A fénykor létezett, csak letagadják

2023. augusztus 03. 10:27

A „sötét középkor” buta kitaláció, a felvilágosodás műve. Az igazi középkor a megismerés teljességére törekvő tudomány, a tartalmas szellemi viták és a valódi hasznot hozó technológiai innovációk korszaka volt, amelyből sokat meríthetnénk – figyelmeztet egy nonkonform angol történész.

2023. augusztus 03. 10:27
Böszörményi-Nagy Gergely
Böszörményi-Nagy Gergely

 

Az a széles körben elterjedt nézet, amely szerint a Róma bukása és a reneszánsz közötti időszak erőszakos férfiak haladás- és tudományellenes, retrográd tombolása volt, csupán a fantázia szüleménye. A narratíva, amely szerint az ókori görögök csúcsra járatták a természettudományt, a rómaiak pedig a mérnöki tudományokat, majd ezer esztendeig – Galilei felbukkanásáig – minden emberi kíváncsiságot, ambíciót és teljesítményt maga alá temetett a klerikális szűklátókörűség, nem több egyszerű hazugságnál. A mai ember sokat tanulhatna a középkortól, ha kellően bölcs lenne hozzá – erről szól Seb Falk fiatal angol történész, a Cambridge-i Egyetem tanára első önálló kötete.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!