Hogyan gyógyították a másnaposságot a középkorban?

„Az első ismert arab szakácskönyvet, a Kitab al-Tabikhot (Ételek könyve) Ibn Szajjár al-Varrak írta a 10. században. Bár köztudott, hogy az iszlám tiltja az alkoholfogyasztást, a Kitab al-Tabikhban borkészítési receptek, valamint a másnaposság elkerülésére ajánlott technikák is helyet kaptak. A munkában limonádé alkohollal egy időben történő fogyasztását, valamint birs és menta italba történő keverését javasolták. A szerző emellett az emésztést hagyományosan segítő mirtuszteát is ajánlotta. Azoknak, akik már olyan messzire jutottak az ivásban, hogy nem sok esélyük volt kivédeni a rosszullétet, al-Varrak azt javasolta, hogy igyanak sok vizet és lélegezzenek mélyeket két korty között. Ezután következhetett a középkori Közel-Kelet húslevese, a kishkijja. A hozzávalók: közel másfél kiló hús, 20 deka apróra vágott hagyma, fél bögre olívaolaj, gyógynövények, csicseriborsó, galangál (a »kínai gyömbér«), zöldségek, kishk (egy búzából és joghurtból álló keverék), kömény, szegfűszeg, fahéj, ún. nárdusolaj, valamint forró víz.

Európában teljesen más megoldásokat találtak a másnaposság gyógyítására. Angliában például nyers angolna keserűmandulával történő fogyasztását javasolták, mivel úgy tartották, az angolna felszívja a szervezetből a maradék alkoholt. Ha angolnához éppen nem volt kedve az embernek, voltak más módszerek is: John of Gaddesden angol udvari orvos Rosa Medicinae című orvosi értekezésében a férfiaknak a herék, a nőknek pedig melleik sóval és ecettel történő lemosását, valamint a káposzta valamelyik részének cukorral történő elfogyasztását javasolta. Voltak, akik az olaszok közül is a herekúrában utaztak. A szicíliaiak például a szárított bikapénisz másnaposságűző hatására esküdtek. Az írek természetesen nem követték angol barátaik különös szokásait, és heremosás helyett nyakig betemetkeztek a nedves homokba. Az írek másik módszere a zabszemekkel felturbózott jéghideg forrásvíz volt.”