A középkori parasztnak több szabadnapja volt, mint önnek

2016. május 09. 14:51

A 19. század végén a munkásmozgalmak küzdelme a nyolcórás munkanapért csak a 18-19. századi állapotokhoz képest jelentett előrelépést, és valójában visszatérés volt az 500 évvel azelőtti állapotokhoz.

2016. május 09. 14:51
Hanula Zsolt
Index

„A korabeli feljegyzések szerint a 14. századi Európában a jobbágyok nagyjából évi 150 napot dolgoztak csak. Hogy ez hogy jött ki? Nos, a vasárnapi munka tilalma mellett a KDNP anyaszervezete akkoriban kicsit hatékonyabban lobbizott, mint ma, ez kb. 50 szabadnap alapban. Ehhez jöttek az egyházi ünnepek, amelyek annak idején messze túlmutattak a karácsonyon-húsvét-pünkösd háromszögön; országtól és egyházmegyétől függően 30-40 szent napját is munkaszüneti nappal ünnepelték. Ehhez jött még három hónap, vagyis nagyjából 90 napnyi sima pihenő, plusz az olyan események, mint a lakodalom, gyerek születése vagy temetés a családban, amire jellemzően egy hét szabadságot kapott az egyszeri jobbágy a földesúrtól. (...)

A munka a földeken pirkadattól alkonyatig tartott, ez télen 8-10, nyáron akár 16-18 órát is jelenthetett. Csakhogy a történészek szerint még a jobbágyoknak is járt pihenő napközben, nem is kevés. Az étkezési szünetek mellett az ebéd utáni szieszta is általánosan elterjedt volt Európában. Különféle kutatók mindezt számbavéve 8-9 óra közé teszik az átlagos középkori munkanap hosszát. Vagyis a 19. század végén a munkásmozgalmak küzdelme a nyolcórás munkanapért csak a 18-19. századi állapotokhoz képest jelentett előrelépést, és valójában visszatérés volt az 500 évvel azelőtti állapotokhoz.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. március 12. 15:28
Ennyit a szakszervezetekről....
kgyula
2016. július 15. 15:46
Valahol olvasta. Parasztromantika... De akkor már inkább tehénszarba lépni mezítláb...
kgyula
2016. július 15. 15:46
"Kukoricát morzsolgatni pedig egy könnyed, laza munka, sőt, kellemes társasági tevékenység." Valóságos kéjmámor... :)))
KannibálTatárÚr
2016. július 15. 15:44
Ezt az ökörséget meg honnan kapartad elő? Aratáskor a nők is kimentek a mezőre és arattak. Ők voltak a marokszedők a kaszások mellett. Az aratás az aratógépek előtt rettentő nagy munka volt, amibe mindenkit be kellett vonni. Télen, amikor a földeken nem lehetett dolgozni, tollat fosztottak. A tollfosztás viszont inkább szórakoztató összejövetel volt, mint munka. Vagy te azt gondolod, hogy a befagyott földet szántották télen, miután letakarították a havat? Ilyet csak valódi bolond gondol.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!