Ez a most elhunyt Abe Sinzó politikai öröksége

2022. július 08. 11:36

Merénylet áldozata lett Abe Sinzó, Japán korábbi miniszterelnöke, aki az ország modern kori történetének egyik legbefolyásosabb államférfija volt. Korábbi cikkünkkel emlékezünk meg most Sinzó politikai örökségéről!

2022. július 08. 11:36
null

 Címlapkép: REUTERS / Andrew Kelly

 

Belehalt lőtt sérüléseibe Abe Sinzó, Japán volt miniszterelnöke. A politikus 67 éves volt. Abe pénteken, helyi idő szerint 11:30-kor lett merénylet áldozata, amikor Narában, egy vasútállomáson tartott kampánybeszédet a közelgő felsőházi választások miatt. A volt miniszterelnököt saját készítésű sörétes puskájával lőtte le a 41 éves Jamagami Tecuja, aki meg sem próbált elmenekülni a helyszínről. Az előzetes letartóztatásba helyezett férfi vallomást is tett, a nyomozóknak azt mondta, azért akarta megölni Abét, mert elégedetlen volt vele.

A Mandiner 2020 szeptemberében, Abe Sinzó miniszterelnöki pozíciójáról való lemondása után közölt cikket a japán politikus örökségéről. Kohán Mátyás akkori írását most újra közöljük.

***

Mi volt Abe Sinzó életműve?

 

Új lendületet kívánt adni a helyben járó gazdaságnak, bátrabbra hangolta a külpolitikát, kevésbé önkritikus nemzeti múltértelmezést akart megvalósítani – mi lett végül a távozó japán kormányfő életműve?

2020. augusztus 28-án egészségi okokra hivatkozva lemondott posztjáról Abe Sinzó, Japán leghosszabb ideig regnáló miniszterelnöke. Az eset nem példa nélküli: a hivatalába 2012-ben visszatérő kormányfő már 2007-es első lemondásakor is egészségi állapotának romlásával indokolta távozását. Miként akkor, idén is felsejlenek egyéb okok a hirtelen lemondás mögött.

„Nem tudtam lerázni magamról a szorongató érzést, hogy kicsivel többet kellene tennem”

– fogalmazott Abe sajtótájékoztatóján. A mondat találó volt: egyszerre utalt Abe romló fizikai képességeire és arra, hogy a hozzá legközelebb álló politikai célokat nyolc év alatt nem tudta megvalósítani. A kamaszkora óta fekélyes végbélgyulladással küzdő kormányfőt augusztus 17-én több mint hét órán keresztül kezelték a Keió Egyetem tokiói kórházában, munkaképességéről ezután kezdődtek el a spekulációk.

Abe, aki 2020 augusztusában vette át a leghosszabb egybefüggő hivatali időért járó képzeletbeli vándorkupát rokonától, az 1964 és 1972 között kormányzó Szató Eiszakutól, „Koizumi óta a legmeghatározóbb, legkarakteresebb miniszterelnök” – mondja lapunknak Vasa László, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója.

A politikus óriási tervekkel kövezte ki visszatérésének rögös útját: stratégiai gyémánt címszó alatt haditengerészeti szövetséget tervezett Ausztráliával, Indiával és Hawaii állammal; szorosabbra akarta fűzni a japán–indiai és a japán–amerikai kapcsolatokat; az Abenomics néven ismertté vált gazdasági modell keretében monetáris lazítással, fiskális ösztönzéssel és strukturális reformokkal szerette volna kihúzni a csávából az ország valaha legendás gazdaságát; és

hadat üzent az alkotmány Japánt örök fegyvertelenségre ítélő kilences cikkelyének is.

A szakértő szerint a kormányfő nyolcéves ténykedésének legnagyobb eredményei nem is e tervekhez kapcsolódnak, hanem a kereskedelemhez: Vasa szerint Abe volt az, aki „a protekcionista Japánt a szabadkereskedelem élharcosává tette”. Monumentális kereskedelmi megállapodást tárgyalt le az Európai Unióval, és óriási szerepe volt abban, hogy a Transz-csendes-óceáni partnerség (TPP) nevű, Észak-Amerika és a csendes-óceáni térség között létrehozandó szabadkereskedelmi egyezmény nem futott zátonyra Donald Trump amerikai elnök 2017. januári kiszállása után.

