Ausztria bekeményített: felfüggesztik a palesztinoknak nyújtott fejlesztési segélyeket
Egy külügyi szóvivő közlése szerint a felfüggesztett osztrák segély nagyjából 19 millió eurót tesz ki.
Dánia az idén 235,5 millió korona (12 milliárd forint) támogatást tervezett nyújtani a palesztinoknak.
Svédország és Dánia felfüggesztette kedden a palesztinoknak szánt fejlesztési segélyeket a Hamász radikálisainak áldozatok százait követelő hétvégi véres támadása nyomán Johan Forssell svéd fejlesztési miniszter sajtótájékoztatón jelentette be a lépést, amely „további intézkedésig” marad érvényben.
A segélyek mértékéről nem tett említést.
A dán külügyminisztérium közleményben tudatta a támogatások „szüneteltetését”. A kormány felkérte a SIDA fejlesztési ügynökséget, hogy december elejéig készítsen jelentést a palesztinoknak nyújtott segélyek felhasználásáról, biztosítandó, hogy a dán pénzekkel nem élnek vissza, közvetve sem használják a forrásokat terrorista szervezetek támogatására.
Dánia az idén 235,5 millió korona (12 milliárd forint) támogatást tervezett nyújtani a palesztinoknak. Ezen felül 115 millió korona (6 milliárd forint) humanitárius segélyt különített el, amihez még dán civilszervezetek 25,8 millió koronát (1,3 milliárd forint) tesznek hozzá. A humanitárius segélyek folyósítását nem szüneteltetik.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
Egy külügyi szóvivő közlése szerint a felfüggesztett osztrák segély nagyjából 19 millió eurót tesz ki.
A nyitókép illusztráció. Fotó: MOHAMED ZAANOUN / MIDDLE EAST IMAGES / MIDDLE EAST IMAGES VIA AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Jelen állás szerint Izrael képtelen legyőzni a Hamászt, miközben fokozatosan nő a nemzetközi nyomás a zsidó államon – véli Kaiser Ferenc.
Biden a fegyverszállítások késleltetésével, és bizonyos szállítmányok teljes leállításával való fenyegetőzésével nyilvánvalóvá tette: azt akarja, hogy Izrael fejezze be a háborút Gázában.
Vajon mit lép erre az amerikai elnök?