Pálfi György filmjét meghívták Cannes-ba

2012. május 01. 16:46

Pálfi György Final Cut - Hölgyeim és Uraim című filmje meghívást kapott a 65. évfordulóját ünneplő cannes-i filmfesztivál nagy filmklasszikusok felújított változatait bemutató programjába. A csaknem félezer filmtörténeti klasszikusból összeállított magyar alkotást a Cannes Classics ünnepi sorozatának zárófilmjeként május 25-én mutatják be.

2012. május 01. 16:46

Pálfi György határterületen mozgó kísérleti filmként jellemezte korábban a 43. Magyar Filmszemlén nagy sikerrel bemutatott új munkáját, amely jogi okokból egyelőre nem került forgalmazásba. Mint a rendező az MTI-nek elmondta, három évig dolgozott a filmen, de az alapötlet még régebbi: a mozi megszületésének 100. évfordulójára 1995-ben meghirdetett pályázat kapcsán született. Akkor tervezett el egy olyan filmet, amelyet a filmtörténet klasszikusaiból úgy vágott össze, hogy az kiadjon egy önálló sztorit. Végül a filmtörténeten átvonuló férfi és nő találkozása, viszonya, csatája lett az alkotás kiindulópontja.

 
A 37 éves rendező, aki a Hukkléval 2002-ben a legjobb elsőfilmesnek járó díjat kapta a Magyar Filmszemlén, négy évvel később a Taxidermiával pedig a fődíjat, korábbi fesztiválsikereinek köszönhetően az azóta megszűnt Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMKA) kapott normatív támogatást következő filmjére, ebből „szakított ki” egy kisebb összeget kísérletének megvalósítására, illetve a T.T. Filmműhellyel közösen sikeresen pályázott egy játékfilmre a Nemzeti Kulturális Alapnál. A Final Cut - Hölgyeim és Uraim mindössze 20 millió forintból készült. A 2012-es Cannes Classics programjába 13 nagyfilm, két rövidfilm, egy minikoncert és négy dokumentumfilm került be. Ez a különleges összeállítás 2004 óta szerepel a fesztivál programjában, célja, hogy segítsen újra felfedezni régebbi filmeket, a múlt nagy alkotásait. Felújított állapotában gyönyörködhetnek a nézők idén A cápa, a Volt egyszer egy Amerika újjászületett kockáiban, valamint Hitchcock 1927-es, A szorító című filmjében.
 
Sergio Leone 1984-es Volt egyszer egy Amerika című filmjét nemcsak restaurálták, hanem belekerült még 24 perc a rendezői változatból is. A bemutatón megjelennek majd a főszereplők, Robert de Niro, Elizabeth McGovern, Jennifer Connelly és a Leone család. Roman Polanski a Tess című, 1979-es klasszikusának felújítását maga vezette, a vetítésen ő maga, valamint a főszereplő, Nastassja Kinski is jelen lesz. A Universal Pictures stúdió A cápát restaurálta és digitalizálta. Alfred Hitchcock korai, még néma filmje, A szorító különleges előadásban kerül a vászonra: kísérőzenét Stephen Horne élőben szolgáltat alá. Az alkotás a Rescue the Hitchcock 9 elnevezésű projekt keretében újult meg, a Brit Filmintézet ennek keretében kilenc Hitchcock-némafilmet ment meg az utókor számára. A 65. fesztivál megünnepli az 50 éves Arábiai Lawrence-t is: a Sony-Columbia digitalizálta a Peter O'Toole burnusz alól kiragyogó kék szemével is hódító 1962-es, látványos mozit. És hogy a franciák se maradjanak ki: Agnes Varda Cleo 5-től 7-ig című alkotását szintén bemutatják a rendező jelenlétében.
 
A világ legrangosabb filmes seregszemléjét május 16. és 27. között rendezik meg Cannes-ban, a hivatalos versenyprogramban 22 alkotást mutatnak be.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!