El nem mondott beszéd Donáth György szobránál

2016. február 27. 10:09

Gulyás Gergely
Bádog
Egy olyan politikus emléke előtt hajtunk fejet, aki nem volt ugyan mentes a korra jellemző bűnöktől, de megingathatatlanul küzdött az ország szuverenitásáért a náci, majd a szovjet megszállással szemben.

Gulyás Gergely beszédét – amit Donáth György szobrának meghiúsult avatásánál mondott volna el – Bayer Zsolt blogja, a Bádog közölte.

*

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tisztelt Elnök Asszony!

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Donáth György egykori országgyűlési képviselőt a köztársaság-ellenes összeesküvési per elsőrendű vádlottjaként koncepciós perben a szovjet megszállás ellen hazánk szabadságáért és a magyar demokráciáért folytatott küzdelméért ítélték halálra és végezték ki. A kommunista hatalom még poraiban sem hagyott végső nyugodalmat számára. Utolsó szó jogán az ősi éneket segítségül hívva Szent Istvánhoz fohászkodott: »Tekints, István király, szomorú hazádra, fordítsd szemeidet régi országodra!«

Ma, amikor még a végtisztességében is meggyalázott honfitársunk áldozata előtt hajtunk fejet, a bennünket körülvevő közegben a méltánytalanságot, a szándékos meg nem értést és a hősiesség figyelmen kívül hagyását látva, mi sem mondhatunk mást, mint amit az utolsó szó jogán Donáth György mondott: »Tekints, István király, szomorú hazádra!«

A Pázmány Péter Tudományegyetemen jogi doktorátust szerzett Donáth György a Központi Statisztikai Hivatal tisztségviselője volt mindaddig, amíg 1938-ban a közhivatalt elhagyva az Imrédy Béla által szervezett Magyar Élet Mozgalomhoz csatlakozott. 1938. októberétől az Egyesületközi Együttműködés szervezet elnöke lett. 1939 és 44 között a Magyar Élet Pártjának országgyűlési képviselője volt. 1940-től a párt budapesti elnökhelyettese, majd egy éven át alelnöke. 1939-től az Egyesületközi Együttműködésben is résztvevő Magyar Testvéri Közösség tagja.

A világháború alatt mindvégig kormánypárti politikusként szemben állt a német nemzetiszocializmussal, a ’44-es megszállás után a világháború végéig nem vett részt a közéletben. Amint az ellene folytatott koncepciós perben a bíróság előtt felidézte: 1944-ben javasolta, hogy a képviselőház Budapesten maradt tagjai üljenek össze és deklarálják, hogy a soproni nyilas országgyűlés törvénytelen »mi vagyunk a nemzeti szuverenitás intézményesei változatlanul.«

A szovjet megszállást szintén élesen elutasító Donáth György a Magyar Testvéri Közösség tagjaként került a Honvédelmi Minisztérium kommunista irányítás alatt álló katonapolitikai osztályának a látókörébe. A ’44 után érdemben nem működő, viszont ’46 újra aktivizálódó Magyar Testvéri Közösségnek olyan tagjai voltak, mint Göncz Árpád, id. Antall József és Kosáry Domokos. Az 1945-ös választás egyértelműen igazolta a magyar társadalom parlamentáris demokrácia iránti vágyát, a magyar választópolgárok  83 %-a a népakaratnak megfelelő államberendezkedést megvalósítani szándékozó pártokra voksolt, a Kisgazdapárt önmagában is 57 %-os eredményt ért el.

Magyarország szabadságáért az újbóli megszállással és a kommunizmus fenyegető szörnyűségével szemben fellépő Magyar Testvéri Közösség tagjai ellen indított koncepciós per az első volt a kommunisták által szervezett justizmordok hosszú sorában.

Donáth György e per elsőrendű vádlottjaként tudatos mártíriumot vállalt. Ahogyan vádlotti magatartását jellemezték »Donáth, az elsőrendű és nyilvánvalóan eleve halálos ítélet elé néző vádlott végig szabad emberként viselkedett, függetlenségét egy percig fel nem adva.« A vele szembeni vád szerint a baloldal fékezésére törekedett, a »demokratikus fejlődés akadályozásával« és a »demokratikus köztársaság megdöntésére« irányuló tevékenységével.

A vád képtelenségét érzékeltetve védekezésében egyértelművé tette, hogy amit terhükre rónak, az rájuk a legcsekélyebb mértékben sem igaz, viszont mindenben illik a kommunisták magyarországi tevékenységére. 

A halál árnyékában is egyértelműen fogalmazott a Magyarországon 1947-re kialakult helyzetről. Az utolsó szó jogán elmondott 6 órás beszédében a demokratikus erők befolyásolásának büntetőjogi vádjára a következőket mondta: »Ügyész úr, a befolyásolást azért nem fogadja el eszköznek, mert (állítása szerint) az állam vezetői a demokráciában nem saját elgondolásukat valósítják meg, hanem a népét. Száz százalékig magamévá teszem azt, amit az ügyész úr mondott, mert nagyon érdekes konzekvencia adódik belőle. 1945-ben választások voltak, melyek során a nemzetgyűlési mandátumok többségét a Kisgazdapárt kapta meg, vagyis a nép abban az irányban nyilatkozott, hogy azt akarja, hogy az országot a Kisgazdapárt kormánya szerint kisgazdapárti emberek vezessék ... mégis a népakarat megnyilvánulásával ellentétesen nem így kormányoztatik az ország, mint ahogy a nép 1945-ben megnyilatkozott. (…)Tehát ismétlem, nem a demokratikus rend, a demokratikus életforma megváltoztatására törekedtünk. Ellenkezőleg, éppen a közösségben magunkba szívott és vérünkké vált népi politikai felfogásunkat akartunk uralkodóvá tenni nemcsak a papíron, hanem a valóságos életben is.«

Hősiességét és hitét mi sem bizonyítja jobban, minthogy fiatalemberként is egyértelművé tette, hogy sorsát nem a bíróság, hanem az Úristen dönti el, ezért: »én semmiféle földi igazságszolgáltatási fórumhoz nem fogok kegyelemért folyamodni, de még fellebbezni sem fogok. A legnagyobb készséggel vállalom a súlyosbító körülményt személyemre nézve, ha a bíróság úgy találná, hogy ennek a társaságnak én voltam a vezetője. Amilyen arányban súlyosbító körülmény tehát az esetleg megállapítható vezetés énrám nézve, ugyanolyan arányban legyen enyhítő körülmény vádlott-társaimra.« Donáth György a bitófa árnyékában –tudatosan vállalva a halált – védelmezte hazánk szuverenitását, a magyar demokráciát és vádlott bajtársait.

Donáth Györgyöt a népbíróság 1947 júliusában halálra ítélte és 1947. október 23-án kivégezték. A kommunista diktatúrába való ’47-es átmenet évében még megengedték tisztességes eltemettetését a Farkasréti temetőben, de az emlékétől való félelmet mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ’56-os forradalom leverése után hamvait eltávolították onnan és a Budafoki temető egyik kriptájába helyezték. A Donáth Györggyel szemben hozott népbírósági ítéletet 1991. április 15-én semmissé nyilvánították, földi maradványait 2002. júliusában a Farkasréti temetőben, a főváros által adományozott díszsírhelyen fehér márvány síremléke alatt helyezték – most már reményeink szerint valóban – örök nyugalomra.

A XX. század hazánk mindig vérzivataros történelméből is kiemelkedik mindazon emberáldozatokkal és területi veszteségekkel, amelyeket Magyarország elszenvedni volt kénytelen. Két világháború, két totalitárius diktatúra és két megszállás borzalmai, trianoni és a párizsi békediktátumok, honfitársaink százezreinek halálba küldése.

Nekünk szerencsésebb korszak adatott. Magyarország 26 éve demokratikus jogállam, mely az emberi méltóság feltétlen tiszteletén alapul. Osztozunk mindazon közösségek fájdalmában, akiket a XX. század diktatúrái során a magyar honfitársaink ellen elkövetett bűntettek a legközvetlenebbül érintettek, így osztozunk a magyar zsidóság és a magyarországi svábok fájdalmában és gyászában is. Soha senki nem relativizálhatja a részben saját honfitársaink által saját honfitársaink ellen származásuk miatt elkövetett bűnöket.

 

A XX. század gyilkos diktatúrái alatt csak az maradhatott tisztességes és az alkothatott maradandót, aki szembe tudott szállni a gyakran szörnyű bűnöket hordozó korszellemmel. Aki ellent tudott mondani a hatalomnak és az uralkodó eszmének, sőt, sokszor csak az, aki nem egyszerűen a hátratételt vállalta, hanem akár a börtönt, vagy ami a legtöbb: mártíriumot. Ma a szabad világ és annak vezető hatalmai is számtalan olyan államférfi nagyságát ismerik el joggal, akiknek bizonyos nézetei kibékíthetetlen ellentétben állnak azzal, amelyet a jelen jogegyenlőségen és emberi jogokon nyugvó gondolkodása helyesen korunk megkérdőjelezhetetlen alapelvének tekint. Az eredendően bűnös emberi élet esetén azonban fogalmilag kizárt, hogy valakinek tökéletessége miatt állítsunk emléket.

Senki, soha nem állította azt, hogy aki életútja befejezésekor hazájáért a lehető legtöbbre volt képes – életét adta érte – az mindig mindenben csak jót cselekedett volna, mindig szembe tudott volna szállni a korszellemmel. Sőt, történelmünk nagyjai között olyanokat is számon tartunk, akiknek nem csupán életútjának egy adott korszaka ellentmondásos, hanem akiknek mártíriumától eltekintve életművük egésze az.

Akiknek az esetében a mai megbecsülésünk alapja, hogy bűneik, hibáik, tévedésük felismerése után nem együtt éltek a hazugsággal, hanem nemet mondtak rá, akkor is, ha ez óriási áldozatot kívánt. Amikor az ő emlékük előtt hajtunk fejet, akkor nem a bűnt tüntetjük fel erényként, hanem az újrakezdés életáldozatot is magában foglaló hősiességét.

Sütő Andrást segítségül hívva »a világos szavak értelmében bízva, így mások értelmében is bízva tehát« szeretném egyértelművé tenni: amikor a moszkovita kommunista Nagy Imre szobra előtt fejet hajtunk, akkor nem azzal az előterjesztésével fejezzük ki egyetértésünket, mely Sztálin halálakor a magyar nép generalisszimusz iránti hálájának emléktörvényben való megörökítését eredményezte, nem a börtönnel fenyegetett feketevágások korát akarjuk visszahozni és nem a németek kitelepítéséről szóló, a nácik által meghonosított kollektív bűnösség elvét érvényesítő kormányrendeletet előterjesztő Nagy Imre belügyminiszterre emlékezünk és más emlékezőket sem vádolunk meg alkalomról alkalomra mindezzel.

Hanem annak a néhai miniszterelnöknek adjuk meg a tiszteletet, aki politikai bűnök sorozatából álló életét képes volt megtagadni azért, hogy igent mondhasson a XX. század legnagyszerűbb magyar eseményére, az 1956-os forradalomra, és aki ezt az elhatározását önmagával szembeni kegyelmet – Donáth Györgyhöz hasonlóan – nem ismerve a bitófa árnyékában sem másította meg és kitartott a nemzet addigra már sajátjának érzett igazsága mellett.

Ahogyan Bajcsy-Zsilinszky Endre nevét sem azért viseli Budapest belvárosának legszélesebb sugárútja, mert a Gömbös-féle fajgyűlölő pártban végzett munkája ebben a formában megörökítendő, hanem mert a német megszállással és a nyilas hatalommal szembeni ellenállása tőle is a legtöbbet, a legnagyobb hősiességet; életáldozatot követelt.

A Donáth Györgynek állított szobor sem jelent egy fájóan rövid, de sűrű életút minden lépésével való azonosulást, de a szabad és független Magyarországért vállalt mártíriumának emléke főhajtásra kell, hogy késztesse az utókort.

Az életáldozat mindig nehezen érthető, mindennapi létünkben felfoghatatlan, hiszen a földi élet minden, amit – a hit ajándéka nélkül – látni és felfogni vagyunk képesek. Ami azon túl van - meggyőződés szerint – a vég vagy a végtelenség. Donáth György végtelenségbe vetett hite és demokratikus meggyőződése elég erős volt ahhoz, hogy hősies kiállásával elfogadja, hogy neki a földi létből 43 év adatott.

Az, hogy hazánk élhető ország legyen nem csupán életszínvonal kérdése. Ha az időnként már tét nélkülinek tűnő ideológiai küzdelemben, az egymással szemben álló szekértáborok még olyan egységes mércét sem képesek találni, amelyre tekintettel emberi sors, életút és teljesítmény egyformán mérhető, akkor annak a közösség egésze látja kárát. Akkor nem lesznek közös hőseink és nem lesz közös történelmünk sem. Akkor azokhoz fogunk tartozni, akiknek a hazugság jut osztályrészül, mert nincs erejük szembenézni az igazsággal. Akkor nem tudjuk adósságainkat főhajtással törleszteni azokkal szemben sem, akik erre méltók és nem tudunk ítéletet mondani azok felett, akik erre rászolgáltak. Lassan mára úgy tűnik, több a történészek közötti vita, mint a kutatási eredmény, pedig ha ez fordítva lenne, talán a viták egy részét is megspórolhatnánk.

Amikor ma Donáth György emléke előtt tisztelgünk, egy olyan rövid életű jogász-politikus emléke előtt hajtunk fejet, aki nem volt ugyan mentes a korra jellemző bűnöktől, de politikai pályája során a II. világháború alatt szemben állt a német nemzetiszocializmussal, következetesen és megingathatatlanul küzdött az ország szuverenitásáért a náci, majd a szovjet megszállással szemben. Küzdött azért, hogy Magyarország olyan demokrácia legyen, ahol az ország polgárai szabadon dönthetnek saját sorsukról. E meggyőződésében a halálos fenyegetettség nem elbizonytalanította, hanem megerősítette. A hitéért és társaiért vállalt mártírium teszi indokolttá, hogy alakját bronzba öntve is felelevenítse az utókor.

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 68 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez egy korrekt beszéd.

Oda kell adni Nemegyjellemesnek az Oszkár mellé. :)
Ha nem kapná meg, elégedjen meg ezzel. :)

Pontosan erről van szó!

Erdélyben már csak úgy lehetett Petőfi szobrot állítani, hogy mellé kell állítani a bölcseszku szobrot. Ez MEGSZÁLLÁS.

A Deák téri evangélikus templom környezete azt sugallja, mintha ennek a protestáns vallásnak az volna a lényege, hogyan viszonyultak a zsidókhoz, mentették őket.

Ez is egyfajta megszállás.

Vannak itt fontosabb hírek is:

"..Hurrá! A tervezettnél 13 milliárddal többet költ a kormány stadionokra.."

http://444.hu/2016/02/27/hurra-a-tervezettnel-13-milliarddal-tobbet-kolt-a-kormany-stadionokra

Nézzük meg hogy pl. tavaly mennyit adott év végén országosan az onkológiai diagnosztikai többet feladatokra:

http://hvg.hu/itthon/201602_ev_vegi_penzeso_jokedv_boseg

Ezekkel NEM lehet békességben élni. Mi lett volna, ha ők is elmondják a magukét, békességben mindenki hazamegy és nincs a szokásos cirkusz. Esetleg előtte közösen eléneklik a Himnuszt.

Az természetesen a tudatukig sem jut el, h. azt az országot ami épp akkor, Donáth kivégzése táján, süllyedt le a jogtalanságba, terrorba, főleg a rokonaik és szellemi elődeik irányították.

Élnek a saját zárványukban s nem törődnek arról, kinek mi a véleménye róluk, s a külföldi számos pártfogójuk meg adja alájuk a lovat.

Ennél direktebben NEM lehet megfogalmazni, h. mi az, amit tisztelünk ebben a szegény, élete delén kivégzett embernek az emlékében, s mi az, amit nem.

Nagyon elég.

Válaszok:
Agnieszka | 2016. február 27. 12:12

Ezzel együtt lehet, h. be kéne rendezkedni arra, h. kerülni kell a konfrontáció lehetőségét. Senkinek sem tesz jót az, ha a mindig forrásponton izzó érzelmek kitörésére alkalom adódik.

Lehet, h. ez győzelemnek tűnik a szoborállítást ellenzők számára, de ez az érzés nem reális.

Nem jó kisebbségként "ezeknek" lenni.

Tegnap Nagy Counter belinkelt parlamenti megszólalásokat, amiknek az alapján Donáth nagyon útálhatta az akkorra kialakult gazdasági, illetve leginkább gazdagsági átrendeződést, melynek lényege volt, h. egy speciális vallású, külön szociális, kultúrális, oktatási, egészségügyi hálót működtető kisebbség kezébe csúszott át a javak túlnyomó része, olyan 10%-nak a cca. 70%. Természetesen voltak átfedések és a többség irányába szabad volt az átjárás, a másik irányban nem annyira.

39-től viszont már lehetett volna látni, h. valami félelmetesen rossz, sőt, vallás és erkölcs ellenes felé megy Európa és nem a zsidó törvények a megoldás.

Donáth elsősorban magyar párti volt.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2016. február 27. 14:24

Attól, hogy a bolsevik népbíróság ítélete inkorrekt, Donáth György még nem válik ártatlanná, pláne nem példaképpé. Ez az ember fajvédő pártok képviselőjeként nyíltan uszított a svábok és románok ellen, megszavazta a zsidótörvényeket és Magyarország belépését a 2. világháborúba. Egyikre sincs mentség.

Így igaz, a szuverenitás az a szálka, ami miatt Donáth-tot gyalázni kell.
Ez az, ami vörös posztó az antimagyarok szemében: "Ez az ideológia azonban minden államformát elbír, és elbír minden életformát,
ami - magyar."

