1919. március 21. – Átadta-e a hatalmat Károlyi a kommunistáknak?

2016. március 21. 23:59

Csunderlik Péter
Csucsu - REFLUX
Károlyi nem „hazaáruló”, hanem egy olyan, nem kiemelkedő képességű politikus volt, aki békés körülmények között elvezette volna az országot, de az 1918-1919-es elképesztően nehéz helyzet kezelése meghaladta a tehetségét.

Ismert vád Károlyi Mihály ellen – két éve ugyanekkor Borókai Gábor Kossuth térről szóló Heti Válasz-vezérjegyzetében is felbukkant, melyben Károlyi-szobrának eltávolítását is ideologizálta -, hogy a »vörös gróf« adta át a hatalmat Kun Bélának és a kommunistáknak. A hatalomátadás - egyben Magyarország (mint Krisztus) elárulásának - képét igen expresszíven festette meg Tormay Cécile a horrorlektűrjében, a Bujdosó könyvben, amelynek hazai népszerűsége már régen lenyomta a Micimackót is. Ebben: »Károlyi Mihály március 21-én éjjel félrebillent szűk koponyájával, horpadt mellével ott állt Tisza István egykori szobájában, és mielőtt a kakas harmadszor kiáltott… (…) Károlyi Mihály álmosan aláírja lemondását és elrendeli, hozzák ki Kun Bélát a börtönből, eresszék szabadjára a kommunizmust, hogy elöntse, ami Magyarországból még megmaradt.«

Hiába érvelek minden fórumon, hogy a Bujdosó könyv tanúságértéke nagyjából annyi, mintha Bartus László Amerikából írna Orbán-életrajot azon infók alapján, amelyeket a hozzá kilátogató Dr. Kende Pétertől, Mészáros Tamástól és Gréczy Zsolttól hallott, a hatalomátadás mítosza kiirthatatlan.

Most nyilván az ezért kapott sékelek és rubelek csörögnek belőlem, de talán nem meglepetés, hogy szerintem Károlyi nem »hazaáruló«, hanem egy olyan, nem kiemelkedő képességű politikus volt, aki békés körülmények között elvezette volna az országot, de az 1918-1919-es elképesztően nehéz helyzet kezelése meghaladta a tehetségét. És ehhez semmi köze a gyerekkorában megműtött farkastorkának, amellyel jellemzően indokolni szokták politikusi alkalmatlanságát, megfelelve az ami kívül, az belül antik elképzelésnek, melynek leginkább már csak a Walt Disney-mesék biztosítanak teret, ahol a főhős daliás, míg a gonosz görbe hátú és fröcsög a nyála. (Leszámítva az olyan szabályerősítő kivételeket, mint Quasimodo A Notre Dame-i toronyőrben.) Minderről a Tormay Cécile Bujdosó könyvét elemző tanulmányomban értekezem. Egyébként pedig Károlyi a vajszínű nadrágjával és a párizsi divatjával kora legjobban öltözött politikusa volt, noha a cipőfűzőjét nem tudta befűzni, mert gyerekkora óta hozzászokott, hogy szolgák öltöztették. Ezért már a párizsi emigrációban egyszer Bölöni Györgynek kellett befűznie helyette fényes, fekete lakkcipőjét, mikor az utcán kibomlott a csomó.

Mire 1918 őszén Károlyi az ellenzék ifjabb Andrássy Gyula melletti vezéreként és Magyarország akkori talán legnépszerűbb politikusaként hatalomra került, már nem kellett bomlasztani a magyar hadsereget, mert a magyar katonák jó része már dühösen, grófokra vadászva jött haza a frontról. Tiszával is ők végeztek és a »nem akarok többé katonát látni« ismert Linder-kijelentés is az ő leszerelésükre és pacifikálásukra vonatkozott. Károlyi lenne felelős Trianonért? Ugyan. Károlyi még ellenzékben puffogott, mikor Magyarország nagy részét 1915-től titkos egyezményekben odaígérték az utódállamoknak.

(...)

Mi történt tehát 1919. március 21-én?

Károlyi biográfusa, Hajdu Tibor – Hajdu Károlyi-életrajzáról itt olvasható a recenzióm- elég pontosan tudja rekonstruálni a magyar történelem legzavarosabb napjainak egyikét: a Vix-jegyzék - fontos tudatni, hogy Ferdinand Vix alezredes a postása, nem a fogalmazója volt ennek a jegyzéknek, úgyhogy a történelemkönyvekben helyesebb lenne antant-jegyzékről beszélni - okozta általános pánikban Károlyi úgy döntött, miután például Bethlen István sem tudott felmutatni alternatívát, akinek véleményét szintén kikérte, hogy maga köztársasági elnök marad, de egy tisztán szociáldemokratákból álló kormányt nevez ki bizalmasa, Kunfi Zsigmond miniszterelnökletével. Róla ugyanis nem feltételezte, hogy a proletárdiktatúra híve lesz.

A szociáldemokrata kormány kinevezését az tette szükségessé, hogy egyetlen tömegpártként az MSZDP bírt a legnagyobb párttagsággal és erővel, és 1919 januárjára az ország működését már szinte csak a szakszervezetekkel lehetett organizálni. Nem véletlenül írt még Apponyi Albert is egy akkori levelében baloldali »világprocesszusról«. Esetleg még felmerült, hogy Kunfi egy kommunista minisztert is vegyen be a kormányba, ezzel biztosítván az MSZDP-nek a KMP támogatását is.

Károlyi háta mögött azonban az MSZDP vezetői megegyeztek a börtönben ülő Kun Bélával, akit más kommunista vezetőkkel együtt éppen Károlyi záratott börtönbe 1919. február 21-én (megvan a Fél holtra verték Kun Bélát cikk?) - a két párt egyesüléséről és a Tanácsköztársaság kikiáltásáról. Károlyi titkára, Kéri Pál pedig megfogalmazta a köztársasági elnök lemondó kiáltványát, Károlyi aláírását is ráhamisította. Legalábbis Károlyi utóbb azt állította memoárjában, hogy nem írta alá, és a háta mögött hirdették ki a proklamációt. »Mindezzel nem akarom azt állítani, hogy Károlyinak ne lett volna felelőssége a Tanácsköztársaság kikiáltásában és történetében. Felelőssége abban áll, hogy utólag nem tiltakozott, bizonyos barátságos gesztusokat is tett az új hatalom felé« – írja Hajdu.

Ezzel a puccsal vette át a hatalmat kilencvenhat éve »Magyarország proletársága«.

De így legalább a Tanácsköztársaság a szén árának maximalizálásával végrehajthatta a magyar történelem addigi legnagyobb rezsicsökkentését.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 57 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Korrekt elemzés. Ám de azokat, akik a mítoszokban és politikai tündérmesékben hisznek, aligha győzi meg.

Csunderlik, Csunderlik!

Egy olyan ember, aki a cipőfűzést, amit egy óvodás három-négy bemutató után megtanul, képtelen volt elsajátítani, az "nem kiemelkedő képességű politikus..., aki békés körülmények között elvezette volna az országot"?

Csunderlik, Csunderlik!

Részlet Tormay Cécile Bujdosó könyvéből Károlyi Mihályról és földosztásáról:

A földosztás délibábját vetítették a nép közé, és Károlyi, aki egy nagy banktól már megelőzőleg sokmilliós kölcsönt vett fel debrői birtokára, hangos kísérettel különvonaton kivonult Debrőre, és mozgóképfelvételek keretében az adósságokkal túlterhelt földre, mely tulajdonképpen már is volt az övé, fölvette a földigénylők nevét. Egy öreg parasztot szemeltek ki, mint első jelentkezőt: a Károlyi uradalmak egy régi cselédjét. Károlyi hangzatos beszédben ünnepelte magát. Az öreg paraszt felelt. De nem a magáét mondta, betanították, és mint ahogy a hír széthordta, így esett meg, hogy beszédjébe egy kis hiba csúszott: – Én – szavalta szegény öreg – én, aki már a harmadik károlyi degenerációt szolgálom…

(Internet keresésből)

A vesztes hatalmak országaiban minden politikus tudhatta és Károlyi, meg támogatói kivételével tudták is, hogy meg kell szerezni mindent, amit lehet, vagy legalább megmenteni, amit lehet.

Károlyi semmit sem tett az ország fegyveres védelméért. A csehektől és a románoktól meg lehetett volna védeni a magyarlakta területeket, mert az antant főerői azok megszerzésére nem áldozták volna saját katonáikat.

Igaz, visszaáramló katonáink, a monarchia hadseregszervezésének 'köszönhetően' tisztjeik nélkül jöttek, a tisztek meg katonák nélkül. De, ha már az országon belül voltak újjá lehetett a hadsereget szervezni, főleg mert jó részüknek szülőföldjük forgott kockán.

De békés eszközöket sem használtak. A békekonferenciára meg sem hívták Károlyi kormányát, mert nem tekintették legitimnek. Ahhoz választásokat kellett volna tartani. De, az ország jó részének megszállt voltára hivatkozva, nem tartottak országgyűlési választásokat.

Hogy csak a fennálló rezsim ellen feneketlen gyűlölettel viseltetett Károlyi egy személyben volt-e áruló vagy a mögötte álló álköztársasági banda, mit sem számít. 1918. ősze és rá következő mintegy háromnegyed év országunk történelmének egyik mélypontja.

Ezt a nagyképű szöveget. És a végén nagy diadallal leírja, hogy "rezsicsökkenés". Mint egy óvodás, aki büszkén mutatja a papának a firkálmányát. Kretén.

Mit változtat a lényegen, hogy nem maga írta alá a lemondó nyilatkozatot? Az is nagyon árulkodó egyébként, ha a saját titkára becsapta. A lényeg az, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb fordulópontján csődöt mondott, cselekvőképtelennek bizonyult. A maradék esélyt sem ragadta meg, egy szikra elképzelés és politikai akarat nem maradt benne. Úgy döntött, átadja a hatalmat másoknak, de még erre sem volt képes, még azokat is félreismerte. Majd pedig támogatta őket, azokat, akik becsapták, sőt későbbi élete során azonosult velük.

Micsoda úriember volt, sugallja a szerző. A legelegánsabb párizsi divat szerint öltözködött és szétosztotta a földjét a parasztok között. Csak épp a cipőfűzőjét sem tudta megkötni, mert egész életében kiszolgálták, és a hazáját nem tudta megvédeni, mert amikor a párizsi "barátai" megüzenték, hogy a politika nem elegáns urak szalonbeli egyezkedése többé - összezuhant.

Enyhén szólva "nem kiemelkedő képességű politikus volt". Ennél rosszabb sajnos: gyenge. egy politikus sok minden lehet, de tutyimutyi nem. A gyengeség alkalmasságot kizáró tulajdonság.

Mi történt volna, ha annak idején Géza fia azt mondja Koppánynak, hogy én már nem is tudom, jó lesz-e ez a keresztény állam, elbizonytalanodtam, vedd át az irányítást, te biztos jobban meg tudod fékezni a lázadókat, mint én.

No persze Horthy, aki 19-ben még tudta és merte valahogy, 44-ben már addig kombinált és addig hátrált, amíg egyszerűen elfújták, mint egy pislákoló gyertyát. Mert elgyávult és gyávákkal vette körül magát.

Mert a politikában a másik alkalmatlansági tényező a gyávaság.

Mi történt volna a franciákkal, ha de Gaulle is gyáva lett volna?

Nekünk magyaroknak a 20. század egyik fordulópontján egy gyenge, a másikon egy gyáva politikusra futotta. És egyik sem volt egy észkombájn.

A kruplileveses Kádár még náluk is szerényebb képességű volt, valahogy mégis megoldotta a feladatot, amit vetett neki a kocka, mert se gyáva, se gyenge nem volt. Csak undorító.

Csunderlik az írásának végén megemlíti Károlyi memoárját.
Ez a "Hit, illúziók nélkül" címmel megjelent emlékirat (Magvető és Szépirodalmi, 1977), azért is érdekes mert a könyv végén "a fordító (Litván Gy.) jegyzetei"-ben olyanok is olvashatók, amikről Károlyi maga nem ír.

Például az,
amit a derék Csunderlik ögyeesen elfelejt,
hogy
Károlyi Mihály
a tanácskormány megbízásából POLITIKAI BIZTOSKÉNT tevékenykedett
a Hangya-szövetkezetnél.

Hogy jobban lássuk Károlyi Mihály politikai pályának fantasztikus ívét,
néhány dátum:

1918. október 31-től 1919. január 11-ig MINISZTERELNÖK volt.

1919. január 11-én kormányával lemondott, ugyanezen napon a Magyar Nemzeti Tanács megbízta
a (NÉP)KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKI teendők IDEIGLENES ellátásával.

1919. március 21. után Károlyi ismét váltott:
ideiglenes (nép)köztársasági elnökből
a Hangya szövetkezet POLITIKAI BIZTOSA lett.

1919. július 4-én (halált megvető bátorsággal) elhagyta a még harcban álló Magyarországot.

Ez ám a politikai karrier, ugye?

Előbb miniszterelnök, aztán (nép)köztársasági elnök, végül a tanácskormány politikai biztosa...

(:–(((((((

Nem túl sikerült szerecsenmosdatás. Tormay egy irodalmi szimbólumban elmondja azt, amit Csunderliknek egy részletesebb elemzésben nem sikerült.

Károlyi nem adta át a hatalmat, hanem fölemelte a kezét, odabiggyesztett egy aláírást egy elé hozott dokumentumra, engedte, hogy történjen bármi, és utólag az új hatalom hordozóinak a fenekét kezdte nyalni.

Az ezt így leírja, az egyszerűen nem látja a fától az erdőt, a részcselekedetekből nem tudja összerakni a cselekmény lényegét, ami igenis a hatalomátadás volt.

94-ben szabad választásokon kaptunk a nyakunkba pufajkásokat, ávósokat. Hornokat meg petőivánokat.

"Most nyilván az ezért kapott sékelek és rubelek csörögnek belőlem, de talán nem meglepetés, hogy szerintem Károlyi nem »hazaáruló«, hanem egy olyan, nem kiemelkedő képességű politikus volt, aki békés körülmények között elvezette volna az országot, de az 1918-1919-es elképesztően nehéz helyzet kezelése meghaladta a tehetségét. "

Sajnos, - felmenőm, Amerikába kivándorolt elbeszélése szerint - az ugyancsak amerikás szlovákok, románok, csehek stb. már az 1905-6-os években mutogatták az ottani magyaroknak a térképeket, amelyek majd Európa, benne a Monarchia felosztása utáni határok alapján készültek. Önálló, Szlovák, cseh, óriássá dagadt román és összetöpörödött, kicsiny magyar határokkal.
És az a hírem, hogy ezek az 1905-ös térképek ugyan nem sékelből, vagy rubelból nyomattak, de amit szolgáltak, az pontosan: a sékel.
Pontosan a közel-keleti új izraeli állam létrehozását, Európa igazságos felszabadítása örve alatt.

"1918 őszén ... már nem kellett bomlasztani a magyar hadsereget, mert a magyar katonák jó része már dühösen, grófokra vadászva jött haza a frontról. "
Ezt kitől hallottad, Csunderlik?
A valóság ennek az ellenkezője.
A katonák úgy jöttek haza a frontról, hogy vereségről szó sem volt.
Hiszen MAGYAR TERÜLETEN ELLENSÉGES ERŐ nem tartózkodott.
Ezek után melyik frontkatona hitte volna el, hogy vesztes katona lenne?
Viszont, a budapesti főpályaudvarokon MINDEN FRONTRÓL HAZATÉRŐ SZERELVÉNY ÁTHALADT.
ÉS ITT A SÉKELES, FIÚK elmagyarázták, provokátorokként, miért nem kell védelmezni a grófok, bárók, papok országát!
Akik - "Míg ti a fronton rohadtatok, ezek a kurafik otthon az asszonyaitokat, lányaitokat b.szták!"
Ennek ellenére a főként falusi parasztlegények közül, akik a hadsereg zömét alkották, szinte senki nem hitt nekik.
Ezért vették később kezükbe a vörös "igazságtétel" feladatát a Lenin-fiúk, sékelesen.
A magyar miniszterelnöknek, honvédelmi miniszternek csak parancsot kellett volna adni: az új ellenségek, a tegnapi barátok - csehek, szlovákok, románok - ellen.
És minden másként alakul.
Igaz, akkor most nem lehetne pl. a Tett és Védelem mögé bújva folytatni a Károlyik, a Lenin-fiúk gyilkosainak hagyományát.
Nem lehetne holokausztozni, auschwitzelni, ezekért örökkévaló pénzeket követelni sem.
Mivelhogy semmilyen formában ezek nem történtek volna meg.
Táplálékot adva a sékelutódoknak.
Pontosabban: egy részének.

Ilyenek önök. Nem olvasnak többet. Minek is.

“(1919-ben) A vidéki városokat, mint Salgótarjánt is, emésztette a forradalom lángja. Ezen ipari város munkásainak tömegeit a szenvedélyes kommunista propagandisták irányították, dühüket és elkeseredettségüket a többségben zsidó kereskedők üzleteiben és lakásaiban eresztették szabadjára. Az igazság felé vezető úton többségükben zsidó kommunista propagandisták vezették a tömegeket, hogy dühüket más zsidókon töltsék ki.

A Károlyi-kormány rákényszerült arra, hogy a hadsereget vezényelje ki az az anarchista forrongás megállítására. A katonaság tüzet nyitott a tüntetőkre, fosztogatókra. Hatvannyolc munkás meghalt, és körülbelül ötszáz megsebesült.” (79-80.old.)

Forrás: részlet az izraeli történész, Eytan Bentsur: Láng Európa szívében, Kun Béla hatalmának 133 napja című könyvéből, K. u. K. Kiadó, é.n. (2010)

Magyarországnak a Monarchiában nem volt őnálló külpolitikai beleszólása.

A szlávok viszont nem akarták a szlávbarát trónörökös hatalomba kerülését, mert ő pacifikálta volna az országon belüli szlávokat azzal, hogy hármas monarchiát csinál velük a kettős helyett. Akkor viszont a pán-szláv elképzeléseknek hosszú időre befellegzett volna.

Azért engedjük meg azt, hogy másoknak is lehet eszük.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés