Észt miniszterelnök: Ha Ukrajna elesik, veszélybe kerül egész Európa!
Kaja Kallas szerint Észtországnak esze ágában sincs katonákat küldeni Ukrajnába, de jobb, ha erről Vlagyimir Putyin nem tud biztosat.
Akár Dosztojevszkij vagy Puskin is lekerülhet a könyvtárak polcairól.
Ukrajna könyvtáraiban mintegy százmillió olyan kötet van, amelyeket ideológiai okokból ki kell emelni az állományból és meg kell semmisíteni – írja a Kárpáthír az ua.newsra hivatkozva.
A portál híre szerint Olekszandra Koval, az Ukrajnai Könyv Intézet igazgatója van azon a véleményen, hogy meg kell szabadulni az „ukrán gondolkodásmódra káros irodalmi alkotásokat”. közöttük számos orosz klasszikus művét is. Azt jelenleg nehéz megmondani, pontosan hány kötetről van szó, de az igazgató szerint a számuk meghaladja a százmillió példányt. Koval úgy véli, hogy minél előbb likvidálni kell a káros ideológiát népszerűsítő könyveket, elsősorban a szovjet érában kiadottakat még akkor is ha két nyelven, oroszul és ukránul lettek kinyomtatva.
Az igazgató szerint az év végéig be kell fejezni az ukránellenes imperialista eszméket terjesztő művek kivonását a tékák állományából. Továbbá azokra az 1991 után kiadott köteteknek, mesekönyveknek, krimiknek, szerelmes, romantikus regényeknek sincs helye az ukrajnai könyvtárakban, amelyeknek oroszok a szerzőik.
És mint megjegyezte, rengetegen ellenzik az orosz klasszikusok műveinek eltávolítását a tékák polcairól, de semmi nem szól a probléma ilyen módon történő rendezése ellen. Az eltávolítandó kötetek sorában olyan orosz klasszikusok művei vannak, mint Dosztojevszkij vagy Puskin, akik olvasása nagyon káros az ukrán emberek világnézetére – vélekedik Olekszandra Koval.
Nyitóképen: Dosztojevszkij első publikációi. Illusztráció. Fotó: Jarin / Sputnik / AFP