A miniszterelnök sikereket ért el az indiai és az amerikai kapcsolatok szorosabbra fűzésében is, azonban a hazai gazdaság felvirágoztatásában nyújtott teljesítménye már fe­lemás megítélés alá esik. „Abe alatt volt a japán gazdaság leghosszabb növekedési ciklusa a kilencvenes évek buborékja után” – mutat rá Vasa László; ugyanakkor ezzel párhuzamosan példátlan mértékben megugrott az államadósság is.

A kormányfő mumusa volt az alkotmány kilences cikkelye, amely szerint az ország örökre lemond a hadviselésről mint nemzeti jogról, ennek következtében pedig soha nem tart majd fenn földi, tengeri vagy légi egységeket, sem pedig bármilyen más hadieszközt. Abe Sinzó – és vele pártja, a Liberális Demokrata Párt (közkeletű rövidítéssel: Dzsimintó) jobboldali patriótái – számára ez az amerikai megszállás alatt elfogadott alkotmány az ország második világháborús vereségét, megaláztatását szimbolizálja.

A miniszterelnök 2012 óta számos apró lépésben igyekezett tompítani a fegyvertelenségi cikkely élét:

a középiskolai tankönyvekben visszaszorította az erősen önkritikus történelmi narratívákat,

2013-ban megalapította a nemzetbiztonsági tanácsot, 2014-ben új államtitoktörvény megalkotását kezdeményezte, 2015-ben pedig keresztülvitte a törvényhozáson azt a javaslatot, hogy az Önvédelmi Haderő a „közös önvédelem” okán a szövetséges államok hadseregeivel közös külföldi bevetéseken is részt vehessen.

Abe Sinzó meghajol a japán zászló előtt lemondása bejelentésekor (Fotó: REUTERS / Franck Robichon)

 

Abe nyolcéves regnálása alatt tizenhárom százalékkal növekedtek a költségvetés katonai költései, F-35-ös vadászrepülőgépeket szereztek be, és elkezdődött az Izumo osztályú hadihajók repülőgép-anyahajóvá való átépítése. Kóno Taró hadügyminiszter idén még azt is felvetette, hogy Japán csatlakozhatna a Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada fémjelezte Öt Szem titkos­szolgálati együttműködéshez.

A revizionista törekvések azonban nem találkoztak a japán választók prioritásaival, így végső célját, az alkotmánymódosítást nem érhette el a miniszterelnök. Az állampolgárokat ugyanis ennél földhözragadtabb dolgok foglalkoztatták: az adózás, a minimális megszakításokkal a második világháború vége óta hatalmon lévő liberális demokraták pártelitjének korrupciós botrányai, valamint újabban a koronavírus­-járvány. Kormánya 2019-ben nyolcról tíz százalékra emelte az áfát, ami nem tett jót Abe népszerűségének. Később számos belpolitikai botrány volt – magyarázza Vasa László.

„Sok támadás, kritika érte, látványosan megviselte őt ez az év.”

A miniszterelnök rendkívül alacsony, harminc százalék körül mozgó népszerűségét részben a Dzsimintó rakoncátlankodó klientúrája eredményezte. Nagy visszhangja volt a 2017-es Moritomo Gakuen-botránynak: a kormány Oszaka prefektúrában a valós piaci érték töredékéért adott el egy telket a Moritomo Gakuen iskolafenntartónak új, a Meidzsi-dinasztiabeli császárok oktatási alapelveire támaszkodó intézménye, a Mizuho no Kuni felépítéséhez – amelynek a kormányfő felesége, Abe Akie lett volna a tiszteletbeli igazgatója. Emlékezetesek a miniszterelnökség hagyományos cseresznyevirágzási partijai is, amelyek minden évben egyre fényűzőbbre sikerültek, azt a látszatot keltve, hogy az ünnepély Abe barátainak jutalmazására szolgál.

