Római kori leleteket tártak fel a szombathelyi székesegyház előtt

2016. április 5. 15:27
Római kori leleteket találtak a szombathelyi székesegyház előtti Mindszenty tér átépítése során. A leletek nem szenzációsak, ámde különlegesek.

Római kori leleteket találtak a szombathelyi székesegyház előtti Mindszenty tér átépítése során – erősítette meg az MTI érdeklődésére Anderkó Krisztián, a Savaria Múzeum régésze.

Az egyik lelet – egy 4. századi falmaradvány – feltevésük szerint Szent Márton idejére tehető, ezen kívül számos mozaiktöredéket is sikerült feltárni abban az ötven méter hosszú és egy méter széles árokban, amelyet egy vízelvezető csatorna miatt ástak a munkások – fűzte hozzá.

Anderkó Krisztián elmondta: a megtalált falmaradvány ugyanazzal a technikával készült, mint a szomszédos Romkertben található helytartói palota, amelyben állítólag több római császár is megszállhatott. A most feltárt fal valószínűleg szintén a palotához tartozó épületegyüttes darabja lehet. Ugyancsak megtalálták a munkaárokban a középkori városfal egy darabját is.

A szombathelyi régész szerint a leletek nem nevezhetők szenzációnak, de régészeti szempontból érdekesnek mondhatók, és abban az évben, amikor Szent Márton születésének 1700. évfordulóját ünneplik szülővárosában, különlegesnek számítanak.

A mai Mindszenty tér és a szomszédos Berzsenyi tér a szombathelyi történelmi belváros része, amelytől száz méteres körzetben a mai főtér irányában volt található az ókori Savaria központja, a fórum.

Anderkó Krisztián elmondta azt is: a feltárt leleteket dokumentálták és már kedden visszatemették, a régészek szerint ugyanis azok így őrizhetők meg a legjobban az utókor számára.

 

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés