175 éves a magyar Függetlenségi nyilatkozat

2024. április 14. 16:48

1849. április 14-én a magyar országgyűlés kimondta a Habsburg-ház trónfosztását, és Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választották.

2024. április 14. 16:48
cor5902
Veress Csongor Balázs

Nyitókép: AFP

Az esemény kapcsán Dr. Fazakas Zoltán József egyetemi docens, jogtörténész kiemelte, hogy Debrecenben mondta ki 1849. április 14-én az Országgyűlés a Habsburg-Lotharingiai-ház trónfosztását és öt nappal később azt a Függetlenségi Nyilatkozat kiadásával külön meg is erősítette.

A magyar történelem során ez volt a harmadik alkalom, amikor a császári házat detronizálták Magyarországon, viszont ez volt az első, amikor trónon olyan személy ült, aki a magyar jog szerint „trónbitorló” volt,

elvégre V. Ferdinánd 1848. december 2-i lemondása a magyar alkotmányos rendbe nem illeszkedett, Ferenc Józsefet közjogilag nem tekintették törvényes királynak. Az 1849. április 14-i események tehát sajátosan magyar jellegűek voltak, legalábbis abban az értelemben, hogy mind az odavezető utak, mind a trónfosztást követő események tekintetében olyan összetett kérdések merülnek fel, amelyekre nem adható egyszerű válasz.

Az okokat illetően a legnagyobb paradoxont talán  a leginkább az a körülmény mutatja meg, hogy 1849. áprilisában a diadalt diadalra halmozó honvédseregek, azok tisztikara jogilag, illetve saját meggyőződésük szerint is a törvényes rendért és a törvényes – de az udvar által eltávolított V. Ferdinánd – király nevében harcoltak az e törvényes rendre támadó, a király helyébe lépő új császár seregeivel szemben. A közkatonák között, de a tisztikarban is ekkor a monarchia iránti hűség, a királyra tett eskü szerepe ugyanis nem volt elhanyagolható és ez egyébként sokakban komoly lelki válságot is okozott. 

A fegyveres harcnak tehát egyértelmű célt kellett adni, tisztázni kellett, hogy a király által szentesített 1848. évi áprilisi törvények alapján kialakított új Magyarország védelme alkotmányos cselekedet, szemben az udvar nyíltan alkotmányellenes lépéseivel. Másképpen, a magyar seregek és a magyar törvényhozás alkotmányos alapokon védekezik, míg az udvar tagjai eskü és hitszegő módon lépnek fel. Mindezek visszaköszönnek a Függetlenségi Nyilatkozat soraiban is, többek között:

„…esküdött meg és lett királlyá végre azon V. Ferdinánd is, ki a múlt évi törvényeket a pozsonyi országgyűlésen szabad akaratból szentesítette, de esküjét mihamar megszegvén, a magyar nemzetnek az önálló nemzetek sorából kitörlésére családja többi tagjaival összeesküdött. Pedig a magyar nemzet a hűségnek pietásával ragaszkodott e hitszegőhöz. A múlt évi márciusi napokban is, midőn császári birodalma felbomlásnak indult, midőn Olaszhonban fegyvereit egymást követő veszteség érte, midőn császári lakában minden percben az elűzetéstől remegett – a magyar e körülmények kedvezései közt sem kívánt egyebet, mint hogy biztosíttassék az alkotmány és biztosíttassanak azon ősi jogok, melyekre az osztrák házból 14 király és ő maga is megesküdött, de mindannyian hitöket szegték.”

A debreceni események legfontosabb okát az úgynevezett Olmützi Alkotmány képezte. Ferenc József, a fiatal és meggondolatlan, nem választott, hanem az udvar által kijelölt és így trónbitorlónak tekintett uralkodó Windisch-Grätz győzelmi jelentéseire alapozva márciusban eltörölte Magyarország szuverenitását oktrojált alkotmányával, és ezzel a lépésével nem várt nemzeti egységet teremtett. A békepártiaktól a republikánusokig minden párt és frakció teljes mértékben elutasította az 1848. évi dicsőséges alaptörvények semmibe vételét, az Olmützi Alkotmány alapján már nem lehetett békés megegyezést elérni, csak és kizárólag a totális háború és győzelem oldhatta meg a helyzetet. 

A dicsőséges tavaszi hadjárat pedig ekkor a magyar fél győzelmét vetítette előre, így 1849 áprilisában magától értetődően merült fel nem csak a birodalmi alkotmány elutasítása, hanem a dinasztia trónfosztása, a törvényekben foglalt független magyar állam Habsburg-Lotharnigai-háztól való elszakítása, az Ausztriával való még fennmaradt közjogi kapcsolatok megszüntetése. A politikai következtetés logikája azonban nem feltétlenül találkozott a császári hűség axiómáján szocializálódott tisztikar elképzeléseivel annak ellenére sem, hogy a politikai és katonai vezetők népszerűsége ekkor vitathatatlanul nagy volt.

Kossuth Lajos úgy gondolta, hogy megfelelő támogatással rendelkezik a trónfosztás végrehajtásához, és 1849. április 12-én megszövegezte a Függetlenségi Nyilatkozat tervezetét, azonban azt az Országos Honvédelmi Bizottmány ekkor még nem támogatta. Kossuth, nem első ízben életében és nem is utoljára különös taktikai  lépésre szánta el magát a fenti logikai következtésből fakadó politikai és jogi döntés kiharcolása érdekében. 

Kossuth – aki egyébként rendkívüli népszerűséggel rendelkezett, az Országos Honvédelmi Bizottmány és az óvatos Országgyűlés döntését a nyilvánosság és tömegek erejével harcolta ki és nem egyeztetett a katonai vezetéssel sem. 

Kossuth manővere egyszerű volt: 1849. április 14-én az Országgyűlés ülését ugyanis közbenjárására nem az annak otthont adó Református Kollégiumba, hanem a Nagytemplomba hívták össze. A Nagytempolmban jelen lévő tömegekkel és a közhangulattal lényegében véve Kossuth ellenzéke nem mert szembe szállni, így közfelkiáltással elfogadták a Habsburg-ház trónfosztásáról és a függetlenség kikiáltásáról szóló javaslatot, és Kossuth Lajost törvényesen államfővé, pontosabban kormányzó-elnökké választották. 

Ez utóbbi cím is némi magyarázatra szorul. A fentebb említettek szerint az udvarhűség, de legalábbis a királyság államformája a korszellemnek megfelelően széles támogatást élvezett, a köztársasági államforma pedig kisebbségi álláspontot képviselt. Másképpen megfogalmazva sem társadalmi összefüggésekben, de a korabeli európai viszonyok ismertében sem volt még időszerű a köztársaság kikiáltása annak ellenére, hogy maga Kossuth ezen államforma híve volt. 

A kormányzó-elnök így egy klasszikus magyar alkotmányjogi megoldást jelentett, hiszen a kormányzó egy királyt helyettesítő jogintézmény volt Magyarországon (lásd többek között Hunyadi Jánost, vagy később Horthy Miklóst), míg az elnöki cím köztársaságban értelmezhető. Az államformáról való döntés elhalasztása a szabadságharc végéig pedig hamarosan külpolitikai szempontból is jelentőséggel bírt, az alapján ajánlhatta fel később Kossuth a koronát a cári család egy tagjának is, ezzel próbálva megakadályozni az orosz intervenció sikerét.

Az 1849. április 14-i határozatok, illetve az 1849. április 19-i Függetlenségi Nyilatkozat a nemzet múltbeli és jelenbeli sérelmeit mintegy vádiratként foglalta össze és megfosztotta az uralkodóházat a magyar királyi jogoktól, kikiáltotta Hazánk függetlenségét.

Kossuth taktikai lépései által elfogadott Függetlenségi Nyilatkozat – mivel azt eredendően az Országos Honvédelmi Bizottmány és az Országgyűlés sem feltétlenül támogatta, a közfelkiáltással ellentétben nem kompromisszumos úton fogadták el, megosztotta az országot. A közvélemény természetesen támogatta azt, illetve a nemzetiségi vezetők részéről is a magyarokkal való megegyezés szándékát erősítette, de a politikai és különösen a katonai vezetők egy része nem tudott azonosulni vele és az új helyzettel. 

Különösen a honvédseregekben okozott nem kevés problémát a kialakult helyzet, hiszen a törvényes királyért és a jogokért harcolni a trónbitorlóval szemben nem feltételezte az esküszegés kérdését, de a dinasztia trónfosztása, így a törvényes király számkivetése sokakban törést okozott.

