Átkelés a Kárpátokon: Románia az Erdély elleni támadás jubileumát ünnepli

2016. augusztus 25. 20:03

A Kárpátok 16 hágóján vonul fel jelképesen a román hadsereg egy-egy szakasza, hogy így emlékezzen a Román Királyság monarchia elleni támadásának századik évfordulójára. A világháborús emlékműveknél felolvassák az elesett katonák neveit.

2016. augusztus 25. 20:03

A Kárpátok hágóin való jelképes átkeléssel emlékezik meg a román hadsereg szombaton arról, hogy Románia száz évvel ezelőtt lépett be az első világháborúba – tudatta csütörtökön a bukaresti védelmi minisztérium. „A kiegészült Románia elsősorban a nemzet javát saját életüknél is előbbre tartó, a harcmezőn elesett, vagy fogságban elpusztult román katonák véráldozatára épült” – olvasható a tárca közleményében, amely szerint az első világháborúban 330 ezer román katona halt meg, a harcok túlélői közül pedig 76 ezer hadirokkant maradt.

Centenáriumi névsorolvasás

A centenáriumi ünnepségsorozat első mozzanataként pénteken országszerte száz első világháborús emlékműnél, illetve katonai temetőben rendeznek névsorolvasást, amelyeken a térségben elesett hősök neveit sorolják el a megemlékezéshez csatlakozó közéleti személyiségek, katonai vezetők, a hősök leszármazottai, gyerekek és helyi polgárok.

Szombaton Curtea de Argesen I Ferdinánd király sírjánál, illetve a Brassó megyei Fundátán, az első román hősi halott emlékművénél rendeznek koszorúzást. Aznap este 21 órakor, a száz éve kezdődött offenzívát felidézve, a Kárpátok 16 hágóján rendez felvonulást a román hadsereg egy-egy szakasza. A védelmi minisztérium arra bíztatja az érintett települések lakóit, hogy maguk is csatlakozzanak a jelképes emlékmenethez.

Vasárnap Bukarestben, az ismeretlen katona emlékművénél tartandó egyházi szertartással folytatódik a román védelmi minisztérium első világháborús megemlékezéseinek sorozata.

Decemberre német, magyar és osztrák kézen volt Bukarest

A világháború kitörésekor még a központi hatalmak oldalán álló Román Királyság 1916 augusztus 27-én intézett támadást az Osztrák-Magyar Monarchia ellen, miután az Antant arról biztosította Bukarestet, hogy győzelme esetén megkapja Erdélyt. A román hadseregnek Csík és Háromszék vármegyét, Brassót és Nagyszebent sikerült elfoglalnia, majd az ellentámadásba lendült osztrák-magyar és német csapatok 1916 októberéig kiszorították a román katonákat Erdélyből.

Románia 1917-ben kötött békét a Bukarestet is elfoglaló tengelyhatalmakkal, majd 1918-ban újra hadat üzent Németországnak, csapatai ismét átkeltek a Kárpátokon, és a győztes oldalon fejezte be a háborút.

Összesen 167 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bástyaelvtárs
2017. április 22. 15:36
A világháborúban a K.U.K hadsereg rettenetes állapotban volt. Össze nem volt hasonlítható a német császári sereggel. Ajánlom Svejk, a derék katona c. regény. Nagyon jó helyzetképet ad a valóságról :)
atila68
2016. december 19. 09:55
Románia. Az egyetlen európai nemzet amelyik minden háborújában elárulta szövetségeseit, és a másik oldalon fejezte be azokat mint ahol elkezdte. Ennyi.
MZ/X
2016. november 30. 10:31
Anyád picsáját! Kun Bélánák és elvtársainak köszönhetjük, hogy ma ekkora Magyarország...
Szúnyog
2016. október 05. 18:15
Bukarest gyors elestére hogyan emlékeznek majd?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!