Ezeréves határ: újjáépítik a gyimesbükki Rákóczi-várat

2016. május 11. 20:15

Egy év alatt újjáépítik a gyimesbükki Rákóczi-várat az „ezeréves határnál” Székelyföldön, a Kárpátokban – írja a Székelyhon. A 200 ezer eurós munkálatokat adakozásból kívánják fedezni.

2016. május 11. 20:15

Kiadták az építkezési engedélyt, így már pünkösd után hozzáfognak a gyimesbükki Rákóczi-vár újjáépítésének előkészületeihez – írja a Székelyhon.

„Hat év után végre megkaptuk az építkezési engedélyt. Kezdődhet a munka. Pünkösd után összeülünk, megbeszéljük a részleteket és keresünk egy vállalkozót az építkezés kivitelezésére” – nyilatkozta a portálnak Deáky András, az újjáépítés kezdeményezője.

Hozzátette, már többen utaltak pénzt az erre a célra létrehozott folyószámlára, de a szükséges anyagi befektetés nagyobb részét ezt követően kell előteremteniük. Mint fogalmazott, terveik szerint a világ magyarságának összefogásával, felajánlásaikkal valósul majd meg az újjáépítés, ami az előzetes számításaik alapján mintegy 200 ezer euróba – közel egymillió lejbe – kerül, és egy évig tart.

Korábban a tavaly nyáron leadott régészeti jelentést követően hiába várták az építkezési engedély kiadását, mert az illetékes intézmény, különböző hiányosságokra hivatkozva, mostanig váratta vele az érintetteket. Áprilisra, a várrom régészeti feltárását követően viszont a régészek elhordták a felgyülemlett hordalékot és földet, így a vár megmaradt romjai teljes terjedelmében láthatóvá váltak.

Romantikus táj várral, vasúttal, folyóval

A kis várat egyes vélemények szerint Bethlen Gábor építtette 1626 körül. Fő szerepe a völgyben futó kereskedelmi út és a határ ellenőrzése, az áruforgalom vámolása volt - védelmi szempontból nem volt jelentős. A 18. század elején II. Rákóczi Ferenc megerősíttette, ekkor kapta mai nevét. A mádéfalvi veszedelem után az osztrák csapatok is megerősítették, a lehetőségekhez képest bővítették. A vár a 19. század közepéig volt használatban.

1894-ben Magyarország és Románia új vasútvonal építését határozták el, mely a Gyimes-völgyben lépi át a határt. A Csíkszereda-Gyimesbükk-vasútvonal Gyimesbükk elhagyása után a vár tövében átlépi a Tatros-folyót, elhalad a 30. számú vasúti őrház mellett (mely a MÁV legkeletibb őrháza lett), és utána néhány méterrel átlépi a határt. A vasútvonal a magyar oldalon 1897. október 18-án nyílt meg. A román fél 2 év késéssel, 1899. április 5-én készült el a vasútépítéssel, ekkor indult meg a határforgalom.

A trianoni békeszerződés után a határátkelőhely megszűnt, csak a II. bécsi döntés (1940 ősze) után került vissza a magyar határ ide a világháború végéig.

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kurbitalis
2016. december 18. 22:15
Ki az a briganti, aki ezt le meri szavazni?! Micsoda primitív, barbár alember?!
3M..
2016. június 19. 18:17
Hatalmas dicsőség ez a magyar népnek! Köszönjük az adakozóknak az áldott adományaikat. Ezzel a történelmünk egy újabb szelete elevenedik föl az ott élőknek, és az arra járóknak. Így épül újra a királyi Magyarország. Szebb Jövőt!
békalepcse
2016. május 12. 16:08
Szerintem menni kéne magunk építeni, azt nehezebb kritizélni. Meg akkor tudjuk, meg van csinálva és nem dől le hamarosan.
Akitlosz
2016. május 12. 16:06
Az ezeréves határ miért van idézőjelben? Tényleg annyi idős. 896-tól 1920-ig volt ott a határ. Az ország problémáinak igen jelentős része éppen abból fakad, hogy már nem ott van a határ.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!