Gyurcsányék árnyéka az orvosi kamarán

2019. november 29. 16:32

Gyurcsány Ferenc kormánya egyesületté minősítette vissza a kamarát, egy sorba süllyesztve a bélyeggyűjtőkkel és a horgászokkal.

2019. november 29. 16:32
Korányi László

„Amikor a harmincas évek közepe előtt dédnagybátyámat, Korányi Sándor professzort, a modern hazai belgyógyászat egyik legjelentősebb megalapítóját egy durva, emberellenes politika eltávolította klinikája éléről és a Korányi-iskolát is szétzavarta, egy életre megjegyeztük, hogy a gyakorló orvos, ha meg akar maradni a szakmája (hivatása) mellett, akkor tartsa távol magát a pártpolitikától. Ugyanez a pártpolitika gyűrte maga alá a frissen alakult Magyar Orvosi Kamarát (MOK), hogy számos zsidó származású kollégánkat kizárva, őket a sorstalanságba taszítsa. Mintegy ötezren nem élték túl. Ezért kell különösen érzékenynek lenni a politikai befolyásra. Élete végén a nagyszerű sebész, Kulka Frigyes professzor megrendítő vallomást tett. A vészkorszak túlélőjeként aktív szerepet játszott az akkori kamara betiltásában. Mint idősödő orvos, belátta, hogy a modern társadalmakban szükség van az orvosok, az orvosi kar etikai önigazgatására. Azért, hogy ne uralkodjanak az orvosok felett korlátlanul a közigazgatást elfoglaló pártpolitikusok, ne kelljen minden magatartási hibáért vagy az információs aszimmetriából adódó félreértésért a büntetőbíróságra járni. Ő mondta az alakuló (még egyesületi) kamara megnyitóján: vivat, crescat, floreat, Magyar Orvosi Kamara!

A MOK a rendszerváltozás után se tudta elkerülni a politikai beavatkozások kísérleteit. Ezek között a legdurvább a Gyurcsány Ferenc kormánya, Molnár Lajos minisztersége alatt 2007. január elején bevezetett törvény, amelyik egyesületté minősítette vissza a kamarát, elvéve egyetértési, konzultációs jogait, egy sorba süllyesztve a bélyeggyűjtőkkel és a horgászokkal. Ebben az időben ismertem meg jobban és kezdtem el tisztelni Éger Istvánt, aki felvette a kesztyűt, és a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal megszervezésével igyekezett csökkenteni a restrikciók okozta rombolást. Tiltakoztak az orvosi iskolákat elpusztító átgondolatlan intézménybezárások (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet, a Haynal Imre orvostovábbképző kar, Szabolcs utcai kórház stb.) és összevonások (Péterfy utcai kórház, baleseti intézet) ellen. Éger egyben tartotta az egyesületi kamarát.

Napjainkban tisztújítás zajlik a Magyar Orvosi Kamarában. Egy több éve alakult Facebook-csoportból (1001 orvos hálapénz nélkül) alakult egy újabb közösségi csoport Újratervezés (Út) néven, amely agresszív, személyeskedő kampányba kezdett a MOK vezetése ellen. Néhány frusztrált idősebb kolléga segítségével elsősorban a frissen végzett, szakorvosi tanulmányokat folytató kollégákat próbálták megnyerni maguknak, nem is sikertelenül. Ők nem ismerik, nem élték át az elmúlt évtizedek egészségügyi folyamatait, csak a jelen megoldatlan problémáival szembesülnek. Könnyen elhiszik, hogy a MOK vezetése felelős minden bajért. Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport felületein gyakorlatilag kizárólag ellenzéki médiumok sajtószemléjét közölték és kommentálták.

Az idősebbek hamarabb észrevették, hogy itt egy ellenzéki, erősen pártpolitikai alapú hangulatkeltés zajlik, és nagy többségük távol maradt a polémiáktól. De az elmúlt napok történései mindenki előtt világossá tették, hogy kik a mozgalom főszereplői és mik a céljaik. Az Újratervezés Facebook-csoport nyilvánosságra hozta és hivatalossá tette a MOK országos tisztségeire jelöltek listáját. Gyurcsány Ferenc megbukott kormányának államtitkára, Kincses Gyula az Út-csoport jelöltje a Magyar Orvosi Kamara elnöki tisztjére. Mindenki láthatta (mert sokat szerepel az ellenzéki médiumokban), hogy a 2018-as választások előtt Kincses egyeztette az ellenzéki pártok egészségügyi programjait. Ennek valószínűleg jelentős szerepe volt az ellenzéki pártok 2019-es választási eredményeiben, elsősorban Budapesten.”

Összesen 54 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mingtilift
2019. december 02. 13:48
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
alpayre
2019. december 02. 03:28
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
raxemte
2019. december 01. 08:10
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
queterlebs
2019. december 01. 00:09
MooXi.net - nagyszerű projekt felnőttek számára, akik szexpartnert szeretnének találni
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!