Titokban utaztak Kijevbe az Egyesült Államok miniszterei, nagykövetet is kineveztek

2022. április 25. 08:02

Zelenszkijjel találkoztak, katonai támogatásról egyeztettek főként.

2022. április 25. 08:02
null

Antony Blinken amerikai miniszter, valamint Lloyd George védelmi miniszter vasárnap Kijevbe utazott, ahol találkoztak Volodimir Zelenszkij elnökkel, írja az Index. Hozzátették, hogy a találkozóról az ukránok beszámoltak ugyan szombaton, az amerikaiak azonban látványosan kerülték a nyilvánosságot a kérdésben, és hivatalosan nem is erősítették meg, hogy valóban Ukrajnába utaznak a miniszterek. Ők az eseményről csak utólag adtak ki egy tájékoztatást, akkor, amikor az amerikai delegáció már elhagyta Ukrajnát.

Eszerint a miniszterek másfél órán át beszéltek az ukrán elnökkel, és a megbeszélésen megígérték, hogy újabb katonai támogatást nyújtanak Ukrajnának 322 millió dollár értékben, valamint arról is beszámoltak, hogy az Ukrajnában állomásozó amerikai diplomaták – akik a háború elején elmenekültek – hamarosan visszatérnek.

Ezzel a támogatással már 3,7 milliárd dollárra nőhet az Ukrajnának nyújtott katonai támogatás mértéke.

Ezenkívül úgy tudni, hogy a fenti 332 millió mellett 15 európai állam további 400 millió dollár értékben ad majd támogatást Ukrajnának.

Kinevezték az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetét

Az Index megírta: az amerikai tisztségviselők a találkozón megnevezték az Egyesült Államok új ukrajnai nagykövetét is. A veterán diplomata Bridget Brink, Szlovákia jelenlegi nagykövete kapja meg a 2020 eleje óta betöltetlen pozíciót. Joe Biden elnök hétfőn nevezni ki az új nagykövetet.

Az Egyesült Államok azt is közölte, hogy felülvizsgálja a főváros, Kijev biztonsági körülményeit, és amint a helyzet lehetővé teszi, újra megnyitja az ottani nagykövetséget, egy újabb diplomáciai lépésként – írja a BBC.

A nagykövetség továbbra is zárva marad,

ideiglenes irodáját a szomszédos Lengyelországba helyezték át, írja az Index.

Fotó: US Department of Defense / AFP

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2022. április 25. 14:24
A kivégzőosztag előtt pontosan így állva, tökéletesen mutatnának! Remélem, hamarosan így lesz!
Gögl
2022. április 25. 12:45
Ez igen! Országában háború dúl, de egyformán álló háttérdekorációról, meg hangosításról tudnak gondoskodni. Honnan a francból szedtek össze 3 egyforma amcsi zászlót méretre pont ugyanakkora ukránnal? Ez a tróger akkor van Ukrajnában mikor én hableány. Lapít a lengyeleknél valahol. Fosnak is a lengyelek miatta.
skac69
2022. április 25. 09:34
Ki az a nigger a két zsidrák mellett????
Kristály
2022. április 25. 09:30
Csak lapos kuszásban merészeltek oda menni. Aki bűnös az igy járkál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!