A politikus helyzetén nem javított az sem, hogy amikor a 2019-es rendezvénnyel kapcsolatban érdeklődni kezdtek az újságírók, a miniszterelnöki kabinetben ledaráltak számos ezzel kapcsolatos dokumentumot, köztük a vendéglistát. A kormányfő kísérletet tett arra is, hogy a kötelező nyugdíjkorhatáron túl hivatalban tartson egy hozzá közel álló ügyészt, aki aztán illegális szerencsejáték miatt lemondásra kényszerült. Nem jött jól a kormánypárt imázsának az sem, hogy Kavai Kacujuki korábbi igazságügyi minisztert szavazatvásárlás gyanúja miatt feleségével együtt idén júniusban letartóztatták.

Mindezekre még rárakódott a koronavírus-járvány, amelyből kevés kormány tudott népszerűséget kovácsolni.

Japánban sem sikerült: 2020 második negyedévének GDP-adatai bezuhantak a 2013-as szint alá, el kellett halasztani a nagy lelkesedéssel szervezett tokiói olimpiát, és hiába úszta meg az ország a járvány első hullámát aránylag kevés halálesettel, a kormány kommunikációja darabos volt és esetlen. A miniszterelnök két mosható maszkot ígért minden háztartásnak, az elképzelés azonban közröhejbe fulladt. A Jiji Press augusztus közepi felmérése azt mutatja: a japánok hatvan százaléka negatív fényben látja a kormány koronavírussal szembeni védekezését.

Hiába lett a jó szervezőképességű, magabiztos Abe Sinzó népszerű a külföldi diplomáciai partnerek körében, és harcolt ki előnyös kereskedelmi megállapodásokat, a japánokat leginkább foglalkoztató külpolitikai kérdésekben nem sikerült előrelépnie: az orosz, a dél-koreai és a kínai területi igényekkel kapcsolatban befagytak az álláspontok; a Kuril-szigeteket érintő területi vita miatt

Oroszországgal a mai napig nincs Japánnak a második világháborút lezáró formális békeszerződése.

„Abénak gyengült a pozíciója, elfogyott körülötte a levegő” – összegez Vasa László. A japánok láthatóan megelégelték, hogy a politikus hatalmas koncepcióiból csak elvétve vált valóra valami. A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója leszögezi: nem lehet kizárólag az egészségi állapotra fogni a lemondást.

A terv szerint 2021-ig hivatalban maradó Abe hirtelen távozása miatt nehéz utódlási folyamat kezdődött a Liberális Demokrata Pártban. A legesélyesebb utódnak Vasa László szerint Szuga Josihide kabinetfőnök látszott, akinek szerepét a szakértő Gulyás Gergelyéhez hasonlítja. A párt vezetése a folytonosság esélyét Szugában látta, így igyekezett „sürgősségi eljárásban” dönteni Abe utódjáról.

***

Abe utóda végül valóban Szuga Josihide lett, aki azonban csak egy évig, 2021 októberéig kormányozta Japánt. Utóda Kisida Fumio lett – akinek ma a nagy előd halálhírével és a végtisztesség megadásával kell foglalkoznia.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
brekker
2022. július 08. 17:08
1989 táján voltak ilyenek a németeknél. Eltakarítása azoknak, akik túl sokat tudtak. Na de most ki lesz ezután, Ha mindenki be van kötve valahová, akár többfelé is, akkor túlbonyolódhat a játszma.
annamanna
2022. július 08. 16:34
A legcukibb politikusfotó, amit valaha láttam: Abe Shinzo nyaralójában az indiai Modival. https://im.rediff.com/news/2018/oct/28modi-abe9.jpg?w=670&h=900 https://www.8pmnews.com/pm-modi-deeply-distressed-over-attack-on-dear-friend-shinzo-abe/
vejnemojnen
2022. július 08. 16:33
Hagyatéka, nem az öröksége
simonvitéz
2022. július 08. 14:56
Hu, b+, zajlik az élet! Poroszlon vagyok a párommal. Már voltunk a Kormorán étteremben, kitűnő, mindenkinek ajánlani tudom. Most meg a Sarokház kávézóban ülünk. Rámegyek a hálóra és ez a hír fogad! Isten nyugosztalja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!