Lusztrációs törvényt fogadtak el Romániában

2012. február 28. 20:34

A jogszabály többek között a kommunista rendszert kiszolgáló ügyészeket is bünteti, de az állampárti ifjúsági szervezet tagjait nem.

2012. február 28. 20:34

A volt román kommunista tisztségviselők átvilágításáról fogadott el törvényt a román képviselőház kedden. A jogszabály eltiltja öt évre a közélettől azokat a személyeket, akik a Román Kommunista Pártban vezető funkciókat töltöttek be központi és megyei szinten.

 
E jogszabály esetében ügydöntő jogkörrel rendelkező képviselőház 167 támogató szavazattal és négy tartózkodással fogadta el a törvényt. A román parlament már korábban megszavazta ezt a törvényt, de annak egy bizonyos részét korábban alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság.
 
Máté András, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti képviselőjének javaslatára a jogszabályba bekerült az a rendelkezés is, miszerint a lusztráció az egykori kommunista ügyészekre is kiterjed. A keddi parlamenti ülésen vita tárgyát képezte, hogy a román kommunista párt ifjúsági szervezetének tagjaira is vonatkozzon-e az átvilágítás, végül ezt a javaslatot elvetette a törvényalkotó testület.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunor N.
2012. február 29. 13:01
Büntetésnek nem nevezhető ez az öt év elvonó.
korona
2012. február 29. 09:41
Végső ideje, hogy Magyarországon is életbe lépjen a LUSZTRÁCIÓS TÖRVÉNY, de nem öt évre, hanem örökre! A bűnösöknek távozniuk kell a magyar közéletből! Ha kell, rendőri erővel kell szétverni a mérges magvakból sarjadó 4K anarchista bandát!
sky.net
2012. február 29. 08:01
már az oláh cigók beelőznek a felcsút city-ben meg nem látják a felhőkarcolóból ... túl setét az üveg
Felebarát
2012. február 29. 02:19
ebben benne vannak a tartó tisztek is :D? és mit keres Oszkó a wizzairnél :D?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!