Palkovics: Magyarország internetlefedettségben már a világ élvonalában jár

2019. szeptember 11. 19:19
Október végén kerülhet a kormány elé Magyarország 5G stratégiája – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) ITU Telecom World 2019 konferencián Budapesten.

Hozzátette: a lefedettségben, internetelérésben a mobil és a vezetékes területen is a világ élvonalához tartozik Magyarország, a letöltési sebességben is a 8. helyen áll az ország. Az 5G ezt meg tudja majd változtatni, és még előkelőbb helyre juthat az ország.

A miniszter hangsúlyozta: az a céljuk, hogy támogassák az 5G alkalmazások elterjedését Magyarországon.

Hozzátette: gazdasági szempontból is fontos viszonyt képezniük az 5G-vel, hiszen a befektetések értéke óriási. Példaként említette, hogy

a Huawei 75 milliárd dollárt fektetett a technológia fejlesztésébe.

Az 5G-t számos területen alkalmazhatják majd, a miniszter példaként a közlekedést és az egészségipart említette. Az infrastruktúra kiépítésében úgy kell az államnak szerepet vállalni, hogy a versenyhelyzetet ne torzítsa – mondta Palkovics László.

Az ITU az ENSZ legfontosabb infokommunikációs területen működő, globális intézménye, amelynek feladata a nemzetközi távközlési együttműködés segítése, Magyarország alapító tagja a 193 tagállamot tömörítő nemzetközi egyesületnek. 2018-ban Magyarországot beválasztották az ITU döntéshozó testületébe, a 48 tagú tanácsba. Az ITU Telekom World kormányok, vállalatok, valamint kis- és középvállalkozások legfontosabb infokommunikációs rendezvénye, amely egyedülálló nemzetközi platformot biztosítva, összehozza a fejlett és fejlődő piacokat, az állami és magán szektor vezetőit, az infokommunikációs technológia iparági képviselőit.

(MTI)

Összesen 9 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Európában 100 ezer lakosra jutóan Magyarországon hal meg a legtöbb ember rákban. Az okok szerteágazóak - első helyen szerepel a dohányzás, az alkohol, a helytelen táplálkozás, a légszennyezés, a mozgásszegény életmód, de felzárkózott az élvonalhoz az elektroszmog is - s nagy viták folynak az ok-okozati láncot illetően.

Prof. Dr. Lebrecht von Klitzing orvos fizikus a Lübecki Egyteme Biofizikai Intézetének egykori kutatója a 90-es évek derekán kimutatta, hogy a GSM hálózatok, a zsinór nélküli vezetékes telefonok használata károsan módosítja az agyhullámokat. Ezt követően kiszorították a tudományos életből.

A digitalizáció megöli a jövő nemzedékét, ezt fizikusok mondják. Az 5G még sűrűbb átjátszó rendszert igényel. Nem kell már ide világháború.......

Válaszok:
pollip | 2019. szeptember 11. 20:40

Akkor az internet nem az oka:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés