelősségrevonás elmaradt, ez az egész ország szégyene, ez hitelteleníti, nevetségessé teszi a rendszerváltásnak beállított semmit. Az MSZP persze elhatárolódott a korábbi bűnösöktől, de bezzeg jogfolytonos volt amikor az elődpárt, az MSZMP vagyonára és tagságára jogot formált. B+ ez olyan mint ha az NSDAP utódpártja vidám sajtótájékoztatókat tarthatna a haladó nemzetiszocializmus értékrendjéről és társadalompolitikájáról emberbőr lámpaernyők fényében.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!