""Tehát ismétlem: nem a demokratikus rend, nem a demokratikus életforma megváltoztatására törekedtünk. Ellenkezőleg, éppen a közösségben magunkba szívott és vérünkké vált népi politikai felfogásunkat akartuk uralkodóvá tenni nemcsak a papíron, hanem a valóságos életben is. (...) Befolyásolni akartuk a magyar politikai életet, természetesen a mi ideológiánk jegyében. Ez az ideológia azonban minden államformát elbír, és elbír minden életformát, ami - magyar. (...) A vádlottak elismertek cselekményeket, de nem úgy, ahogyan beállíttatott, csak arról volt szó, hogy... egy személyi garnitúrát szerettünk volna kicserélni, és szerintünk káros intézkedéseket megváltoztatni, de olyan eszközökkel, amelyek minden civilizált államban elfogadhatók."
Nagy grat. Gulyás gergelynek!
Európai beszéd (lett volna).
Azon pedig, hogy
NEM HANGOZHATOTT EL,
nagyon komolyan el kell gondolkodnunk:
MEG AKARNAK VÉGLEGESEN ÖLNI BENNÜNKET?
Aki ez ellen nem harcol az emberi méltóság parancsait szem előtt tartva,
az megérdemli a sorsát, (hogy elpusztítsák)...

"39-től viszont már lehetett volna látni, h. valami félelmetesen rossz, sőt, vallás és erkölcs ellenes felé megy Európa és nem a zsidó törvények a megoldás."
Így igaz, de mindennél fontosabb, hogy 39-től 1944. március 19-ig

ezek a zsidótörvények jelentették a magyarországi zsidóság életét.
És ez akkor is ténykérdés, ha a megszavazóik között nyilvánvalóan lehettek - elenyésző mértékben - aljas magyar parl. képviselők is.
Egyetértek: "Donáth elsősorban magyar párti volt."
Ezért kellett meghalnia, ugyanazoknak a kezétől, akik ma nem engedték Gulyást megszólalni.

Mit számít az, mit tett Nagy Imre 1956-ban?
Nagy Erzsébet a táncoslábúval együtt koszorúzta meg a nyughelyét.
Nagy Erzsébet családilag rendezte a státuszt.
Nagy Imrét a kommunisták arccal a föld felé temették el.

Mit számít az, mit tett Nagy Imre 1956-ban?
Nagy Erzsébet a táncoslábúval együtt koszorúzta meg a nyughelyét.
Nagy Erzsébet családilag rendezte a státuszt.
Nagy Imrét a kommunisták arccal a föld felé temették el.

Az emberi fejekben nincs rend. Mindenki bűnös, aki egyszer is hibázott, a kommunisták szerint nincs áldozata a kommunizmusnak.
Még megérhetjük, hogy Merkel úgy nyer választást, hogy a migráns felesleget a volt NDK területén helyezi el.
Mi is "Oly korban" élünk.

Láttam nemrégiben egy filmet, egy ír vidéki katolikus papról szól, akit, miután az évtizedekkel azelőtti pedofil ügyek kitudódtak, az egyik falubeli golyó általi halálra ítél, s be is jelenti, egy hét múlva. A pap búcsúzik az élettől, a lányától, s utólsó telefon beszélgetésükön elhangzik részéről,h. a legnagyobb, legfontosabb erény a megbocsátás. Az őrült falubeli vasárnap a tengerparton valóban végrehajtja a kivégzést, előtte még a kicsi templomot is fölgyújtják.
A tettest elfogják, nyilván elítélik, a pap lánya a gyilkost meglátogatja a börtönben. Ennyi.

Itt zajlik a szemünk előtt egy kísérlet Európa idegen népek általi elfoglalására. Talán nem kéne, legalább ennek az árnyékában mindenre ugrani.

Akik a szobrot állították, azoknak Donáth életéből feltehetőleg egy momentum volt ismert, az erőszakos halála, egy akkor születő, és éppen bemutatkozó,gyilkos, önkényuralmi rendszer korszakának kezdetén.

Az is szerénységre és halk beszédre kéne intsen, h. ma már eléggé közismert, h. ezt a később milliók éltét évtizedekre megnyomorító rendszert kik irányították itthon.

Válaszok:
Agnieszka | 2016. február 28. 10:10

A kivégzett pap NEM volt pedofil. de a kivégző szerint valakinek csak kell bűnhődni, és szerinte adódik, h. az bűnhődjék, aki hivatása által mégiscsak annak a közösségnek a tagja, akik között az akkori bűnösök voltak.

Valóban? És miért?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában