„Teleki Pál halálai” – Kérdések és kétségek

2016. április 3. 11:37
Teleki gróf halála, akár gyilkosság, akár öngyilkosság útján következett be, egy korszak lezárásának szimbóluma, az önállóan cselekvő magyar politika vége.

„Ablonczy Balázs történész, aki 2005-ben megjelent monográfiájában kiemelkedő részletességgel mutatta be Teleki Pál teljes élettörténetét, szintén kutatásokat folytatott a kormányfő haláláról. Véleménye szerint Teleki öngyilkos lett, amelyet most március 31-én megjelent cikkében kíván bizonyítani, és ebben az én megjelent munkámra is hivatkozott. Könyvemet érezhetően úgy interpretálta, mint ami Teleki Pál meggyilkolását próbálja bizonyítani. A következőkben ennek az írásnak egyes pontjaira szeretnék válaszolni, bemutatni, hogy én egyszerűen csak a kétely jogát tartom fent, mivel meggyőződésem szerint a történettudomány az értelmezés tudományaként helyt kell, hogy adjon a kételkedésnek, illetve az eltérő értelmezéseknek. Remélem azt is, hogy a két írás egy kiterjedt és termékeny szakmai vita kezdete lesz.

Ablonczy Balázs Teleki »öngyilkossága« előtti pszichológiai állapotának bemutatásával kezdi cikkét. Érvelésével itt azért nem szeretnék részletesen vitatkozni, mert én magam nem vagyok pszichológus, a gondolatmenetet pedig logikusnak és jól felépítettnek tartom. Ugyanakkor kutatásaim során több szakemberrel is beszéltem, akik szerint az öngyilkosságra készülő személy lelkiállapota rengeteg tényezőtől függ, amelynek kimenetele egészen kis apróságoktól is megváltozhat. Csak egy példa: az, hogy Teleki ebben az időben tudta meg, hogy két családtagja is halálos beteg, eredményezhette az Ablonczy által említett mély letargiát, ahogyan azt is, hogy mindent megtett volna, hogy szeretteivel töltse életük utolsó időszakát. Azt külön érdekesnek tartom, hogy a történészek általában nem emelik be a pszichológia, pszichografológia és a történeti pszichológia eredményeit kutatásaikba, holott e diszciplínának is tárgya az ember, akárcsak a történelemé.

Viszont nem értek egyet az írás azon állításával, hogy »pszichografológia nevű tudomány nem létezik«. Nem tartom szerencsésnek e kijelentést azért sem, mert többen a történelmet sem tartják tudománynak, mivel objektivitása nem igazolt. Mint ahogy minden tudományterületen, a pszichografológusok között is vannak rossznak és kiválónak tartott szakemberek egyaránt. Én magam egy olyan szakembert, név szerint Dr. Lépold Józsefnét kerestem meg, akinek szakértelmét a magyar rendőrség és bíróság is elismeri, szakvéleményét mindkét szervezet bizonyítékként fogadja el. Ő a búcsúleveleket megvizsgálva a következő megállapítást tette:

»Sok megvalósításra váró terv olvasható ki a kézírásból, és rendelkezett a szükséges energiával céljai eléréséhez. Célok és tervek egymást váltják, differenciált rendben!

Állandó figyelőállásban volt, tudta, hogy védekeznie kell. Napokkal vagy hetekkel korábban már az életére törhettek, de akkor kijátszotta támadóit. Tudta, hogy a támadás megismétlődhet, ezért fokozottan figyelt mindenre.

Higgadtan próbált védekezni, taktikázni, időt akart nyerni. Számított arra, hogy az életére törnek, vigyázott! Kényszerítették az írásra. Kemény ember, kézírása alapján rendíthetetlen nyugalom van betűiben, ezek olvashatóak.

Számos apró jel, többek között az a; e; j betűk írása szándékos torzítás. Ezzel akarta jelezni a későbbi vizsgálóknak, hogy ha mégsem maradna életben, a vizsgálatok kimutathassák a kényszer hatását.

Kulturált, merész, bátor, elszánt, előrelátó, erős igazságérzet jellemzi, sok megvalósításra váró terve volt. Nagyon okos, érezte, hogy veszély fenyegeti, taktikázott, életszeretete nagy volt.

Határozottan állítom, hogy Teleki nem lett öngyilkos!«

Természetesen nem tartom egyértelműen bizonyító erejűnek ezt a szakvéleményt, de ismerve készítője pályafutását és elismertségét, nem tartom kikerülhetőnek sem.

A búcsúleveleknél régóta vitatott a stílus, és hogy az jellemző-e Telekire vagy sem. Én azonban ezzel kapcsolatban egy másik kérdést tennék fel, ami a levelek tartalmára vonatkozik. Teleki miért Horthy 1926-os mohácsi beszédére hivatkozik, mint az örökbarátsági szerződés alapjára, amikor ezzel a beszéddel – mivel nyilvánosságra kerültek a titkos szerb–magyar tárgyalások – valójában – a magyar kormányzat akaratának megfelelően – azonnali jelleggel megakadt a két állam közeledése?[1]

Az egyházi temetés kérdéséhez hozzátenném, hogy Telekit valójában nem az öngyilkosoknak kijáró módon helyezték örök nyugalomra. A kiváló jogász Serédi Jusztinián hercegprímás más kiskaput talált: a halottkémlelést végző Bakay Lajos professzor tett egy kijelentést, miszerint Teleki agyában vérrög keletkezett, emiatt beszámíthatatlan állapotba került a halála pillanatában.[2]

És így érünk el Bakay professzor szerepéhez. Mivel orvosi végzettségem sincs, ez esetben is szakértők segítségét kértem a kutatásokhoz. Szerintük már a fenti állítás, miszerint a vérrög miatt beszámíthatatlan volt Teleki, orvosilag nonszensz, teljesen lehetetlen. Az, hogy Bakay ismerte Telekit, és szakterületén az ország egyik legkiválóbb orvosa volt, még nem jelenti azt, hogy a halottkémleléshez is értett. De mindenképpen érthetetlen, hogy miért követett el – a jog szerint jelen sem lehető – Bakay hatalmas hibákat? Saját bevallása szerint elmozdította a holttestet. Az általa készített jelentésben és visszaemlékezésében olyan állítások szerepelnek, amelyek alapján Teleki az általam megkérdezett szakemberek szerint nem lehetett öngyilkos. A számos probléma közül csak a két legkirívóbb:

  1. Ha valaki főbe lövi magát, a taszító erő miatt nem maradhat a kezében a pisztoly.

  2. A leírás szerint a golyó a jobb halántékon hatolt a koponyába, és a bal halántékon távozott. Ha valaki a fejéhez emel egy pisztolyt, azt nem pontosan vízszintben tartja, sőt, ismerve Teleki és a fegyver fizikai paramétereit, nem is lehetséges, hogy ilyen kitekert pozíciót vegyen fel.

Azonban ezek a hibák közel sem jelentik azt, hogy a jelentés bizonyítaná a gyilkosságot! Sokkal valószínűbb, hogy a holttestet többen is elmozdították, az orvosoknak pedig egyszerűen nem volt lehetőségük szakszerű vizsgálatot végezni. A pontatlanságok egyetlen dolgot jelentenek: hogy a jelentést nem lehet az öngyilkosság bizonyítékának tekinteni. Még egy fontos tény: az öngyilkosságot a helyszínen összeülő Minisztertanács mondta ki a délelőtt folyamán. Az orvosi jelentés kora délután készült.

Arra vonatkozóan is van bizonyíték, hogy Teleki 1940 tavasza után is napirenden tartotta az emigráns kormány tervét. Nem véletlen, hogy összekötő szereppel Teleki halála előtt indult útnak az Egyesült Államokba Eckhardt Tibor, emellett pedig Baranyai Lipót jegybankelnök március legvégén megerősítette a miniszterelnöknek, hogy a kormány létrehozására elkülönített 5 millió dollár rendelkezésre áll.[3] Ablonczy szerint a németeknek nem volt szükségük Teleki meggyilkolására. Ha arra nem is, eltávolítására mindenképpen. Ezt Otto Braun például már 1940 októberében megírta.[4] A különböző iratokat vizsgálva jól látszik, hogy a németek egyáltalán nem voltak megelégedve Magyarország politikájával, emiatt már 1940 tavaszán szóba került az ország megszállása.[5] A német vezetés pedig – egyébként helyesen – Telekiben látta azt a személyt, aki a magyar politikát ellenük hangolja.

Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy az itt felsoroltakkal nem azt szeretném bizonyítani, hogy Teleki Pált meggyilkolták. Csupán azt, hogy szerintem Teleki halálának kérdése nem eldöntött, és ha véleményt alkotunk, ezeket a tényezőket is számításba kell vennünk.

Véleményem szerint az, ha megtudjuk mi is történt Teleki Pállal azon a végzetes órán, nem változtatja meg Magyarország második világháborús szerepét. Teleki gróf halála, akár gyilkosság, akár öngyilkosság útján következett be, egy korszak lezárásának szimbóluma, az önállóan cselekvő magyar politika vége. Azonban úgy gondolom, hogy a magyar társadalom és történelemtudomány tartozik azzal, hogy megpróbálja pontosan kideríteni Teleki halálának okát, mivel az kiemelt helyet foglal el az események láncolatában a szaktudomány és a közvélemény recepciója szerint. Ha ez sikerül, talán végre nagyobb figyelmet kaphat Teleki élete is.

Írásomat két szálon szeretném zárni. Teleki haláláról így írt az MTA gyászjelentésében: »Neve, munkája, kiváló emberi alakja egész lapot kér nemzetünk történelmében, egész lapot, de e lapon félbeszakad az írás; abbamaradt, rejtélyes utolsó sorára gyászfátyolt borít a nemzet nemtője.«[6]

Teleki haláláról cikkének záró soraiban így ír Ablonczy: »Azok, akik Teleki meggyilkolása mellett kardoskodnak, általában nem a magyar Pelikán-ügyiratot próbálják megnyitni, hanem azt remélik, hogy a gyilkosság nyilvánosságra kerülése átírja Magyarország egész második világháborús szereplését. Újraosztják a Rizikó feladatkártyáit, és már mi is megtámadott ország leszünk, már 1941-től: ergo egy csomó minden jár nekünk visszamenőleg. Ez így gyerekség, mondanom sem kell.« Érdemes lenne elgondolkodni azon is, hogy azok, akik Teleki öngyilkossága mellett kardoskodnak, nem éppen a JFK aktát akarják-e lezárni, mert azt remélik, a gyilkosság kiderülésével Magyarország utolsó csatlós helyett szűk mozgástérbe kényszerített áldozat lesz (mint Ausztria), akinek egy csomó minden jár visszamenőleg. Ez így gyerekség, mondanom sem kell. 

Ubi dubium, ibi libertas. – Ahol kételkednek, ott szabadság van.

[1] A mohácsi beszédről, hátteréről és hatásáról lásd részletesen: Vizi László Tamás: „Hiszem és remélem, hogy… hamarosan visszatérhet a régi barátság és megértés” Horthy Miklós mohácsi beszéde és a szerb orientáció alternatívája a magyar külpolitikában. Közép-Európai Közlemények, VI. évf. (2013) 4. sz. 7–38.

[2] Katolikus egyház hivatalos álláspontja Teleki Pál temetésével kapcsolatban. Esztergomi Prímási Levéltár, Teleki Pál halálának iratai, 1941.

[3] Ezt Baranyai személyesen közölte Macartney skót történésznek Macartney, Carlile Aylmer: Október tizenötödike. I. kötet. Gede Testvérek, Budapest, 2006. 617.

[4] Braunnak, a Transdanubia Külkereskedelmi Vállalat igazgatójának, Hitler bizalmas informátorának jelentése. Berlin, 1940. október 28. In: A Wilhelmstrasse és Magyarország. Német diplomáciai iratok Magyarországról, 1933–1944. Szerk.: Ránki György – Pamlényi Ervin – Tilkovszky Loránt – Juhász Gyula. Kossuth, Budapest, 1968. 363. sz. 543–547.

[5] War Journal of Generaloberst Franz Halder, Chief of the General Staff of Supreme Command of the German Army. IV. kötet. 1940. május 10. – 1940. október 30. Archives Section, Fort Leavenworth, Kansas, USA. Document NO. N–16845–D. 1940. május 26-i bejegyzés. 37–38.

[6] A Magyar Tudományos Akadémia Nekrológja. Esztergomi Prímási Levéltár, Teleki Pál halálának iratai, 1941. 2467 D/C.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 19 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az ausztráliai közszolgálati rádió munkatársaként foglalkoztunk egy alkalommal Teleki Pállal. Az adás után felhívott egy hallgatónk, a Perth-ben élő Pál Jenő villanyszerelő, aki 1941-ben inas volt, és elmondta a következőket:

„Kaptunk egy alkalommal ordrét (rendelést) tőle, mert mi voltunk a házi villanyszerelője, és többször jártam már nála. Kérte, hogy szereljünk be az irodájába és a hálószobájába vészcsengőt, annak ellenére, hogy már volt csengője a hálószobában és az irodában le a portáshoz. De ez egy vészcsengő, ami azt jelenti, hogy erősebb csengő.
A vezetékeléssel már megvoltunk, én szereltem Teleki Pál íróasztala alá a gombot, hogy a térdével is meg tudja nyomni. Kifejezetten azt kérte, hogy oda tegyem. A munkát nem tudtuk teljesen befejezni, mert nem volt nálunk a battery (akkumulátor) és a csengő.
Ez volt előtte való nap. Másnap reggel körülbelül 7 óra után megjelentünk hármasban (egy segéd és két inas), hogy befejezzük a munkát. Amikor csengettünk a portáshoz, kétségbeesetten kinyitja és mondja ijedten, hogy mi történt az éjszaka folyamán.
Úgy este 8 óra tájban jött két német, de nem emlékszem rá hogy mit mondott: civilben vagy egyenruhában. Azt is mondta, hogy Gestaposok voltak, tárgyalni akartak Teleki Pál gróffal, ezért beengedte őket. Éjfél után, amikor kiengedte őket, fölment az irodába, és ott találta Teleki Pál grófot holtan.
Ez az egész, amit én abban az időben tudtam, mert nem olvastam újságot, nem is érdekelt nagyon a politika, de akkoriban ez nagyon megütött engem és nem tudtam soha elfelejteni.”

Miután így megismertem hallgatónk történetét egy telefon-interjút is felvettem vele a témában. Leadtuk természetesen Ausztráliában, de leadtuk Magyarországon is a Kossuth-rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Mit kaphattak volna meg és miért?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában