V. Naszályiért rajongó ügyvéd nyert az általa vezetett önkormányzattól szociális bérlakást

2022. február 22. 07:00

Hétezer forintot kell fizetnie havonta a budai Várhegy oldalában található ingatlanért.

2022. február 22. 07:00
null
Pálfy Dániel Ábel

Hétezer forint. Nagyjából ennyi a bérleti díja annak az I. kerületi önkormányzat birtokában lévő szociális bérlakásnak, amit a  V. Naszályi Márta vezette képviselőtestület ítélt oda egy pályázónak a közelmúltban. Az összeg alapján azt gondolhatnánk, egy kis értékű szükséglakásról van szó, ám nem egészen ez a helyzet. 

Az említett ingatlan a Várhegy oldalában található csendes, nyugodt utcában álló társasház egyik lakása, amely annak ellenére, hogy szinte el van rejtve ebben az egyedi hangulatú mikrokörnyezetben, mégis minden szükséges szolgáltatáshoz elérhető közelségben van.

Ezzel önmagában persze nem volna semmi gond, hiszen miért ne nyerhetne el egy nehéz helyzetben lévő pályázó egy ilyen lakást? Maga a polgármester is rendszeresen hangsúlyozza, hogy szeretne a valóban rászorulók lakhatási problémáin segíteni. (Ezt a célt szolgálta volna elvileg egyik kezdeményezése is, amelyet az Utcáról a lakásba egyesülettel közösen tervezett, de eddig nem sok eredményt értek el.)

V. Naszályi nem mellesleg úgy lett polgármester, hogy sokan csak azért szavaztak rá, mert

Ebből aztán végül nemhogy nem lett semmi, de épp az ezt lehetővé tévő, a helyi fideszes országgyűlési képviselőjelölt, Böröcz László által kezdeményezett lakástörvényt támadja rendszeresen a párbeszédes politikus. (Erről bővebben itt olvashat.) Sőt még a bérleti díjuk emelését is tervezte, ami miatt még a korábban rá szavazók is tiltakoztak ellene.

Cégtulajdonos, nyugdíjas jogász nyerte a szociális bérlakást...

A kedvezményezett személye azonban több kérdést is felvet. Egyrészt egy nyugdíjas jogászról van szó, aki bevallott hivatalos jövedelme alapján ugyan valószínűleg szabályosan kapta meg a megfelelő pontszámot a lakáspályázatra, de tény, hogy az illető

sokáig saját ügyvédi irodát vezetett, és nagyon keveset kereshetett, ha a nyugdíja alapján szociális bérlakásra jogosult.

Az ügyvéd emellett két saját céggel is rendelkezik (igaz ezek egyike éppen kényszertörlés alatt áll). Ezek a cégek korábban két egymáshoz közeli gazdagréti címre vannak bejegyezve. A nyertes pályázó saját nevén valószínűleg nincs ingatlan – hiszen ellenkező esetben nehezen kaphatta volna meg a bérleti jogot. Információink szerint a pályázat elbírálásánál a kerületi kötődésére is maximális, 10 pontot kapott. Ez azt jelenti, hogy legalább tíz éve él az I. kerületben. 

z Épített Világörökség részét képező Budai Vár lakóépületei (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)
z Épített Világörökség részét képező Budai Vár lakóépületei (MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba)

Korábbi címe nem nyilvános, de ügyvédi vállalkozása a fellelhető információk szerint szintén az I. kerületben, a Naphegyen működött. A ház azonban, amelyben a vállalkozást működtette, már jó ideje nem áll. Időközben ugyanis lebontották, és egy ingatlanfejlesztő cég 2019-ben újat épített a helyére. Tehát, ha ott is lakott valamikor, az évekkel ezelőtt lehetett. Információink sokáig az említett cím szerepelt a lakcímkártyáján.

V. Naszályi Mártának azonban tudnia kellett, hogy az említett épületet időközben lebontották,

hiszen korábban még egyszerű képviselőként személyesen is tiltakozott az ingatlanberuházás ellen.

... aki nem mellesleg rajong V. Naszályi Mártáért

Valószínűleg csak véletlen, de a nyertes pályázó egyébként a polgármester egyik legnagyobb rajongója, aki a Facebookon rendszeresen elhalmozza dicséreteivel a párbeszédes kerületvezetőt. Bejegyzéseiből és kommentjeiből egyértelműnek tűnik politikai szimpátiája, hiszen míg a kormányt állandóan bírálja, a párbeszédes polgármesterről alkotott véleménye finoman fogalmazva is némi elfogultságról tanúskodik. 

De döntsenek erről az olvasók! A teljesség igénye nélkül idézünk tőle pár V.Naszályi Facebook-bejegyzéseire érkezett reakciót.

„Tisztelt polgármesterasszony! Nagyon jó, de inkább kiváló volt a tegnapi egyenes beszédben engem meg vidékről is felhívtak, hogy milyen kiválóan beszélt!! Visszafogott nem ellenséges, de ugyanakkor teljesen tárgyilagos nyilatkozat volt! Gratulálok”

„Nagyon komoly és megfontolt felelősségteljes nyilatkozat volt”

„Kiválóan beszélt Nagyon okosan és empatikusan!”

„Örülhet a kerület, hogy ilyen jószándékú Polgármestere és Önkormányzata van!”

„Nagyon szép szívhez szóló gondolatok és szavak! … Gratulálok mind a Főpolgármester Úrnak, mind Önnek Polgármesterasszony és Eörsi Gergely Polgármester úrnak!”

„Nagyon jól és logikusan érvelt minden mondatával egyetértünk gratulálok”

Bayert támadja, de az említett pályázó ellen nincs kifogása a polgármesternek

Emlékezetes, V. Naszályi Márta rendszeresen támadja, sőt az általa vezetett I. kerületi önkormányzat be is perelte Bayer Zsoltot, mert a publicista nagyjából havi 32 ezer forintért bérel egy 49 négyzetméteres lakást a Várnegyedben. Nem mellékes azonban, hogy

Bayer az említett ingatlan örökbérleti jogát egy nagy értékű budai kertes ház tulajdonjogára cserélte, és számlákkal igazolhatóan legalább tíz millió forintot költött a lakás korszerűsítésére.

A polgármester úgy véli, a publicista lakáscseréje törvénytelen módon történt, de ezek szerint azt gondolja, az őt támogató ügyvéd rászorulóként jogosult a havi 7 ezer forintért bérelhető önkormányzati lakásra. 

Üres lakásokat keres V. Naszályi lakásügynöksége

V. Naszályi egyébként a budavári önkormányzat honlapján keres a kerület általa létrehozott lakásügynökségének együttműködő partnereket. Olyan lakástulajdonosokkal szerződnének, akiknek üresen áll a lakása, mert nem meri kiadni magánszemélynek vagy nem tudja kiadni, mert külföldön tartózkodik, vagy mert mert nem áll rendelkezésére a felújításhoz, átalakításhoz szükséges összeg.

Az ő lakásaikat V. Naszályiék lakásügynökségén keresztül „méltányos kedvezménnyel” bérbe adnák „a kerületben dolgozó közalkalmazottaknak, közszolgáknak, köztisztviselőknek – olyan bérlőknek, akik az I. kerületért dolgoznak, és állami alkalmazottként nem engedhetnek meg maguknak piaci árú lakásbérletet” – írják.

Kérdés, hogy ez esetben az önkormányzat saját tulajdonú bérlakásait miért nem nekik, hanem többek közt egy V. Naszályit támogató nyugdíjas ügyvédnek adják bérbe.

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2022. február 22. 13:12
Az nem csak rajonghatott érte, valamit le is tehetett.
BossN
2022. február 22. 11:42
Mocskos, korrupt moslékos. Naszályi egyébként férfi? A kép szerint igen.
Rocktoberi
2022. február 22. 10:30
Egy kis zsákfalunak is szégyen lenne ha ezt a hazug proli nőt szavazták volna meg polgármesternek.
zakar zoltán béla
2022. február 22. 10:16
3,14 ca
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!