Mindezektől függetlenül a Függetlenségi Nyilatkozat  egy politikailag logikus következménye volt a bécsi udvar lépéseinek, azzal pedig a szabadságharc célja is egyértelművé vált: a független Magyarország támogatásának elnyerése a nagyhatalmaktól, a kiharcolt és szentesített jogok védelmének új alapokra helyezése és valójában egy köztársasági államberendezkedés alapjainak letétele. A célt azonban elérni nem lehetett: a brit és francia nagyhatalmak nem voltak érdekeltek az európai egyensúly zálogaként tekintett Ausztria meggyengítésében, így támogatásra tőlük számítani nem lehetett. I. Miklós orosz cár pedig szabadságharcunkkal szemben fegyverrel lépett fel seregeivel támogatva Ferenc József császárt a független Magyarország megsemmisítésében. Az Amerikai Egyesült Államok ekkor pedig még nem vett részt az európai küzdelmekben.

Alig négy hónappal később az orosz csapatok előtt Világosnál le kellett tenni fegyvert.

 

 

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-76
2024. április 28. 00:10
🍓 ️ ­­­A­­ ­­­d­­ö­g­­ö­s­ ­­­l­­á­­n­­y­o­k­­ ­­­v­­­á­­r­­­n­­a­k­ ­r­á­d­­­ 👉 𝗪­­­𝗪­­𝗪­.­𝗖­­𝗨­­𝗠𝟰­­.­­­𝗙­­𝗨­­𝗡
Akitlosz
2024. április 14. 19:38
Talán érdekes lehet a téma szempontjából gróf Széchenyi István véleménye: " a magyar király nem ugy lesz, mint a francziák királya szokott lenni. Francziaországban ezt kiáltották: Le roi est mort, vive le roi, és a király a-peu-pres készen volt, mert ez ősi szokás vala. Magyarországban azonban, ha paeta conventa, eskük és szokásokat üres szalma és frasisnak feltüntetni nem akarunk, a király halálával, az illető trónörökös semmi egyéb, mint a valószinűleg leendő, szóval virtualis király: s ha a rárótt kötelességeknek meg felelni nem akar, és elég hatalommal is bir hozzá, uralkodhatik ugyan, de magyar király soha sem lesz " / Gróf Széchenyi István /
Akitlosz
2024. április 14. 19:15
"Minden más seregtest letette a fegyvert, napokon belül, csak a várak nem." Ez NEM IGAZ. Noszlopy Gáspár Dél Dunántúl teljhatalmú kormánybiztosa Somogy megyéből HARCOLVA tört át Komáromba több mint háromezer emberrel, akiknek a fele sem volt rendes katona, a többi menekült. Annyi sok ember érkezett Komáromba Görgei fegyverletéle UTÁN, hogy Klapka az összes csapatát fel tudta tölteni és még ezen FELÜL létrehozott öt új honvédzászlóaljat (127. 201-204.) és az első és egyetlen honvéd gránátos osztályt az általa szétvert osztrák Deutschmeister ezredtől zsákmányolt felszerelésből.
Akitlosz
2024. április 14. 19:13
Jus resistendi et contradicendi 1222. évi XXXI. törvény A szabad királyválasztási jog - rex electus - a Vérszerződésből ered. Ez a magyar állam alkotmányos alapja és kezdete. A vezérek megegyeztek abban, hogy ezentúl mindig Álmos férfi ági leszármazottai közül VÁLASZTANAK nagyfejedelmet, később királyt. Cserében ők és a leszármazottaik a nagyfejedelmi - később királyi - tanácsból soha ki nem maradhatnak. Sem a Nemzet, sem a Fő nem szuverén, csakis a Szent Korona szuverén, azaz a Nemzet és a Fő együtt. Senki nem lehet legitim magyar uralkodó a nemzet előzetes és önkéntes hozzájárulása, azaz választás nélkül. Ez a hatáskör a Magyar Nagyfejedelmi, később Királyi Tanácsot illette meg. Aztán a XIV. századtól az országgyűlést is. A szabad királyválasztási jogot a habsburgok vetették el a magyar nemzettől 1687-ben. Rákényszerítették a magyar országgyűlést, hogy a habsburg seregek árnyékában "hálából Buda visszafoglalásáért" lemondjon a szabad királyválasztási és az ellenállási jogról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!